Az én Milánóm

Akárkivel beszélgetek, még a legnagyobb olasz rajongók között sem találtam eddig senkit, akinek felcsillant volna a szeme Olaszország Róma után a második legnagyobb, gazdasági erejét tekintve a legelső olasz városa, Milánó neve hallatán. Nem igazán olasz, túl nemzetközi, túl zsúfolt… Ilyesmi megjegyzések szoktak elhangozni. Értem én, hogy Milánó nem Róma, se nem Firenze, és valóban sok szempontból igen messze van a dél-olasz életérzést tökéletesen átadó Pugliától, de én mégis szeretem. Nekem megvan a maga varázsa. Milánó az Milánó.

Első nap az iskolában :)

Többször jártam már ebben az észak-olasz városban. 2024-ben két hetet töltöttem a Scuola Leonardo da Vinci nevű nyelviskola La Dolce Vita olasz kurzusán. S talán azért sikerült megszeretnem a várost, mert az olasz tanárunk, Luisa, aki nem mellesleg a délutáni programok idegenvezetője is volt, elképesztő lelkesedéssel mutatta meg nekünk a város titkait, és olyan helyekre is elkalauzolt bennünket, melyek ritkán szerepelnek a neten elérhető útleírásokban, vagy amelyekről szerinte még a helyiek sem mindig tudnak.

A vizek városa…

Így jutottunk el például a Villa Necchi Campiglio-t megnézni. Egy olyan, az 1930-as évek elején épült, villáról van szó, amely mai szemmel is egészen modern kinézetet ölt. Közel 100 évvel ezelőtt pedig teljességgel különlegességnek számított. Az első magán úszómedence is itt található. A Necchi családban két lány született, egyikőjük férjhez ment Signor Campigliohoz, a másik lány szingli maradt. Nem született több leszármazó, így végül adományként egy egyesülethez került a ház. Ma önkéntesek dolgoznak benne, többnyire nyugdíjasok. A teljes berendezés korhű, mindent meghagytak az eredeti elrendezések szerint. Leszámítva néhány adományt, melyek időközben gazdagították a korábbi kollekciót. Eredeti Picasso és Modigliani műalkotások is találhatók az egyik szobában.

Luisa a medencénél

A ház körbejárása után egy interaktív kisfilm is megtekinthető a Villáról és Milánóról. Bevallom, én nem tudtam, hogy a város szinte olyan „vizes” volt régen, mint Velence. Kereskedelmi központként rengeteg csatorna szelte át. Még a Dómhoz is vízen érkeztek a márványtömbök. Mára ezekből a vízi utakból alig maradt. Pontosabban alig maradt a felszínen. Kellettek az utak a tömegközlekedéshez, így betemették a vízi járatokat. De a földfelszín alatt ma is megtalálható ez a vízi világ. A Navigli-negyed őrzi a régi város ezernyi csatornájának emlékét.

 

  

Néhány beltéri fotó

A villa megtekintése után érdemes sétálgatni a környező utcákban. Ez a negyed a „palotákról” híres. Olyan különleges épületek találhatók itt, melyek az 1910-es, 20-as években épültek, a liberty és az eklektika stílusában. A gazdag családok lakták akkor a városnak ezen részét. A természet utánzásaként úgy tervezték ezeket az épületeket, hogy ne legyenek szabályosak. Ne legyen szimmetria, azonos színek, anyagok. Sok az emberi és egyéb természeti motívum. Nagyon különleges része ez Milánónak.

 

  

A környék

Természetesen nem maradhat ki Milánó felfedezéséből a Navigli-negyed sem. Napközben is fiatalos, nyüzsgő része ez a városnak, de estefelé még inkább megtelik élettel. Amikor először jártam ott, nekem ez a rész egyértelműen rácsodálkozós volt. Hogy ilyen is van Milánóban? Nem is gondoltam.

 

A Navigli-negyed 

Sziget Milánóban?

A Qartiere Isola nevű városrészt sem érdemes kihagyni. Amikor a Dolce Vita programjait nézegettem, nem értettem, miféle szigetet fogunk megnéznie Milánóban. Aztán Luisa elmesélte, hogy ez a városrész is azért kapta a sziget nevet, mert régen, amikor itt még közel s távol sem voltak házak, mezőgazdasági terület volt. És mivel nagyon sok vízfolyás haladt errefelé is, ezek kis szigetekként fogták közre a földrészleteket. A tulajdonosoknak így tulajdonképpen szigeteik voltak.

