Rolleren a városban (Örökdiák-kalandok)

Sokat járok rollerrel. Még 2014-ben vettem ezt az azóta is nagyon szeretett járgányomat, ami nemcsak a budapesti közlekedésben van nagy segítségemre, hanem a szegedi egyetemi éveim alatt is állandóan ezzel száguldoztam. A pályaudvarról 5-6 perc alatt a belvárosban voltam vele, és még Újszegedre, az SZTE biológia épületébe is kényelmesen átrollerezem 15-20 perc alatt. Szeged gyönyörű, fiatalos és nagyon élhető város. Egy-egy vizsga után csak úgy, kikapcsolódásból, pihenésből, szórakozásból is jól esett egy kicsit rollerezni. No, persze egy környezettan/környezettudomány képzésen részt vevő diákhoz ráadásul kifejezetten illik is a roller. Hátizsák, roller, mosoly az arcomon… Ahogy egy örökdiákhoz illik!

Emellett persze időnként a jogászi agyam is elemzi a helyzetet. Például, amikor el kell döntenem, hogy akkor most a gyalogosokat boldogítsam a járdán, vagy a bringásokat tartsam fel a kerékpárúton? Megnéztem a KRESZ előírásait: a kerékpár definíciójába tulajdonképpen tökéletesen belefér a roller is. Eszerint a „Kerékpár: olyan, legalább kétkerekű jármű, amelyet emberi erő hajt, és ezt legfeljebb 300 W teljesítményű motor segíti.”  Minden stimmel: megvan a két kerék, megvan az emberi erő, motor pedig nem szükséges. Ugyanakkor, ha a BKK üzletszabályzatát nézzük, akkor kiderül, hogy a kerékpár tömegközlekedési eszközön való szállítására jegyet vagy bérletet kell váltani, de a legfejjebb 41cm (16’’) átmérőjű kerékkel rendelkező kerékpár, valamint a roller, továbbá mérethatár nélkül az összecsukott kerékpár kézipoggyászként díjtalanul szállítható valamennyi járművön. A MÁV esetében is így van. Szóval azért a roller az mégsem kerékpár. Hanem jelenleg a KRESZ-ben egy joghézag. Gondolom, ahogy egyre nő a rolleresek, sőt, ma már az elektromos rollert használók száma is, előbb-utóbb módosításra kerül a KRESZ is. (Bár sokan nem tudják, de az önkormányzatok már ma is rendeletekben korlátozzák például az elektromos rollerek használatát. Szerencsére ezen korlátozások engem nem érintenek.)

Amíg a KRESZ nem teremt egyértelmű helyzetet, addig én a következő, saját magam által felállított szabályt követem: ott rollerezem, ahol a lehető legkevesebb egyéb közlekedőt zavarok. És, persze, ha valaki mégis morogna, hogy miért épp ott megyek, ahol, akkor kedvesen és jogilag teljesen védhetően megmagyarázom neki. Azt is, ha a gyalogosok között gurulok, és azt is, ha a kerékpárúton!

Amúgy rolleren a városban elég alaposan figyelni kell a szembe jövőket, főleg egy-egy zsúfoltabb utcaszakaszon. Az elmúlt években egészen jól megtanultam olvasni az arcokat és a tekinteteket, és rájöttem, hogy az emberek, akik szembe jönnek velem, valójában egészen jól csoportokba sorolhatók…

Vannak, akik „néznek és látnak is”. Azt gondolhatnánk, hogy velük a legszerencsésebb a találkozás, de ez nem így van. Közülük ugyanis a legtöbben próbálják megoldani a helyzetet, vagyis elkerülni, hogy a közeledésből testközeli találkozás legyen. Ahogy egyébként én is. Mivel egy járdaszakaszon nincs szigorú értelemben vett jobb- és baloldal vagy jobbra tartás, így ez a tipikus „énjobbratebalrajanemokénbalratejobbravagymégsemnamostakkormiisvan” szitu. Szóval ennek aztán bármi lehet a vége, de ha matematikailag nézzük, akkor legalább 50% esély biztos van az ütközés elkerülésére.

Roller-szerencsére a néző és látó szembejövők a szerény kisebbséget képezik. A legtöbben ugyanis a „nem néz és nem lát”, vagy a „néz, de nem lát” kategóriákba tartoznak. Aki nem néz és nem lát, az az esetek 99%-ában a mobilját nézi gyalogolás közben. Ha kellően halkan tudok közelíteni és nem zavarom meg eme tevékenységében, akkor ez a legbiztonságosabb találkozásnak mondható: gyakorlatilag úgy suhanok el mellette, hogy észre sem veszi. Persze ha egy-egy repedésnek vagy csatornafedélnek köszönhetően ráijesztek a megzörrenő rollerrel, és felkapja a fejét, azonnal átsorolandó a „néz és lát/b” kategóriába, amely az alapkategóriától csak annyiban különbözik, hogy maximum az „énjobbratebalrajanem…”-re van idő, szóval egy kicsit veszélyesebb alkategória.

Kellő tapasztalatot igényel a „néz, de nem lát” kategóriába tartozó szembe jövők várható cselekedeteinek megítélése. Már eleve azt felmérni, hogy az illetőnek, akiről látod, hogy előre, feléd néz, valójában fogalma sincs arról, hogy te épp szembe jössz vele a rolleren, nem könnyű dolog. De sok rollerezéssel, évek tapasztalatával el lehet jutni egy egészen jó emberismereti szintre, amikor is már kellő bizonyossággal el tudod dönteni, hogy az illetőt megközelítheted a második csoportba (nem néz és nem lát) tartozókkal azonos módon (tehát minél csöndesebben, annál jobb). Az igazi kihívást az ő esetükben az jelenti, ha a közeledés során valahogy kikerülhetetlen az a bizonyos csatornafedél, mert akkor sokkal nehezebben ítélhető meg az a pillanat, amikor haladéktalanul át kell őket sorolni a „néz és lát/b” csoportba.

Persze, ha a teljesség igényével szeretnénk élni, akkor van még egy kategória: a „nem néz, de mégis lát” gyalogostípus. Sokáig azt gondoltam, hogy ez csak egy elméleti kategória, mert olyan szembe jövő ember, akit ebbe a kategóriába sorolhatok, nincs. De ma találkoztam VELE! A Nagymező utcában gurultam a munkahelyem felé, amikor is már messziről láttam egy, a második csoportba (nem néz és nem is lát) sorolandó fiatalembert: belemélyedve a mobilozásba közeledett szemben az utcán. Gyorsan felmértem, hogy a kettőnk közötti távon zajforrás nem található, és más gyalogos sem sétált épp arra, szóval szerencsés esetben észre sem fog venni. Ekkor a fiatalember – a mobiljáról le sem véve a tekintetét – egy határozott mozdulattal félreállt két parkoló autó közé, utat engedve nekem, majd mikor elhaladtam, folytatta útját… és a közben feltehetően a mobilozást. Szóval, igen, ritka, mint a fehér holló, de létezik ő is, aki nem néz és mégis lát.

Eme nagyszerű tapasztalattal felvértezve mosolyogva suhantam tovább…

A rollerem egy őszi, szegedi napon