Bár a kereket már Krisztus előtt nagyjából 3000 évvel feltalálták és használni kezdték őseink, a biciklik történelmének kezdetére egészen a XIX. század elejéig várni kellett. 1817-ben egy német mérnök, Karl von Drais építette meg fából az első kerékpárt. Ez volt a „futógép”, ahogy ő hívta, de Draisine-nek is nevezték. Úgy kell elképzelni, mint a mai gyerek futóbicikliket, azzal a fontos különbséggel, hogy a Draisine-nek a kerekei is fából voltak. Az 1860-as években a francia Michaux-család továbbfejlesztette a futógépet: az első kereket megnövelte, a hátsót kicsire vette. Ez volt a ma velocipédként ismert fura bicikli. Az első, amire már pedál is került, méghozzá az első kerékre. Az versenyekre sem kellett sokat várni: 1868-ban a Párizs melletti Saint-Cloude Parkban rendezték meg az első megmérettetést. 1869-ben pedig Belgiumban – Gentben, Brüsszelben és Roeselare-ban – is rajthoz álltak a lelkes kerékpárosok. A feltalálókról Michaux-nak nevezett biciklit a brit James Starley fejlesz...