Ma ez a negyed a múlt és a jövő találkozása. A múltba révedve mindenképpen érdemes ellátogatni az 1500-as évekből itt maradt templomhoz, a Chiesa di Santa Maria della Fontana-hoz. Luisa szerint erről a városlakók többsége nem tud. Egy hatalmas, modern templom alatt helyezkedik el. Bájos megjelenése mellett a csodatevő forrásából is ihatunk, és ki tudja, talán a csoda be is következik…

Chiesa di Santa Maria della Fontana

Ha pedig a jövőt is látni szeretnénk, alig kell sétálnunk, és máris felsejlenek szemeink előtt Milánó felhőkarcolói és modern épületei. Ezek az elmúlt évtizedekben épültek. Közülük méltán a leghíresebb az a két épület, mely a Bosco Verticale nevet kapta. A 26 és 18 emeletes épületek 8900m² össz-alapterületű erkélyeire több mint 700 fát telepítettek, melyek célja a hőmérsékletszabályozás, a levegőtisztaság és a zajcsökkentés biztosítása. A függőleges erdők elképesztő látványt nyújtanak. Az embert elgondolkodtatják, milyen remek zöld megoldások születhetnek akár egy olyan nagyvárosban is, mint amilyen Milánó.  Jómagam is elkezdtem töprengeni, hogyan lehetne otthon a mi teraszunkon egy kisebb erdőt létrehozni.

  

La Dolce Vita :)

Nekem ez a modern városrész azért is iszonyúan tetszik, mert egyáltalán nem zsúfolt. Modernnek nagyon modern, de szellős, parkos, tágas és rendezett terekkel. Milánó legmagasabb épülete is itt található…

 

A modern városrész

Madonnák Milánója

Sokáig a Duomo (a dóm) volt a város legmagasabb épülete (a Madonnával a tetején 108,5 méter), és közös megegyezés volt a városban, hogy egy épület sem lehet ennél magasabb. Ezért aztán a Branca-torony és a Velasca-torony „megállt” 108 és 106 méternél. Az első épület, mely a Madonna fölé emelkedett, a Breda-torony volt, a Piazza Repubblica-n a maga 117 méterével.

1956-ban nekiláttak a ma Pirellone-nak nevezett toronyház építésének. Egy 127 méteres felhőkarcoló lett az eredmény. VI. Pál pápa úgy döntött, hogy kell egy Madonna-másolat az épület tetejére. Míg a Duomo csúcsán álló szobor négy méter magas, ez a másolat mindössze 85cm lett. A tradíció azóta is megvan: minden további, a Duomo-nál magasabb felhőkarcoló tetejére felkerül egy Madonna-szobor. Egy kisebb Madonna, mely letekint a Duomo négy méteres Madonnájára.

Ma a legmagasabb épület a városban a 2010-es években épült Unicredit bank felhőkarcolója a maga 231 méterével. Ennek a lábánál található az a kávézó és könyvesbolt, melybe minden milánói utam során betérek. „Read. Eat. Dream.”, hirdeti a felirat. Bár angolul, mégis igencsak olaszos szemlélettel. Ha a hajnali géppel utazom a Malpensa reptérre, akkor a vonatról leszállok a Garibaldinál, és itt reggelizem: jöhet a kornettó és a kapucsinó.

  

Az Unicredit épülete

Cimitero Monumentale

Amit még szintén Luisának köszönhetek, hogy elvitt minket a ma már műemléknek számító milánói temetőbe, a Cimitero Monumentale-ba. Csupa híresség, régi milánói családok sírhelyei találhatók benne. 1866-ban nyitott, és ahogy a scalai páholy, úgy az itteni sírhely is státuszszimbólum volt akkoriban. A központi épületbe pedig azok kerültek be, akik Milánó városáért, a közösségért tettek valami fontosat. Ehhez valójában nem is kellett kifejezetten milánói születésűnek lenni.

Cimitero Monumentale

Megtekintettük a Bocconi család sírját, ahol kevesen nyugszanak. Signor Bocconinak, akiről az egyetem is a nevét kapta, egy fia született, aki fiatalon meghalt a gyarmatosítási háborúban.

