Amire a világnak szüksége van (1. rész) - Az ikigai

Az elmúlt hetek izgalmas és új kihívás elé állítottak: felkérést kaptam a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségétől (KSZGYSZ), hogy tartsak fiataloknak két pályaorientációs előadást. Egy GINOP-pályázat keretében ugyanis a szövetség lehetőséget kapott többek között 10 előadás megtartására, és ehhez 5 előadót kértek fel; én voltam az egyik. A pályázat címe egyébként a munkaerő-piac keresleti és kínálati oldalának összehangolása a hazai környezetipari vállalkozások eredményes működéséért, és ennek keretében jött létre az a zöldállásportál (pont ezen a néven tudtok rákeresni), amelyre szerintem égetően nagy szükség volt. Hogy miért gondolom így, arról egy kicsit később lesz szó.

Most visszatérve az előadásaimhoz, az elsőt Szegeden az egyetemen tartottam környezetmérnök hallgatóknak. Több tanárral is nagyon jó kapcsolatot ápolok, amióta 2020-ban letettem a környezettudomány záróvizsgát az egyetem (vannak, akik el sem akarnak engedni, amíg még négy év PhD-ra vissza nem térek), így amikor a felkérés megérkezett, azonnal hozzájuk fordultam, érdeklődve, hogy lenne-e lehetőség valamilyen rendezvényhez csatlakoznom ezzel az előadással. Végül, amolyan win-win konstrukcióban, a hosszú covididőszak után az én motivációmra szervezték meg ismét a KörnyÉsz Fórumot, amelyhez végül a KSZGYSZ részéről még egy pályázati előadó, és két, Szegeden nemrég végzett környezetmérnök-diák is csatlakozott tapasztalat- és élménybeszámolóval. Végül úgy gondolom, hogy nagyszerűek voltunk együtt négyen, tökéletes üzenetmegosztásban álltak össze az előadások, mindegyik teljesen más jellegű volt, így azt gondolom, hogy a fiatalok számára mindegyik adott, és mindegyik valami mást adott.

KörnyÉsz fórum az SZTE-n, 2022 májusában

És nekem is nagyon sokat adott ez a lehetőség. Mert léptem egy nagyot. Hogy jól vagy sem, az élet majd megítéli. De úgy éreztem, hogy itt az idő. A tanárnő, aki a KörnyÉsz Fórumot szervezte (és aki nem adja fel a PhD-ra invitálásomat, bárhogy is küzdök ellene) is segített ebben egy kicsit. Ugyanis az előadásom első verziójára tett előzetes észrevétele nekem nem tetszett. Vagyis inkább nem voltam elégedett vele. S ha nem vagyok elégedett, akkor az az előadás nem elég jó! Pedig ezzel az előadással, vagyis ennek kicsit bővített verziójával már kétszer is egész jól szerepeltem pont ott Szegeden, amikor a Környezetvédelem a gyakorlatban kurzusra kaptam meghívást 2020 és 2021 őszén. Ha most jól belegondolok, akkor igazából nem is mondott rá semmit a tanárnő, talán pont ezért éreztem úgy, hogy akkor ez nem elég jó. És akkor hagytam magamnak egy-két napot, átgondolni, miért nem elég jó, min kellene változtatni. Köthettem volna az ebet a karóhoz magamban, hogy de biza tökéletes az az előadás, de valami belül nem hagyott nyugodni. Érdekes, hogy mostanában valahogy egyre gyakrabban tör elő? / hallom meg? / nem tudom elnyomni? azt a bizonyos belső hangot, megérzést… És akkor ott egyszerűen elkezdtem rá jobban hallgatni. És az lett belőle, hogy életemben először a szakmai mondanivaló mellé, talán mintegy azt alátámasztandó beletettem saját magam is az előadásba. Azt, hogy én mit gondolok, miért gondolom azt, és hogyan jutottam el idáig. Nagy segítségemre volt ebben a tizenegyedikes fiam is, őt is bevontam. Néhány vicces történettel, de alapvetően azzal, hogy úgy éreztem, a szakmai okok mellett esetleg átadhatnám azokat a gondolataimat is, amelyeket neki szoktam mondani, amikor arról beszélgettünk az évek során, mi lesz, ha nagy lesz..

A második előadásomat Jászberényben a Szent József Erősáramú Katolikus Technikum 11. A osztálynak tarottam. Itt zajlik ugyanis most már 4. éve az APPLiA Magyarországban a kollégákkal és a technikum igazgatójával együtt kidolgozott háztartásigép-szerviz szaktechnikus képzésünk. Ez egy egyéves képzés, melyen a diákok az érettségi után még maradhatnak az iskolában. Szóval nekik a szakmai oldalt egy picit máshonnan közelítettem meg, de a saját, ha tetszik „anyai” gondolataimat nekik is elmondtam.

