Fotósuliba mentem (Örökdiák-kalandok)

Ma van a Magyar Fotográfia Napja. 182 éve, 1840. augusztus 29-én készült először Magyarországon nyilvános rendezvényről fotó. Ennél jobb nap nem is kell, hogy eláruljam nektek, pár éve fotózni is tanultam… A Környezettan Bsc diploma alkalmából leptem meg magam egy Nikon 5600-as géppel, még 2017 nyarán. Jöttek a kattintgatások, aztán 2017 telén úgy döntöttem, beiratkozom egy alap fotós tanfolyamra. Meg is kértem Kékesi Donátot (aki akkor épp családi fotókat készített rólunk, 2018 óta pedig számos APPLiA Magyarország rendezvény fotósa is lett), hogy tanítgasson kicsit, aki örömmel elvállalta ezt a kihívást.

De ne szaladjunk ennyire előre. Ez az elhatározás, ti, hogy irány a fotósuli, közel sem abból a hagyományos örökdiákos hozzáállásomból fakadt. Nagyon is konkrét motiváció vezérelt. Ebben pedig a fotón látható Osvárt Andreának és az APPLiA Europe ügyvezető igazgatójának, Paolo Falcioninak is volt némi szerepe… No, és magának a fotónak is. Rejtélyes, ugye? Elmesélem!

Paolo Falcioni és Osvárt Andrea

Egy szép őszi napon szokásomhoz híven ücsörögtem az APPLiA Magyarország irodájában, és a bejövő emaileket olvasgattam. Egyszer csak a sok hivatalos és szakmai levél közé érkezett egy kicsit más jellegű, egy ismeretlen feladótól. Egy bizonyos Tóth Barnabás nevű filmrendező írt nekem, személyesen. Kíváncsian nyitottam meg a levelet, amelyben Barna a bemutatkozása mellé egy rövidfilm forgatókönyv-tervét is mellékelte. Ahogy az nálam már lenni szokott, elkezdett pörögni az agyam, száguldottak a gondolataim. Annyira tetszett a forgatókönyv és Barna ötlete, hogy esetleg kérhetne-e hozzá szakmai segítséget az APPLiA Magyarországtól, hogy pár nap múlva már egy kávózóban ültünk és közösen ötleteltünk a lehetőségeken. Mondtam neki, hogy szerintem ez az egész történet annyira jó, hogy ne csak az APPLiA Magyarország legyen a partnere, hanem én megpróbálnám bevonni az APPLiA Europe-ot, sőt, rábeszélni Paolot, hogy ő maga szerepeljen a filmben. Barna kérdezte, hogy én nem szeretnék-e szerepelni, mire mondtam, hogy majd, ha ő Paoloval a vörös szőnyegen fog sétálni a csillagokat jelentő Oscar-szobrocska átvétele felé, lehet, hogy meg fogom bánni, de úgy érzem, hogy nem, sokkal jobb lesz a filmnek, ha Paolo és az APPLiA Europe szerepel benne. Ebben maradtunk tehát, én pedig elkezdtem fejben készülni arra, hogyan is tudok egy romantikus komédiát (aminek ráadásul akkor még Flört volt a tervezett címe) „eladni” egy hatalmas európai, szigorúan szakmai szervezetnek. Végül elküldtem egy hosszabb, három nap alatt legalább tízszer átfogalmazott, újra átolvasott, megint átfogalmazott emailt Paolonak, és izgatottan vártam a visszajelzést. Paolo gyorsan reagált, és jelezte, hogy neki nagyon tetszik az ötlet, de be kell mutassam azt egy videokonferencia keretében tartott prezentáción a kollégáknak. Remek, gondoltam, szóval készítsek hivatalos prezentációt az energiacímke-munkacsoportban egy Flört című romantikus filmben való szereplésről egy nemzetközi, háztartásigép-szakemberekből álló közönségnek. Hmm… Végül úgy döntöttem, hogy ha már belevágtam, nincs visszaút, beleadtam anyait-apait, teleszórtam a prezentációt szivecskékkel, Oscar-szobrocskákkal, Osvárt Andrea képeivel (mert, hogy ő volt a film főszereplője), Paolo fényképeivel, és, persze, azért szakmai érvekkel is, hogy miért is jó ez az egész az APPLiA-nak. Annyira azt éreztem végig, hogy ez az egész egy szuper ötlet, szuper lehetőség, és egyszerűen nem lehet, hogy ne jöjjön össze! Össze kell jönnie! És össze is jött! Végül az APPLiA Europe szakmailag és anyagilag is támogatta a film elkészültét. Az energiacímke témáját kibővítettük a teljes körforgásos gazdaságra, és Paolo mellett Korrina Hegarty kolléganőm is szerepelt a filmben. A filmben, ami végül számos hazai és nemzetközi díjat begyűjtve egészen a Oscar-jelölések tízes rövidlistájáig menetelt. Ez lett a Susotázs… Tóth Barnabás rendező rövidfilmje. Ahogy Barna később mondta, „…egy isteni szimbiózis történt igazából”. 😊

