Lélektúra az e-ruhák világába (2. rész) - Egy lélektúrával korábban...

2016-ot írunk… Éppen a szakdolgozatomon munkálkodom. A címe Hulladék-e az e-hulladék? A Szegedi Tudományegyetem Környezettan szakának utolsó éve előtt állok. Úgy döntöttem, olyan témát választok, mellyel az APPLiA-ban is sokat foglalkozunk. No, és az elektronikai hulladékok és az újrahasználat témája pont ilyen.

Persze, ahogy az nálam lenni szokott, koránt sem szokványos bevezetővel indítottam a szakdolgozatot…

„Nemrég újra elkezdtem egy régi szenvedélyemnek, a hegyikerékpározásnak hódolni. Letöltöttem egy appot a telefonomra, mellyel követni lehet a biciklizés közben megtett utat, a szintkülönbségeket. Nagyon tetszett a program, a tekerés végén azonnal térképen és különböző diagramokon láthattam a teljesítményemet. Rábeszélt a program egy fizetős, pro-verzióra, ami még több funkciót, megoldást kínált. Aztán jöttek a további lehetőségek, a kütyük: az apphoz kapcsolható karkötő, mely számolja a lépéseket, figyeli az alvásomat is. Valamint különböző okos órák is a kínálat részét képezték, melyek a karkötő-lehetőségeken túl újabbakkal is kecsegtettek. Hiába, no, a jól felépített marketing útján két nap alatt eljutottam az ingyenes apptól a több száz euróba kerülő okos óráig. Úgy éreztem, hogy meg is van, mit szeretnék a közelgő szülinapomra. De melyik legyen? A karkötő? Vagy akkor már jobb egy óra?

Pár nap tervezgetés után azonban más gondolatok is beférkőztek a fejembe. Eszembe jutottak a fotók azokról a hatalmas elektronikai hulladék-hegyekről, melyeket saját magam készítettem nemrég az egyik budapesti hulladékfeldolgozó telepen…

E-hulladékok egy feldolgozónál

Az elektronikai hulladék a leggyorsabban növekvő hulladékfajta. Mi lesz velünk 10, 20, 50 év múlva?

Az innováció elképesztő gyorsaságra kapcsolt. Míg gyerekként a walkmant hallgatva nőttem fel, miközben a család éveket várt a vonalas telefonra, alig néhány évtized elteltével már leáldozott az ideje a walkmant követő CD-lejátszónak is, és ma már a minden ember kezében ott lévő okos telefonon hallgatjuk a zenét. Rengeteg lehetőséget kínálnak a gyártók. Az okos telefonok egy-két év alatt teret hódítottak a hagyományos mobilokhoz képest, és most már az okos órákon, okos tévéken a sor. De jönnek az okos háztartási gépek is: a mosógép, hűtő…

Egyfelől nyilván szuper, hogy ennyi új lehetőségünk van ma már. Szinte minden háztartásban van hűtő, mosógép. Szinte mindenkinek a kezében – még a gyerekekében is – ott lehet egy kommunikációs eszköz, ami lehetővé teszi, hogy bármikor elérhetők legyünk, bármikor mi is el tudjunk érni bárkit. Akár még láthatjuk is egymást, ha video-hívást kezdeményezünk!

De minden, ami „ma” egy új termék, „holnap” vagy „holnapután” hulladék lesz. Vajon mekkora probléma ez, és mi lehet a megoldás?

Számtalan választ kaphatunk ezekre a kérdésekre. A fogyasztói társadalom kritikusai szerint a gyártók kreálják a fogyasztói igényeket. Az egyetlen cél, ami őket vezérli, a profit, és egyre furfangosabb marketing fogásokkal vesznek rá minket, hogy minél többet vásároljunk. Még akár arra is vetemedhetnek, hogy úgy alakítják ki a termékeket, hogy azok egy meghatározott idő után elromoljanak, így vernek át minket, szegény fogyasztókat, és érik el, hogy egyre gyakrabban vásároljunk új termékeket, hogy ők még gazdagabbak legyenek. Mi, fogyasztók, tehát áldozatok vagyunk, az egyedüli bűnös pedig a gyártó.

