Készülünk!

Szeptemberben lesz az az olaszországi jótékonysági futóverseny, amelyre beneveztünk barátnőimmel, az Amazing Amiche nevű csapatunkkal. Mindannyian nagyon készülünk!

Amazing Amiche, amikor ezt még nem is tudtuk (tavaly karácsonykor)

Első futónk, Emi, aki 10 km-t fog futni Moena és Predazzo között, fut. Télen, nyáron, hóban, sárban, bicikliúton, Balaton körül, Boldogkőváralján vagy Sopronban. Ahol épp van valami futóverseny. Egyéniben, csapatban. Barátnőkkel, kollégákkal, családtagokkal. Mindig is ő volt közöttünk a nagy futó; rövid- és hosszú távokon is verhetetlen volt. Neki nem lehetett csak úgy ejtegetni a teniszpályán, mert hopp, már ott is termett, a pálya másik oldalán meg csak nézett az ellenfél.

Emi fut... ahol csak lehet

Szóval neki ez a 10 km amolyan könnyed edzés lesz, szinten tartó futás a komolyabb megmérettetésekhez, félmaratonokhoz. Nekünk meg megtiszteltetés, hogy velünk is eljön erre a sok szempontból nosztalgikus eseményre.

Pala, aki nekünk világ életében Pala volt, vagyis Palacsinta, de amúgy van ám neki rendes neve is, Judit, szóval Pala lesz a befutó. 8 km-t fut majd, és némi emelkedővel a szakasz végén célba ér Cavaleseben. Ő élete csúcsformáját éli éppen. Tavaly decemberben, a szokásos karácsonyi vacsink alkalmával lelkesen mesélte, hogy az 50. szülinapjára (ez idén tavasszal volt) még egyszer összeszedi magát fizikailag. Ezen jót mosolyogtunk mindannyian. Ugyanis az öt fiút felnevelő barátnőnk világ életében csúcsformában volt. Hová lehet ezt még vajon fokozni?

Nos, ő tudta. Márciusban jelezte, hogy olyan jól sikerült a pár hónapos „formába lendülés”, hogy elindul az országos fitness bajnokságon (pontos nevén az IFBB Fitness és Testépítő Magyar Kupán). Nem a testépítő, hanem a fitness kategóriában indult. És ha már elindult, meg is nyerte. Az aranyérem mellé a különböző kategóriákban még néhány további érmet is begyűjtött. Majd az Európa-bajnokságra is elutazott.

Pala 50 évesen, csúcsformában 

Palának egyébként különleges képessége, hogy nemcsak az izmait tudja tökéletes rendbe állítani, hanem a családtagjait is. Őszintén, nem is tudom, melyik képességéért csodálom jobban. Az öt fiú – 12-től 26 évesig – mind ott mosolyog az összes családi fotón. Ha épp évzáró, akkor szép, fehér, ha karácsony, akkor norvég mintás (egyesek még szarvasos!) öltözékbe bújva. Míg én, az egyetlen gyermekkel is csak maximum odáig jutok, hogy néha egy-egy fotót – szigorúan csak családi használatra, és nem a Facebookra – tudok készíteni. Titkon remélem, hogy az alatt a pár nap alatt, amíg együtt leszünk szeptemberben, ki tudom fürkészni a titkát.

Pala és a fiúk (ja, és a kutyák!)

Szóval, elképesztően büszke vagyok a barátnőimre, és remélem, nem haragszanak meg, hogy a Facebookon a saját oldalaikon közzétett néhány fotót ide is átemeltem, büszkeségem jeléül.

Emi tehát indul, Pala befut. Tutira nem lesz gond ezen a két szakaszon. Köztük viszont ott leszek még én.

