Lélektúrák Szlovéniában (9. rész) - Epilógus

Az eső rendíthetetlenül szakadt, még szombat reggel is. Mire az autóhoz értünk, ismét igencsak vizesek lettünk. A kabátokat kiteregettük a hátsó ülésen, és gyorsan beugrottunk az elsőkre. Eljött a hazaindulás ideje.

Amikor elindítottam a zenét, természetesen Bryan Adams So happy it hurts albumát, Dodó óvatosan megkérdezte, hogy esetleg hallgathatunk-e majd valami mást is. Szóval, egészen eddig szó nélkül hallgatta ő is velem nagy kedvencemet egész héten. Hétfő óta kíváncsian vártam, mikor teszi szóvá a zeneválasztásomat. Szerintem nagyon jól bírta. Mondtam, hogy persze, csak a hét jegyében még egyszer utoljára hallgassuk meg az albumot, aztán jöhet más.

A Bledben vásárolt levendulapárnácskát is üzembe helyeztük, és egy kicsit nosztalgiáztunk. Nálunk a levendula mindig mosoly tárgya. Ugyanis megismerkedésünkkor, 2010 decemberében, az első randink alkalmával Dodó egy olyan kötött pulóvert viselt, amelyből dőlt a levendulaillat. Pont ezen feküdt ugyanis a szekrényében – molyirtási céllal – egy hasonló levendulás párna. Akkoriban én még nem igazán szerettem a levendula illatát. Az évek során fokozatosan és mértékkel megkedveltem ugyan, de nagyon töményen most sem esik jól. Szóval az a levendulás első randi több szempontból is felejthetetlen volt.

Csecsebecsék Bledből

Nagyon klassz volt ez az együtt töltött hét. Ezeken a kirándulásokon mi négyen – tudjátok, az egoink és az animus-anima oldalaink – valahogy rendben vagyunk.

Hogy ismerem-e az animusomat? Igen. Nagyon is jól ismerem. Ott rejlik a válasz a választásaimban. Abban, hogy milyen típusú férfiakba szerettem bele az életem során A szerelembe esés ugyanis igen gyakran az ellentétes énünk kivetítése. Ha az asztrológus szemével nézzük, akkor a Descendens az, ami ad erre iránymutatást. Nálam ez a Kos. Ahogy az asztrológusom mondta, én Kos jellegű férfit terveztem be magamnak. Mondhatnánk, hogy tessék, ezért választottam első férjemet, aki történetesen Kos Napjegyű volt. Milyen tökéletesen működik az asztrológia, igaz? Bár épp akkor mondta ezt az asztrológus, amikor tőle váltam, szóval akkor nem igazán szerettem ezt a részét a horoszkópomnak. Dodó Mérleg Napjegyű. Akkor most hogy is van ez? Persze, a helyzet sosem ilyen egyszerű. Valójában mindkettőjükbe ugyanazért szerettem bele. Amiért egyébként az összes többi pasiba is az életem során. Pont a Kos-jelleg miatt. Az animusom kivetítése miatt. Bolen a Bennünk élő istenekben Zeuszként írja le azt a férfitípust, aki sok Kos-tulajdonsággal rendelkezik. Talán nem is kell ehhez semmit sem hozzáfűzni. Isten, Főnök, Irányító, Hatalom, Szenvedély. Ez meg is magyarázza, miért mindig valamelyik edzőm, tanárom, főnököm vagy orvosom volt az aktuális nagy ő. Exem életem első munkahelyén a főnököm volt. Dodó pedig a búvárkörök legmagasabb fokán álló instruktor trénere. Amikor én még csak zöldfülű merülésvezető. Szóval mondhatnánk, hogy minden tökéletes…

De az életünk ösvényén úgy haladunk előre, ha szépen sorban megoldjuk a feladatainkat. Ehhez kapunk segítőket. Társakat, tanárokat. Tükröket. Ahogy első férjem nagy tanítóm volt, amiért így utólag már rendkívül hálás vagyok neki, úgy Dodó is elhozta számomra a kellő kihívást. Történetesen azzal, hogy ő igazából egyáltalán nem akar Zeusz lenni. Ha ismertem volna a térképét (horoszkópját) korábban, láthattam volna, hogy a Szaturnusz, a nagy tanító bolygó, épp a Kosban járt a születésekor. No, és hogy ezt még kicsit fokozzuk, a karma is.

Dodó sokkal inkább Héphaisztosz, mint Zeusz. A kovács, aki sokkal jobban érzi magát, ha elvonulhat az ő kis műhelyébe, és ott kovácsolgathat, alkothat. Ha nem is kardokat és fegyvereket, de mostanság éppen tökéltes műalkotás bicikliket. Ezt nekem meg kellett látnom és el kellett fogadnom. Még szerencse, hogy bennem meg van egy jó adag Athéné, aki meg tudja, hogy házasságukban, amelyet egyébként Bolen is jó kapcsolatként, a kreatív munka és intelligencia kifejezésekkel jellemez, valószínűleg rá marad a feladat, hogy Héphaisztosz remekműveit eladja. Ez így nekem is elfogadható szerep. Meglátjuk, mi sül ki belőle a jövőben.

Amikor olvastam Bolen könyvét a Bennünk élő istenekről, beszélgettünk erről Dodóval. Nagyon tetszett neki, hogy ő egy kovács. Azóta gyakran mondja is a szállóigét: „Én egy kovács vagyok.” Ami a kedvenc filmjében hangzik el, a Mennyei királyságban, Orlando Bloom szájából. Aki nem mellesleg, bár csak egy kovács, mégis okos és kockázatmérlegelő vezetésével megmenti a népét. Dodó pont ilyen. Szíve szerint egy kovács, de ha kell, akkor minden emberi képessége és tulajdonsága megvan hozzá, hogy tökéletes vezető legyen. Aki, nem mellesleg talán legjobban éppen arról ismerszik meg, hogy nem akar vezető lenni.