A gyártók viszont máshogy látják. Ők igyekeznek mindenben kiszolgálni a fogyasztók igényeit. A gyártói innovációnak köszönhetően sokkal kényelmesebb és jobb lett az életünk. Mit csinálnánk ma már mobiltelefon nélkül? Nem sokkal jobb, hogy egy új, környezetbarát mosógép több mint 60%-kal kevesebb vizet és több mint 40%-kal kevesebb áramot fogyaszt, mint egy 25 évvel ezelőtti társa? Hogy ezeket a sorokat egy 90 dkg súlyú szupergyors laptopon tudom írni, és nem egy hagyományos írógépen?

A gyártók a fogyasztókért vannak, és a fogyasztók mindennapjait megkönnyítették a fejlesztések. Ráadásul számtalan újítás kifejezetten kedvez a környezetnek: az energia-takarékos berendezések, melyekkel csökkenthetjük nemcsak a villanyszámlánkat, hanem a szén-dioxid kibocsájtásunkat is. Az infotechnológia, mely ma már sokszor helyettesíti a személyes találkozókat, így nem kell az utazással a környezetet terhelni. Aztán ott az okos telefon, mely ma már sok esetben több készüléket is helyettesít (pl. fényképezőt, számo-lógépet, zenegépet). A rendszerbe köthető, kommunikáló elektronikai eszközök, háztartási gépek pedig további előnyökkel, megtakarításokkal is csábítanak.

Kinek van igaza?

Ami a megoldást illeti, itt is léteznek eltérő vélemények. Egyesek szerint a vásárlásokat úgysem lehet befolyásolni, így a hulladékfeldolgozás fejlesztésére kell koncentrálni. Mások szerint ezzel valójában létrejött egy új iparág, egy új üzleti lehetőség, amely érdekelt a hulladékképződés fenntartásában, növelésében. Vannak, akik szerint csak a megelőzés lehet a megoldás. És vannak az igazán szkeptikusok, akik szerint nincs megoldás.

Aztán jön a jogalkotó, aki mégis megpróbálkozik valamilyen megoldással, irány-mutatással, terelgetéssel. Sokáig töpreng, hatástanulmányokat készíttet (jó esetben), meg-kérdezi ezt a szereplőt, meg azt is (jó esetben), konzultál tanácsadókkal (jó esetben), majd az asztalra csap és dönt. Vagy jól, vagy kevésbé jól… Az idő majd eldönti.

Sokan vannak, akik szerint az a világ, amiben most élünk, nem fenntartható. Gyulai Iván ökológus szerint jelenleg is már legalább másfél Föld bolygóra lenne szükségünk, de ha mindenki az amerikai színvonalon élne, akkor legalább négy és félre. Kerekes Sándor közgazdász szerint az elmúlt 30 évben „A környezetvédelem nyert néhány csatát, de a háború vesztésre áll”. Én is egyetértek velük.”

Nos, hát ezekkel a gondolatokkal láttam hozzá a munkához 2016-ban. És elárulom, hogy a szakdolgozat záró soraiban azt is eldöntöttem, hogy egyelőre úgy gondolom, nincs szükségem okos órára.

S ebben az elhatározásomban kitartottam. Kitartottam, egészen 2023 januárjáig. Bár sokat futottam, bicikliztem az elmúlt években, pusztán a mobilom saját alkalmazását használtam arra, hogy a távot mérje. Ha lépést szerettem volna számolni, a lehető leghagyományosabb módon számoltam: az órát nézve 20 másodpercig ténylegesen számoltam, hányat is lépek, majd ezt felszoroztam hárommal, és megkaptam a lépés/perc adatot. Ha a pulzusomra voltam kíváncsi a futás végén, akkor szépen – három ujjal, ahogy a gyógymasszőr tanfolyamon tanultuk – mértem magamnak. Ismerőseim többsége nem is értette, hogy miért nincs okos órám, ami mindezt megteszi helyettem. De én nagyon jól elvoltam a jó pár éve valamelyik fapados repülőn extra akció keretében megvásárolt napelemes Citizen női órámmal. Tökéletesen megfelel a célnak: mutatja az időt. Ma is imádom.

