A Vaia-hurrikán (Síelős lélektúrák)

Ti tudtátok, hogy az olaszországi Val di Fiemme nevű völgyben növő lucfenyők szolgáltatnak alapanyagok évszázadok óta a legnevesebb hangszercégeknek a hegedű- és gitárkészítéshez? Már Antonia Stradivari is ezeket a fákat használta a XVII – XVIII. században, s nem véletlen, hogy a mai napig ezek a fák bizonyulnak a legkiválóbbnak. A megfelelő fahasábok ára köbméterenként a 195 dollárt is elérheti, szemben a bútorfaként eladásra kerülő, maximum 85 dollárt érő rönkökkel.

Hogy miért is olyan különlegesek ezek a fák? Egyrészt a völgy tájolása miatt kevesebb napfényt kapnak a fák, így lassabban nőnek. Másrészt a környék kőzeteinek speciális összetétele miatt a völgy fái kevesebb ásványt szívnak magukba, ezért ezek a fák könnyebbek, mint a Dolomitok más tájain növő társaik. A szakértők szerint azért különösen alkalmasak hangszeralapanyagnak, mert mindezeknek köszönhető, hogy a belőlük készült hangszereknek sokkal jobb a rezgése, a rezonanciája.

Nos, mostanáig ezt én sem tudtam. Soha életemben nem foglalkoztam hangszerekkel, valahogy a hangszeren játszás teljesen kimaradt az életemből. De hogyan is kerülök Val di Fiemmebe? Hol is van ez a szívemhez közel álló terület?

Val di Fiemmel Észak-Olaszországban, Trentino megyében, a Dolomitokban található. Télen sí-, az év többi részében túra- és bringaparadicsom. Én gyerekként, immáron több mint 30 éve jártam itt először, még a teniszcsapattal és apukámmal, a közgázos tanárok által szervezett egyetemi sítáborban (a teniszedzőm és édesapám is a közgázon tanítottak, innen a kapcsolódás). Azóta pedig nem is tudom, hányszor síeltük körbe Pampeago, Cavalese, Bellamonte és Moena pályáit. Sokáig a teniszezős csapattal, később már csak szűkebb baráti és családi társaságokkal, az utóbbi években pedig a családi sícsapatunkkal. Számtalan élményünk fűződik ehhez a csodálatos környékhez. A korábbi tárcsás liftes kalandok, a napozós liftes beszélgetések, kisebb-nagyobb perecelések, a tábor végi közös nagy maradéklakomák, a nap végi bulik a gombában… Szinte nincs olyan pálya, síbár, amelyhez ne fűződne valami emlék. Amiket annyira jó időről időre újra átélni, emlegetni. Beni fiam még nem volt 3, amikor lécre állítottam Pampeagoban, és hóekében csúszkáltam vele a lankásabb lejtőkön. Idén márciusban már 19 lesz, és már réges régen csak a hátát látom a pályán, de azt is csak nagyon rövid ideig.

Amikor 3 éve itt jártunk, döbbenten tapasztaltuk, hogy közel 80 km hosszan a völgyben (Velence, majd Belluno felől érkezve a hegyek közé, Falcade, Val di Fassa és Val di Fiemme völgyeiben végig) hatalmas foltokban hiányzik az erdő. Az utak mellett pedig hatalmas fakupacok tornyosultak. Elképesztő látvány volt, és egyáltalán nem értettük, mi történt. Persze, ilyenkor azonnal kutatok a neten, és nem is kellett sokat, hogy meglegyen a válasz: előző októberben (2018-ban) hatalmas vihar söpört végig a hegyek között. A Vaia névre keresztelt hurrikán 4 nap alatt 14 millió fát csavart ki. Ez a pusztítás, mely egyértelműen a klímaváltozás számlájára írható (a tudósok szerint a Földközi-tenger melegedő hőmérséklete eredményezte alacsony légnyomás következménye volt Vaia) nagyjából akkora kárt okozott a terület erdőségeiben, mint az Első Világháború csatái 2015 és 2018 között. A kárt 2800 millió euróra becsülték, és úgy számolták, legalább 70 évre lesz szükség, hogy az erdő a Vaia előtti állapotát elérje.

A Vaia-hurrikán pusztítása 1.

A Vaia-hurrikán pusztítása 2.

Egy évvel később, 2020-ban, még épp a covid berobbanása előtt jártunk itt. A Vaia által kidöntött fák összegyűjtése még bőven tartott. Ez nagyon nehéz feladat. Ugyanis irgalmatlan mennyiségű fáról van szó, melyeket a nagyon meredek és magas hegyoldalakról szinte lehetetlen eltávolítani.