Igaz, én is készülök. A futóverseny mellett az októberi csípőműtétemre is (amelyre az időpontot tavaly novemberben kaptam). Nem, nem protézis, bár már ez is elhangzott. De ezt (is) megelőzendő, egyelőre „csak” egy csípőütközési-szindróma műtét. Sok-sok éve küzdök a tünetekkel, de az elmúlt 1-2 évben már nekem is sok lett az állandó, a legapróbb mozdulatokra történő becsípődésszerű, éles fájdalom. A legjobb még akkor, ha táncfutok vagy tekerek. Vagyis ha egy síkban könnyedén és kiszámíthatóan mozog az ízület (ki-berotáció-mentesen; ez már alig megy sajnos, a mozgástartomány nagyon lecsökkent). A legrosszabb, ha ülésből, fekvésből megmozdulok, autóból ki(-be)szállok. Időnként – előadáson, utcán, buszon, csak úgy maradok, hogy nem bírok továbbmozdulni. Ilyenkor, pl. legutóbb a DM-ben, hosszasan nézegetem a samponokat, azon tanakodva közben, mit csináljak. Szó szerint, hogy mi legyen a következő lépés.

A terv az, hogy a műtétre én is csúcsformában legyek. A lehetőségeimhez mérten. Mert a regeneráció és a felépülés úgyis gyorsan leépít sok izmot. Legyen hát miből leépíteni. Így most minden hetemben van legalább egy táncfutás, egy úszás (csak gyors, a mellúszás sem megy… még (!)), egy vagy két teraszbiciklizés. És elkezdtem erősíteni is. Fura, hogy ez valahogy az elmúlt években kimaradt.

Nem szégyellem bevallani, hogy az első nagy pofont az jelentette, hogy tavaly nyáron a búvárkodás során nem tudtam kimászni a vízből a búvárhajóra (gumicsónakra). Pedig pár éve, amikor utoljára merültem, ez még simán ment. Még uszony nélkül is. Tavaly meg uszonnyal sem. Korábban el sem tudtam képzelni, hogy egyszer nem fogom tudni felnyomni magam. Óriási tükör volt ez! Oké, hogy jó vékonynak lenni, de hová lett az erőm??? Tavaly nyáron, ezt követően olvastam Peter Attia könyvét, a Végigélni-t. Ebben is kiemelésre kerül, hogy az izomerő megőrzése mennyire fontos. De az elhatározásomra, hogy vissza kell térnem az erősítéshez, végül Pala tette fel a pontot! Amióta ő belehúzott, úgy döntöttem, én is foglalkozom kicsit többet és célirányosan az izmaimmal. Nem az a célom, hogy a 2026-os fitness bajnokságon kiálljak ellene, csak az, hogy a majd a menopauzába érve és azt elhagyva az izomerőt is meg tudjam őrizni. Értem, hogy ez legalább olyan fontos, mint a megfelelő testsúly vagy a VO2 max érték. Így most néhány alkalom erősítést is beiktatok a heti programomba.

Az az érdekes egyébként, hogy ezt is talán először életemben kifejezetten élvezem. És sokkal jobban esik, mint korábban bármikor. Óvatosan terhelem magam, 2 kg-os kézisúlyzók vannak itthon, a derekamra, csípőmre is figyelnem kell, nem cél a sérülés. De valahogy tényleg úgy érzem, hogy jót tesznek az erősítő gyakorlatok.

A minap a hárshegyi futókörön

Szóval az a 8 km futás biztosan menni fog, nem tartok attól, hogy ne menne. Még ha én leszek is a csapat gyenge láncszeme, és lassabb leszek, mint Emi vagy Pala, azért csak összekötöm a láncunk két végét Predazzo és a Lago di Tesero között.

Csapatunk negyedik tagja, Klári, aki a szurkoló-támogató csapattag szerepét vállalta, nos, ő is készül. Bár nagyon titokban. Semmi kép a Facebookra. De én azért tudom, hogy idén újra sílécre állt, és nemrég ő is beszerzett egy görgőt a biciklijéhez. Hmmm… Lassan összerakom a képet. Klári már a 2026-os Marcialongára gyúr! Mi futunk idén, ő pedig majd a sífutásban és a bringaversenyen indul jövőre. Már értem!!! És akkor ott leszünk majd mi is drukkolni neki! 😉