Hurrá, örökdiákság! (Örökdiák-kalandok)

2014. szeptember 12… Az első napom újra az iskolapadban. S ez a nap örökre emlékezetes lesz. Hogy miért? Mert éppen aznap töltöttem be a 40. évemet. No, és milyen óra dukál egy ilyen kerek szülinaphoz? Hát persze, hogy a matematika! Úgy is fogalmazhatnék, hogy a 40. születésnapomat Szegeden egy egyetemi matek órával ünnepeltem meg (na jó, volt még egy kis halászlé is este, de első volt a matek). Persze ez csak egyfajta ismétlés volt, a Környezettan szakhoz tartozó alapvető matek ismeretek átismétlése, amolyan emelt szintű érettséginek megfelelő. Viszont elképesztő gyorsasággal. Egy nagyon aranyos fiatal fiú tartotta az órát, az a tipikus matematikus típus. Hihetetlen gyorsasággal írta a feladatokat a táblára, amelyekre legalább ilyen gyorsan kellett volna a választ adnunk. Az agyi működésemet lassított felvételnek éreztem hozzá képest. Mert valahogy minden olyan ismerős volt… az azonosságok, a függvények értelmezési tartománya, a párhuzamos szelők tétele… De egy kicsit több időre lett volna szükségem, 21 év távlatából, hogy felvegyem a ritmust. Aztán a másodfokú egyenlet megoldó-képleténél megtört a jég, és megszereztem egyetemi tanulmányaim első piros pontját. Mert az valahogy kitörölhetetlenül és bármikor előhívhatóan rögzült… Csakúgy, mint a háromszögbe és a háromszög köré írható kör középpontja, meg persze a jó öreg Pitagorasz (no meg Ohm-törvénye, bár azt itt nem kérdezték). Egy szó, mint száz, nagyszerű élmény volt ez az óra, sőt, még később maga a vizsga is. Rengeteg minden visszajött a gimis évek matekjából, nagyszerű agytorna volt, és nagyszerű érzés volt megtapasztalni, hogy igen, valahol ott a tekervények mélyén ott vannak a képletek, a függvények és a sorozatok is, még ha időbe is telik előhívni őket ennyi idő után. A tanár egyébként nagyon rendes volt, és én rendkívül büszke voltam arra a négyesre, amit a vizsga feladatsor megírásáért kaptam a félév végén.

Persze, azért elárulom nektek, hogy igazából nem is az a matek óra volt az első óra 2014-ben a Környezettan szakon. Bár az igaz, hogy ez volt az első óra, amin részt vettem, volt előtte egy másik is, amiről lemaradtam. Igazából a korábbi tanulmányaimhoz képest annyi minden változott, hogy így visszagondolva kész csodának tartom, hogy nagyobb gondok nélkül el tudtam kezdeni az új tanulmányaimat. Én még az indexen (nem az internetes portál, hanem a fekete egyetemi könyvecske, amelybe a jegyeket firkantották a tanárok a „múltban”), a nyomtatott tájékoztatókon és tankönyveken nőttem fel korábbi iskoláim során… Itt meg őskövületnek éreztem magam, amikor a tanulmányi osztályon próbáltam kideríteni, hogy mi is az az ETR, meg Coospace, meg hogy kérvényezzem a Moduloban… Hol? És akkor tényleg már nincs index? Hát így kezdődött az egész újratanulás, és azonnal egy félévnyi kémia laborom bánta a „tájékozatlanságomat”: a beiratkozást követő napon ugyanis – szombaton! – nem álltam ott reggel 8-kor a Dóm téri épületben, a laborajtóban, talpig laborfelszerelésben, pipettázó gumilabdával a zsebemben, az aznapi két kísérletre és az azokból megírandó ZH-kra maximálisan felkészülve, pedig „fenn volt a neten”, hogy így kellett volna cselekednem (és igen, valóban, a következő egy héten belül már meg is találtam, kb. 28 lépésben eljutva a megfelelő oldalra). Ezért ebből a kémia laborgyakorlatból az egész félévem már az első napon ugrott, mint később – amikor már ott álltam a laborajtóban talpig laborfelszerelésben, pipettázó gumilabdával a zsebemben, az aznapi két kísérletre és az azokból megírandó ZH-kra maximálisan felkészülve - kiderült. Persze nem olyan fából faragtak, akinek a tanári szigor eme vaskos megnyilvánulásával el tudják venni a kedvét attól, amit a fejébe vett: a következő félévben megcsináltam az összes kísérletet, és teljesítettem a kurzust.

SZTE-TTIK, 2014 - 2020