Az isteni szimbiózisról

Szóval, a film forgatása 2017 őszén volt itt Budapesten, amelyre Paolo és Korrina is ideutazott. Én pedig vittem a fényképezőmet a forgatásra, ahogy egyébként akkoriban (és általában azóta is) mindenhova. Gondoltam, majd csinálok pár képet Paoloékról, meg a forgatásról, hogy a kollégáknak is meg tudjuk mutatni, hogyan is készült a film. Paolo, aki olasz lévén Andreával is jókat beszélgetett közben, megkérdezte, nem csinálnék-e róla és Andreáról egy közös fotót, mert a lánya Andrea nagy rajongója. Mondtam, hogy persze, nagyon szívesen. Oda is álltak egymás mellé, én meg kattintottam egyet… Homályos… Kattintottam még egyet… Megint homályos… Akkor már kezdtem hirtelen leizzadni, néztem a gépet, de ciki, miért homályos, mi a fene van, mit csináljak… Ott állt előttem egy világhírű színésznő, meg az APPLiA első embere, én meg, aki addig nagyképűen járkált a Nikonnal a kezében, képtelen vagyok egy épkézláb használható fotót készíteni. Még csináltam vagy kettőt, aztán mondtam, hogy ok, de nem volt ok. Aztán rájöttem, hogy addig kísérletezgettem a géppel, hogy elállítottam az autofókuszt. Volt kb 6-8 képem, egyik sem használható. Most mit csináljak??? Mese nincs, akármennyire is ciki, össze kell szednem minden bátorságomat, és Andreát megkérni, hogy legyen kedves még egyszer, utoljára egyetlen kép erejéig hagyni, hogy lefotózzam őt Paoloval. Így is lett, és ez lett az a kép. Ezúton is köszönet, Andi, hogy ilyen profin és kedvesen vetted az ügyetlenkedésemet, és végül még dedikáltad is Paolonak a fotót!

Azóta Andreával sokszor találkoztunk, de még egyszer sem mertem megkérdezni, vajon mi járt akkor a fejében, amikor sokadjára is megpróbáltam lefotózni. Talán jobb is, ha örök titok övezi a gondolatait. Azt viszont akkor és ott eldöntöttem, hogy muszáj lesz megtanulnom néhány alapdolgot a fotózásról, mert ilyen slamasztikába még egyszer nem kerülhetek.

Barnával és Andival a D18 kávézóban

Szóval így indult a fotósulim, és Donát igazán szuper tanár volt. Remekül és türelmesen elmagyarázta az alapokat, megmutatta a gép funkcióit, mit hogyan tudok rajta állítani. Különleges házi feladatokat adott, amelyeket én örömmel teljesítettem. Azóta sokkal nagyobb öröm a fotózás számomra, és nagyon tudok örülni egy-egy jó képnek. Talán egyszer majd egy haladó tanfolyamra is beiratkozom hozzá, de egyelőre úgy érzem, elég örömöt okoz számomra az, amit most tudok. Nem utolsó sorban, ha Andi legközelebb a kamerám elé kerül, ígérem, nem fogok szégyent vallani!

A Magyar Fotográfia Napján köszönöm Donátnak az együttműködését és a jó fotók élményét!