Előadás Jászberényben

Mindkét előadás elérhető lesz majd valamikor, valahol a neten, és én nagyon kíváncsi leszek arra, hogy milyen visszajelzések érkeznek majd, talán néhányan ti is megnézitek és elmondjátok, mit gondoltok róla(m)…

Egy dolgot elárulok: mindkét előadásban beszéltem a fiataloknak arról, amiről itt-ott már írogattam is, meg amit Beni fiamnak is tanácsolni szoktam. Ami rám is nagy hatást tett, amikor először olvastam. Ez pedig az IKIGAI. Az a japán elmélet, melyet a könyvek úgy fordítanak, hogy az ok, amiért felkelek reggel. Annyira egyszerű az egész, és talán ezért olyan nagyszerű. Azt tanácsoltam nekik, hogy találják meg a saját IKIGAI-ukat. Az okot, amiért felkelnek reggel. 1. Amit szeretnek. 3. Amiben jók. 3. Amire a világnak szüksége van. 4. Amiért fizetnek nekik. Az IKIGAI ennek a négy kritériumnak a közös halmazában lesz.

Azóta ezen gondolkozom. Tényleg, őszintén úgy gondolom, hogy Beni és minden fiatal akkor lesz jó helyen, ha megtalálja a saját IKIGAI-ját. Ami ráadásul simán változhat majd az évek során. Hiszen Harari megmondta (vagyis inkább megírta a 21 lecke a 21. századra című könyvében, én pedig ezt a gondolatot is fontosnak éreztem és ezért továbbadtam a fiataloknak), hogy a 21. században a legfontosabb képességek a változáshoz való alkalmazkodás képessége, az új dolgok megtanulásának képessége, valamint annak képessége lesz, hogy az ember a mentális egyensúlyát új és szokatlan körülmények között is megőrizze.

Persze, az egy dolog, hogy okosakat szeretnék mondani a fiataloknak. A saját tapasztalataimból, élményeimből, örökdiákságomból összeállt okosságokat. De az ember, ha elgondolkozik az élet nagy kérdésein, akkor magába is néz. Mi a helyzet velem? Mi a helyzet velünk, felnőttekkel, akik talán valamikor mostanság léptünk vagy lépünk életünk B oldalára? Valójában talán nálunk is van az a pont, amikor elgondolkozunk hasonló kérdéseken, amikor nekünk is jól jöhet az a bizonyos IKIGAI. Különösen, mert Japánban még C-oldalról is beszélhetnénk. Hallgattam egyszer egy online előadást arról, hogyan élnek a japánok, nos náluk egy tök új oldal indul 75 éves koruk körül, amikor elviekben nyugdíjba mennek. Mert valójában a lényeg, hogy ők sosem mennek nyugdíjba. Érdekes volt, hogy a japán nagymamák és nagypapák teljesen máshogy élik meg az időskort. Alig unokáznak, mármint nem lesz életcéljuk, hogy besegítsenek a gyerekeiknek a gyereknevelésbe. Mert nem lesz rá idejük. Ugyanis ekkor, vagyis a C-oldalon (ezt én neveztem most el így) új hobbiba kezdenek, új dolgot tanulnak, új társaságba kezdenek járni, utaznak. Talán ezért is van, hogy olyan sokáig élnek, jó pár évvel hosszabb Japánban az átlagéletkor.

No, de most én egyelőre a B-oldalnál maradnék, mert úgy érzem, hogy mostanság tartok a hogyan továbbnál az életemben.  A változáshoz való alkalmazkodásban elég intenzív tréningeket kaptunk az elmúlt években úgy általában is, melyeket én még saját, személyes „hegyeimmel” is megspékeltem. Új dolgokat meg tudok tanulni, ebben talán, nem nagyképűség azt állítani, hogy egészen jó vagyok. A mentális egyensúlyommal is igen sokat foglalkoztam az elmúlt két évben (néhány lélektúrára benneteket is magammal vittelek). De mi a helyzet az én jelenlegi IKIGAI-ommal?

Amit szeretek, amiben jó vagyok, amire a világnak szüksége van, és amiért fizetnek nekem. A következő posztokban ezeken a szűrőkön át nézem meg, hol is tartok éppen az életemben, valahol a B-oldal elején. Igazán izgalmas lesz, mert még azt sem tudom, melyikkel kezdjem. De egyet ígérhetek: jöhettek velem erre a lélektúrára, ha szeretnétek.