Bocconi

 

A Campari család sírhelye igencsak polgárpukkasztóra sikerült: az utolsó vacsora mintájára készült a szoborcsoport, melynek a közepén azonban nem Jézus áll, hanem Davide Campari, az ital megalkotója. A család egyébként a Duomo mellett lakott, ahol ma a híres és extravagáns Galleria Vittorio Emanuelle II. található, és itt nyitottak egy kis bárt a lakásuk alatt, amely a mai napig üzemel, és az egyik leghíresebb Milánóban.

 

Campari

Nevezetes látnivalók

Apropó, Scala és Duomo. Ezek azok a látnivalók, melyek természetesen minden, a várostól szóló útleírásban szerepelnek. És nem is szabad kihagyni őket! Ahogy a kettő között található Galleria-t sem.

A Teatro alla Scala a világ egyik leghíresebb operaháza. A színház mellett múzeum is található: századokra és témákra bontva nyolc teremben nézhetjük végig a világhírű épület történetét. Ha esetleg olyan remek idegenvezetővel érkezünk, mint a mi Luisank volt, akkor a múzeum megtekintése mellett a színházba is bekukkanthatunk valamelyik híres páholyból. Erre egyébként nem mindig van lehetőség.

 

Luisanak hála bekukkathattunk egy páholyból a színházterembe is

A Duomo Olaszország második, és a világ harmadik legnagyobb temploma, a gótika remekműve. Mindenképpen olyan belépő jeggyel érdemes meglátogatni, amellyel a tetőre is fel lehet menni. Ez ugyanis nagyon különleges élmény! Végig lehet sétálni a csipkés tornyok között, és egész Milánó megtekinthető a magasból. Fölfelé lifttel mehetünk, lefelé pedig izgalmas, a tornyok között vezető lépcsőn érkezünk meg a templom belsejébe.

   

 

A Duomo tetejéről csoda a kilátás

 

Persze, a város bővelkedik templomokban. A második legnagyobb közülük a Chiesa di San Marco, ahol rendszeresen koncerteket is tartanak. Nekem volt szerencsém egy fantasztikus húsvéti koncertre eljutni, szintén Luisanak és a Dolce Vita kurzusnak köszönhetően.

 

Chiesa di San Marco

Ne feledkezzünk meg arról, hogy Milánóban található Leonardo da Vinci híres festménye, az Utolsó vacsora is. Egészen elképesztő módon a világháborús bombázások az épületnek ezt az egyetlen falát pont megkímélték. Luisa elmesélte, hogy a fal mindként oldalán becsapódott egy-egy bomba. De a festmény, csodával határos módon ép maradt.

Az utolsó vacsora

Azt azért fontos tudni, hogy ha meg szeretnénk tekinteni ezt a különleges alkotást, akkor jó előre, akár hónapokkal korábban jegyet kell foglalnunk rá. Ott a helyszínen ugyanis lehetetlen jegyet venni. Jártam én is így korábban: egy novemberi látogatásom alkalmával azt mondta a pénztáros, hogy a következő időpont január vége. A csalódásomat viszont gyorsan feledtette, hogy a festmény melletti templom, a Chiesa Santa Maria delle Grazie szabadon megtekinthető. Utána pedig érdemes elsétálni a közeli Castello Sforzesco-hoz is, mely egykor a milánói hercegek otthona volt, és ahol ma többek között Michelangelo utolsó, befejezetlen szobra, a Pieta látható.

Castello Sforzesco

Pieta

A kastély mögött található a város legnagyobb parkja, a Park Sempione is, amely másik végén a Napóleon tiszteletére készült Béke Diadalívet, az Arco della Pace-t is megnézhetjük.

  

Park Sempione

 

Arco della Pace

Végül álljon itt egy személyes jótanács a Milánóba készülőknek: a poncsót semmiképpen nem szabad otthon felejteni! Én, bár jó párszor bejártam a várost, özönvíz szerű felhőszakadás nélkül szerintem nem sok utamat sikerült megúsznom.

Itt épp a Como-i-tóhoz kirándultunk

(Ez az írásom A vizek városa címen a HTM magazin 2025. őszi számában jelent meg.)