Az én Milánóm
Többször jártam már ebben az
észak-olasz városban. 2024-ben két hetet töltöttem a Scuola Leonardo da Vinci nevű nyelviskola La Dolce Vita olasz kurzusán. S talán azért sikerült megszeretnem
a várost, mert az olasz tanárunk, Luisa, aki nem mellesleg a délutáni programok
idegenvezetője is volt, elképesztő lelkesedéssel mutatta meg nekünk a város
titkait, és olyan helyekre is elkalauzolt bennünket, melyek ritkán szerepelnek
a neten elérhető útleírásokban, vagy amelyekről szerinte még a helyiek sem
mindig tudnak.
A vizek városa…
A villa megtekintése után érdemes sétálgatni a környező utcákban. Ez a
negyed a „palotákról” híres. Olyan különleges épületek találhatók itt, melyek
az 1910-es, 20-as években épültek, a liberty és az eklektika stílusában. A
gazdag családok lakták akkor a városnak ezen részét. A természet utánzásaként
úgy tervezték ezeket az épületeket, hogy ne legyenek szabályosak. Ne legyen
szimmetria, azonos színek, anyagok. Sok az emberi és egyéb természeti motívum. Nagyon
különleges része ez Milánónak.
Természetesen nem maradhat ki
Milánó felfedezéséből a Navigli-negyed sem. Napközben is fiatalos, nyüzsgő
része ez a városnak, de estefelé még inkább megtelik élettel. Amikor először
jártam ott, nekem ez a rész egyértelműen rácsodálkozós volt. Hogy ilyen is van
Milánóban? Nem is gondoltam.
Sziget Milánóban?
A Qartiere Isola nevű városrészt sem érdemes kihagyni. Amikor a Dolce Vita programjait nézegettem, nem értettem, miféle szigetet fogunk megnéznie Milánóban. Aztán Luisa elmesélte, hogy ez a városrész is azért kapta a sziget nevet, mert régen, amikor itt még közel s távol sem voltak házak, mezőgazdasági terület volt. És mivel nagyon sok vízfolyás haladt errefelé is, ezek kis szigetekként fogták közre a földrészleteket. A tulajdonosoknak így tulajdonképpen szigeteik voltak.
Ma ez a negyed a múlt és a jövő találkozása. A múltba révedve mindenképpen érdemes ellátogatni az 1500-as évekből itt maradt templomhoz, a Chiesa di Santa Maria della Fontana-hoz. Luisa szerint erről a városlakók többsége nem tud. Egy hatalmas, modern templom alatt helyezkedik el. Bájos megjelenése mellett a csodatevő forrásából is ihatunk, és ki tudja, talán a csoda be is következik…
Ha pedig a jövőt is látni szeretnénk, alig kell sétálnunk, és máris felsejlenek szemeink előtt Milánó felhőkarcolói és modern épületei. Ezek az elmúlt évtizedekben épültek. Közülük méltán a leghíresebb az a két épület, mely a Bosco Verticale nevet kapta. A 26 és 18 emeletes épületek 8900m2 össz-alapterületű erkélyeire több mint 700 fát telepítettek, melyek célja a hőmérsékletszabályozás, a levegőtisztaság és a zajcsökkentés biztosítása. A függőleges erdők elképesztő látványt nyújtanak. Az embert elgondolkodtatják, milyen remek zöld megoldások születhetnek akár egy olyan nagyvárosban is, mint amilyen Milánó. Jómagam is elkezdtem töprengeni, hogyan lehetne otthon a mi teraszunkon egy kisebb erdőt létrehozni.
Nekem ez a modern városrész azért is iszonyúan tetszik, mert egyáltalán nem zsúfolt. Modernnek nagyon modern, de szellős, parkos, tágas és rendezett terekkel. Milánó legmagasabb épülete is itt található…
Madonnák Milánója
Sokáig a Duomo (a dóm) volt a város legmagasabb épülete (a Madonnával a tetején 108,5 méter), és közös megegyezés volt a városban, hogy egy épület sem lehet ennél magasabb. Ezért aztán a Branca-torony és a Velasca-torony „megállt” 108 és 106 méternél. Az első épület, mely a Madonna fölé emelkedett, a Breda-torony volt, a Piazza Repubblica-n a maga 117 méterével.
1956-ban
nekiláttak a ma Pirellone-nak nevezett toronyház építésének. Egy 127 méteres
felhőkarcoló lett az eredmény. VI. Pál pápa úgy döntött, hogy kell egy
Madonna-másolat az épület tetejére. Míg a Duomo csúcsán álló szobor négy méter
magas, ez a másolat mindössze 85cm lett. A tradíció azóta is megvan: minden
további, a Duomo-nál magasabb felhőkarcoló tetejére felkerül egy
Madonna-szobor. Egy kisebb Madonna, mely letekint a Duomo négy méteres
Madonnájára.