2021 a covid miatt kimaradt (400 000 ember maradt ebben a szezonban munka nélkül a hegyekben). Idén egy rövid sítúrára, egy hosszú hétvégére érkeztünk ismét a völgybe, és a csodás idő és az hosszú járványidőszak utáni síöröm ellenére újabb megdöbbentő látvány fogadott minket: a vihar után épen maradt erdő fáinak egy jelentős része halott. Tűlevelek nélküli elszáradt fák tömkelege… Három évvel Vaia után… Mi történhetett? Addig nem nyugodtam, amíg a neten rá nem leltem a válaszra: Ips typographus. Vagyis a szú nevű kártevő bogár a felelős mindezért. A vihar után az erdőben maradt kidőlt fák ugyanis kiváló élethelyet jelentenek a szúnak. Az egészséges fák tudnak a szú ellen védekezni. A vihar miatt kidőlt fák viszont még tele vannak nedvekkel, védelmet azonban már nem tudnak biztosítani a kártevő ellen. A kidőlt fákban megtelepedó szú pedig az élő fákra is gyorsan átterjedhet, kiváltképp, ha bármi miatt azok is meggyengülnek. A szú ugyanis úgy működik, hogy megszúrja a fát, és ha nem érkezik reakció (mely valójában kémiai ellenállást jelent), akkor szabad az út a számára.

Beteg fenyőfák

Az erdő egy nagyon különös közösség, egy speciális ökoszisztéma. Mondhatjuk úgy is, hogy egy nagy facsalád. Vagy akár úgy, hogy egy nagy fatársadalom. Egy olyan társadalom, amelynek a tagjai együttműködnek. Segítik egymást: a föld alatt a gyökerekkel, a gyökerekhez kapcsolódó gombafonalakkal (gombaegyüttműködések kialakításával) tartják a kapcsolatot, ha tetszik, beszélgetnek, a föld felett a levegő és kisebb állatok közvetítésével. Kémiai és elektromos jelekkel, sőt, ma már azt is gyanítják a tudósok, hogy még hanghullámok útján is kommunikálnak. Ha megnéztek egy erdőt, egyetlen fa sem magasabb mint a többi. Nincs individualizmus, nincs egymás elnyomása. Pontosan tudja minden faegyed, hogy az az érdeke, hogy együttműködjön a többiekkel. Amelyik fának egy picit több jut a jóból, az lead annak, amelyik gyengélkedik, vagy kevésbé kedvező helyen él. Így tudnak a legjobban túlélni, védekezni. Közösen. Együtt. (Volna mit tanulnunk tőlük, nekünk, „felsőbbrendű” élőlényeknek, nem?) Egy fa egészsége attól függ, milyen stabil az a közösség, amelyben él. A fényviszonyok, a nedvesség vagy a hőmérséklet hirtelen megváltozása, bármi, ami felborítja a közösség harmóniáját, óriási károkat okozhat egy erdőben. Egy hurrikán, amely hatalmas foltokban kiirtja az erdőt, alapjaiban rázza meg a megmaradt fák egészségét is. Ha nem is dőlt ki minden fa, a sérülések is utat jelentenek a kórokozóknak (ahol a fán a kéreg sérül, ott a paraziták behatolhatnak a fa belsejébe). 14 millió fa kidőlése hatalmas sokk és stressz volt ezeknek az erdőségeknek, mely mind a talajban, mind a föld felett jelentősen megváltoztatta ezt az ökoszisztémát. (A lombhullató fák a tűlevelűeknél jóval fiatalabbak az evolúcióban, s éppen a téli viharok elleni védekezésképpen váltak lombhullatókká. Így – kisebb felületű koronával – a viharok, a hó és a fagy ellen is védettebbek.)

Újabb erdőrészek pusztulnak ki...

A helyi szakemberek szerint a szú várhatóan közel akkora kárt okozhat ezen a területen, mint maga a vihar.

Rendkívül szomorú látvány ez a csodálatos Dolomitokban, de igazából bármilyen erdőben. Persze, mindenhol igyekeznek újabb erdőket telepíteni. Val di Fiemmében is fatelepítési programok indultak, egyetemi kutatások zajlanak, civil kezdeményezések pénzt gyűjtenek. Még a hangszergyártók is adakoztak. De pár év alatt nem lehet sok tíz, százéves hatalmas fás erdőket létrehozni. És könnyen lehet, hogy az a 70 év is kicsivel vagy sokkal több lesz…

Szomorú látványt nyújtanak a pusztuló fák