A túrázásaink azért annyira jók, mert ott vagyunk önmagunkkal és együtt is a legnagyobb harmóniában: rendszerint én szervezem a körülményeket, az utazást, a szállást. De Dodó szereli a bringát, készíti elő a technikai részleteket, a túlélőcsomagot. Én csomagalom az elemózsiát és fotózom a tájat, meg időnként magunkat, de természetesen, nála van a térkép, a GPS. Ő vezet, irányít. És, persze, ő ment meg a vaddisznóktól. Már, ha erre szükség lesz. Mellette nem félek. Ő megy elöl, és én követem.

Nagyon érdekes Jung animus-anima elmélete. Szerinte az anima egy konkrét személy a férfi életében, de az animus több személynek tűnik. Amolyan tanácsként kell elképzelni, amely tanács az apának és egyéb autoritásoknak a gyűjtőhelye, mely „ex cathedra megtámadhatatlan, „racionális” ítéletet hoz”. Szerinte ez azért van, mert a nő világa úgy épül fel, hogy van a saját családja, és a világ többi részét más családok alkotják. Ez feltételez egyfajta személyességet. Az érzelmek és a kizárólagosság miatt az animus nem ragadható meg egy konkrét formában, hanem inkább egy meg nem határozható sokféleséget mutat. Ezzel szemben a férfi világa a nép, az állam, az üzleti érdek stb. köré épül, és céljai eléréséhez a család egy eszköz. A férfihoz így az általánosság közelebb van, ezért számára a szenvedélyes kizárólagosságot az anima jelenti.

Nagyon találóak szerintem ide Liz Greene gondolatai a szerelembe esésről. Vagyis az animusunk vagy animánk kivetítéséről. „… a projekciók nagyon fontos és nélkülözhetetlen katalizátorai minden kapcsolatnak, amiképp a kapcsolatok is nélkülözhetetlen katalizátorai az önmagunkra eszmélésnek és tudatosodásnak. Az anima és az animus tehát a legmélyebb értelemben vezetnek minket: ők kapcsolják össze az egyént a személyes élete alatt hullámzó kollektív képek és képzetek összemberi örökségével. Egyúttal valóban a „sors” eszközei is, hiszen olyan helyzetekbe terelik az embert, amelyet az nélkülük bizonyára messziről elkerülne. Bennünk élnek, és olyan élményekbe kalauzolnak, amelyek olykor egyenesen ellentétesek tudatos vágyainkkal. A férfit az anima szüntelenül becsábítja az érzelmek és az emocionális függőség világába, ami az ő természetes pszichológiai beállítottsága számára körülbelül olyan kellemes, mint egy macskának a víz alá merülés. A nőt pedig az animusa taszigálja az izoláció, függetlenedés és az önmagára ébredés felé, noha mindez éppen ellentétes azzal a természetes hajlamával, hogy csupán a személyes kapcsolataiban találja meg önmagát, és tudattalanul másokkal azonosuljon. Sokszor talán legszívesebben megátkoznánk csalódást keltő kalauzainkat, akik ahelyett, hogy boldogságunk útját egyengetnék, nemegyszer a szakadék szélére hajtanak, és aztán fejjel belöknek a mélybe. És mégis, nélkülük nem létezhet fejlődés, tudatosodás, öröm és megértés. Az animus és az anima lélegzetelállító titkokat tartogat: csak általuk láthatjuk meg, hogy a kapcsolatok valójában belső fejlődésünk ösvényei. Ők testesítik meg az utat, amely lényünk középpontjába vezet.”

Érdekes gondolatok, nem? Lehet rajtuk elmélkedni. Egyetérteni és egyet nem érteni. Engem személy szerint sokat segítettek ezek a gondolatok. Segítettek a Dodóval való kapcsolatomban, hiszen jó párszor taszigáltak minket is kalauzaink ilyen-olyan szakadékok felé. Időnként még bele is löktek fejjel, de valahogy mindig kimásztunk ezekből a szakadékokból. És segítettek visszamenőleg a korábbi választásaim és emberi kapcsolataim jobb megértésében, valamint mindezek által magam jobb megismerésében és elfogadásában is.  Vagyis, ha röviden szeretnék fogalmazni, a saját lélektúráimon 😊

Hálás vagyok Dodónak, hogy velem tartott a Bryan Adams koncertre, és kiváló túratársam volt a szlovén hegyekben is. De legfőképp azért, mert társam az életem minden napján. Neki szóljon most Bryantől az Always have, always will című nóta.

Már csak egyetlen dolog van hátra: hogy megköszönjem Bryannek is, hogy velünk tartott ezen a héten. Egyrészt a So happy it hurts album számomra egyik legkedvesebb számával szeretném hálámat kifejezni. Ez a szám az emberi kapcsolatokról szól, és nagyon a magaménak érzem. Azon számok közé tartozik, melyek első hallásra is azonnal a lelkem mélyéig hatoltak. You lift me up.

Másrészt két filmajánlóval szeretném támogatni azt az ügyet, melyet ő kiemelten fontosnak tart az életében: a nagyüzemi állattenyésztés kegyetlensége elleni fellépést, a környezetvédelem fontosságának és az egészséges táplálkozásnak a népszerűsítését. Mindezt ő a vegán életmódban találta meg már több mint 30 évvel ezelőtt. Ezek a filmek rám nagy hatást gyakoroltak, és terelnek az utamon. Ha van kedvetek, nézzétek meg ezeket a filmeket ti is!

The game changers

A teljes film magyar felirattal itt érhető el.

A másik film a Mi a fene az az egészség?