Lélektúrák

  Mondják egyesek, hogy minden utazás egy zarándoklat. A Budapest és Korcula közötti utat nem tudom, hányszor tettem meg az elmúlt 15 évben. Sokszor. Az esetek többségében egyedül vezettem. Hosszú út, még ha csak Splitig autózom is. Ez 750km. Ha Plocéból kompozok, az még 100km extra vezetés az autópályán. Ha pedig kihagyom a spliti és a plocei kompot, és „körbeautózom” az új Peljesac-hídon, akkor majdnem megvan az ezer, mire Priscapacra érek. Akármelyik megoldás mellett döntök is, van idő bőven elmélkedni az élet nagy kérdésein. Vagy a sors – esetenként a horvát autópálya – nagyobb útlezárásain, elterelésein, dugóin. Az utazásban ugyanakkor vannak olyan pontok, melyek segítenek a haladásban. A közeledésben. Az átkapcsolásban. Szerintem ilyen autópálya-szakaszok az alagutak. Az ember kénytelen lassítani. Behajt egy sötét, szűk térbe. Megszűnik a környezet, a táj. Csak a sötét falak vannak, és a tudat, hogy az alagút végén ott a fény. És kijutunk egy új tájra. Horvátország autó...