Amióta az APPLiA vezetőjeként az elektronikai hulladékok témájával, és úgy általában a környezeti kihívásokkal aktívan foglalkozom, igyekszem saját magamat, a fogyasztási szokásaimat is szigorú górcső alá venni. Közel 20 éve, amióta az APPLiA-ban dolgozom, a mostani a negyedik laptopom. Az első még egy hatalmas és jó nehéz laptop volt. Később, némi felújítást követően a Szegedi Tudományegyetemnek adományoztam, mert a szakdolgozat-védésemhez a tanteremben egy olyan laptop állt rendelkezésre, amely szerintem legalább 15-20 éves volt, és a kijelzőjén nem tudtam elolvasni a szöveget. Tudom, hogy azóta is jó szolgálatot tesz a régi, masszív gépem. A legutóbbit pedig akkor cseréltem le, amikor már több billentyű is hiányzott belőle, és nem lehetett normális a és e betűket írni. Bár először még sikerült hulladék laptopok közül szerezni egy új billentyűzetet, de eljött a nap, amikor ez is tönkre ment, és a taggyűlésen a kollégák szörnyülködve rám parancsoltak, hogy azonnal vegyek egy normális gépet, mert rossz nézni azt, amin dolgozom. Ez a mostani is már 4 éves elmúlt. Egy garanciális szervizt már megélt, és remélem, így még bírja legalább 1-2 évig.

A mobitelefonom négy és fél éves. Szintén céges, de miért is kéne lecserélni? Már a szolgáltató is megtanulta, hogy engem felesleges időről időre készülékvásárlási ajánlatokkal zaklatni, mert amíg működik, nem szeretnék újat venni. Valószínű, hogy egy akkumulátorcsere kelleni fog a közeljövőben, de remélem, hogy ez megoldható lesz.

Otthon a háztartási gépeket is addig használjuk, amíg rendben működnek, amíg javíthatók. A legidősebb a hűtőnk, ez már 16 éves elmúlt. De igyekszünk rendszeresen karbantartani mindent, így hosszabb élettartammal számolhatunk. Masináink meghálálják a törődést.

Persze, mindezek mellett én is csak egy fogyasztó vagyok mindannyiunk közül, aki nyilván ugyanúgy élvezi is a technika vívmányait, mint sokan mások. És, ahogy bevallottam Nektek, 7 év után én is beadtam a derekam, és a januári akciót kihasználva megvettem egy okos órát. Tudok mellé kiválóan magyarázatokat gyártani: rendszeresen sportolok, és hasznos monitorozni az egyes egészségi paramétereket. Az egészségtudatossági érdeklődésem tekintetében ez még inkább felértékelődik, hiszen olyan információhoz juthatok, melyek segítenek a tudatosság elmélyítésében. Szóval igenis szükségem volt rá. Bőven belefért.

De vajon így van-e? Mire van szükségünk? Ha az elmúlt 7 évben kiválóan futottam és bicikliztem nélküle, akkor szükségem volt-e rá? De hát mit számít egy darab óra… Hiszen úgyis sokáig fogom használni. Nem fogom lecserélni két év múlva egy jobbra. Ahogy a többi készülékemet sem cserélem le. Én környezettudatos döntéseket hozok. Szóval ez belefér. Győzködhetem magam így, ugye?

Ahogy az okostelefonok elterjedtek, majd az okos tévék, és szerintem ma már mondhatjuk, hogy az okos órák is, vajon úgy fognak majd a következő években elterjedni az okos ruhák? Vajon eljön majd az az év, amikor ugyanúgy természetes lesz, hogy van okos ruhánk, ahogy ma már természetes, hogy van okostelefonunk? Amikor majd az okos ruha is belefér?

Vajon akkor, abban az évben milyen számok fognak szerepelni az E-waste Monitorban? Mert a legutolsó jelentése szerint 2019-ben 53,6 millió tonna e-hulladék keletkezett a világon. És ennek átlagosan mindössze 17,4%-át gyűjtöttük össze és hasznosítottuk…