Ma
a legmagasabb épület a városban a 2010-es években épült Unicredit bank
felhőkarcolója a maga 231 méterével. Ennek a lábánál található az a kávézó és
könyvesbolt, melybe minden milánói utam során betérek. „Read. Eat. Dream.”,
hirdeti a felirat. Bár angolul, mégis igencsak olaszos szemlélettel. Ha a
hajnali géppel utazom a Malpensa reptérre, akkor a vonatról leszállok a
Garibaldinál, és itt reggelizem: jöhet a kornettó és a kapucsinó.
Cimitero Monumentale
Amit még szintén Luisának köszönhetek, hogy elvitt
minket a ma már műemléknek
számító milánói temetőbe, a Cimitero Monumentale-ba. Csupa híresség, régi
milánói családok sírhelyei találhatók benne. 1866-ban nyitott, és ahogy a
scalai páholy, úgy az itteni sírhely is státuszszimbólum volt akkoriban. A
központi épületbe pedig azok kerültek be, akik Milánó városáért, a közösségért tettek
valami fontosat. Ehhez valójában nem is kellett kifejezetten milánói
születésűnek lenni.
Megtekintettük a Bocconi család sírját, ahol kevesen nyugszanak. Signor Bocconinak, akiről az egyetem is a nevét kapta, egy fia született, aki fiatalon meghalt a gyarmatosítási háborúban.
A Campari család sírhelye igencsak polgárpukkasztóra sikerült: az utolsó
vacsora mintájára készült a szoborcsoport, melynek a közepén azonban nem Jézus
áll, hanem Davide Campari, az ital megalkotója. A család egyébként a Duomo
mellett lakott, ahol ma a híres és extravagáns Galleria Vittorio Emanuelle II. található,
és itt nyitottak egy kis bárt a lakásuk alatt, amely a mai napig üzemel, és az
egyik leghíresebb Milánóban.
Nevezetes látnivalók
Apropó, Scala és Duomo. Ezek azok a látnivalók, melyek természetesen minden, a várostól szóló útleírásban szerepelnek. És nem is szabad kihagyni őket! Ahogy a kettő között található Galleria-t sem.
A Teatro alla Scala a világ egyik leghíresebb operaháza. A színház mellett múzeum is található: századokra és témákra bontva nyolc teremben nézhetjük végig a világhírű épület történetét. Ha esetleg olyan remek idegenvezetővel érkezünk, mint a mi Luisank volt, akkor a múzeum megtekintése mellett a színházba is bekukkanthatunk valamelyik híres páholyból. Erre egyébként nem mindig van lehetőség.
A Duomo Olaszország második, és a világ harmadik legnagyobb temploma, a
gótika remekműve. Mindenképpen olyan belépő jeggyel érdemes meglátogatni,
amellyel a tetőre is fel lehet menni. Ez ugyanis nagyon különleges élmény!
Végig lehet sétálni a csipkés tornyok között, és egész Milánó megtekinthető a
magasból. Fölfelé lifttel mehetünk, lefelé pedig izgalmas, a tornyok között
vezető lépcsőn érkezünk meg a templom belsejébe.
Persze, a város bővelkedik templomokban. A második legnagyobb közülük a
Chiesa di San Marco, ahol rendszeresen koncerteket is tartanak. Nekem volt
szerencsém egy fantasztikus húsvéti koncertre eljutni, szintén Luisanak és a
Dolce Vita kurzusnak köszönhetően.
Ne feledkezzünk meg arról, hogy Milánóban található Leonardo da Vinci híres festménye, az Utolsó vacsora is. Egészen elképesztő módon a világháborús bombázások az épületnek ezt az egyetlen falát pont megkímélték. Luisa elmesélte, hogy a fal mindként oldalán becsapódott egy-egy bomba. De a festmény, csodával határos módon ép maradt.
Azt
azért fontos tudni, hogy ha meg szeretnénk tekinteni ezt a különleges alkotást,
akkor jó előre, akár hónapokkal korábban jegyet kell foglalnunk rá. Ott a
helyszínen ugyanis lehetetlen jegyet venni. Jártam én is így korábban: egy
novemberi látogatásom alkalmával azt mondta a pénztáros, hogy a következő
időpont január vége. A csalódásomat viszont gyorsan feledtette, hogy a festmény
melletti templom, a Chiesa Santa Maria delle Grazie szabadon megtekinthető.
Utána pedig érdemes elsétálni a közeli Castello Sforzesco-hoz is, mely egykor a
milánói hercegek otthona volt, és ahol ma többek között Michelangelo utolsó,
befejezetlen szobra, a Pieta látható.
A
kastély mögött található a város legnagyobb parkja, a Park Sempione is, amely
másik végén a Napóleon tiszteletére készült Béke Diadalívet, az Arco della
Pace-t is megnézhetjük.
Végül
álljon itt egy személyes jótanács a Milánóba készülőknek: a poncsót semmiképpen
nem szabad otthon felejteni! Én, bár jó párszor bejártam a várost, özönvíz
szerű felhőszakadás nélkül szerintem nem sok utamat sikerült megúsznom.
(Ez az írásom A vizek városa címen a HTM magazin 2025. őszi számában jelent meg.)








































.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése