Amire a világnak szüksége van (5. rész) - No, de mire is, kire is, tényleg?

Gyulai Ivánt sokszor, sok helyen idéztem már. A fenntartható fejlődés című tanulmánya, úgy gondolom, alapmű mindenkinek, aki ezen szavak jelentéséről – külön-külön és együtt – gondolkodik. Legutóbb az SZTE környezetmérnök hallgatóinak a pályaorientációs előadáson hoztam fel a világról, mint szakmai Bábelről szóló gondolatait. Ide is idekívánkozik újra: „Ahogyan az iskolai oktatás tantárgyakra osztja az egy rendszerben lévő ismereteket, úgy a társadalmi, gazdasági tevékenységek tervezése, irányítása is szektorokban, ágazatokban történik. Az ágazati megközelítés egy olyan strukturális fogság, amelyet pontosan a szakértelem, és a szakértők fétise nem hagy lebontani. A világ egyik jelentős problémája a rendszerszemlélet nélküli szakértelem. A szakértelem nem elmarasztalható önmagában, csupán akkor, ha nem állja meg a helyét a teljességben. A szakértelem a legtöbbször azt jelenti, hogy valaki annak a bizonyos kérdésnek a legjobb szakértője, csak ahhoz ért, de nem látja a szakmájától a teljességet, „nem látja a fától az erdőt”. Természetesen a teljességet nem lehet senkitől sem megkövetelni, hiszen ma az emberiség olyan mértékben felaprította a teljességet részismeretekre, hogy azokat egyetlen ember nem birtokolhatja. Ugyanakkor a világ szakmai Bábellé változik, ahol a szakemberek nem értik egymás nyelvét, a köz, pedig nem érti a szakmák nyelvezetét.”

Teljesen egyetértek vele, és azzal a tanárommal is, aki anno nekünk, környezetkutató hallgatóknak azt mondta, hogy azért fontos a mi szerepünk, mert mi leszünk majd a „tolmácsok”. Neki is igaza volt, és ezért tartom iszonyú fontosnak, hogy a jövőben legyenek környezetkutatók, környezetmérnökök, akik multidiszciplináris szemlélettel és tudással rendelkeznek. A világ jelenlegi kihívásaira nem tudunk úgy választ találni, ha nem látjuk a fától az erdőt. A jövő környezetkutatói és környezetmérnökei látni fogják. Most már csak az a feladatunk, hogy ezt a jelen munkaadói is ismerjék, elismerjék és értékeljék.

Hasonlóan kiemelten fontosnak tartom ma a háztartásigép-szerelők szerepét. A kedvcsináló kisfilmünkben is hangsúlyoztuk, hogy ők a körforgásos gazdaság kulcsszereplői. Az új, modern szemléletű APPLiA-képzést úgy építettük fel, hogy abban a tényleges „szerelési” ismereteken kívül helyet kapjanak a környezetvédelmi, vállalkozási ismeretek, valamint egy kis ügyfélpszichológia is. 

Szóval, úgy gondolom, hogy mindkét szakmára óriási szüksége van ma a világnak. Ezért nagyon örülök, hogy részt vehettem abban, hogy ezt a fiataloknak hangsúlyozzam.

Persze, számos hasonló szakmát fel tudnék még sorolni. És mindannyian tudjuk, hogy a küszöbén állunk a mesterséges intelligencia kihívásának, ami szintén bele fog szólni a jövő lehetőségeibe. Épp ezért egy másik, sokszor idézett gondolat is ide kívánkozik, melyet szintén megosztottam a diákokkal mindkét előadáson, de azt gondolom, hogy igencsak figyelembe kell vennünk nekünk, felnőtteknek, ha tetszik, valahol az A és B oldal fordulópontja körül élőknek is. Harari, a híres történész gondolatai ezek, aki azt írta a 21 lecke a 21. századra című könyvében, hogy századunkban a legfontosabb képességek a változással való megbirkózásnak, az új dolgok megtanulásának, valamint a mentális egyensúly új és szokatlan körülmények között való megőrzésének a képessége lesznek.

Mire van szüksége a világnak? Ha egy kicsit máshonnan közelítünk, akkor beláthatjuk, hogy nem elég azt mondani, hogy háztartásigép-szerelőkre. Vagy informatikusokra. Vagy tanárokra, orvosokra, fodrászokra, masszőrökre. Mert, ugye, ki szeretne ügyetlen, a frizurát elfuseráló fodrászt, a kihívást megoldani nem tudó, esetleg a rendszernek ártó informatikust? Vagy olyan háztartásigép-szerelőt, aki csak annyit tud mondani, hogy a gyártók szándékosan úgy tervezték meg a gépet, hogy elromoljon, és vegyen újat a kedves ügyfél. Biztosan így képzelték-e el a tanári hivatásukat azok a tanárok, akik a külföldi tanulmányútról hazatérő jótanuló és a kihagyását pótolni szándékozó diákot két-három hét alatt teleszórják kettesekkel, anélkül, hogy egyeztetnék vele, milyen ütemezésben fogja bepótolni az anyagot, amiből kimaradt? Biztosan jól végzi-e a munkáját az a rádióriporter, aki főműsöridőben hosszasan ecseteli, hogy az élőlények többsége tök felesleges a bolygón, és a riportertársa óvatosan kihívó kérdéseire még meg is erősíti, hogy szerinte a táplálékláncban bőven elég lenne a fű-csirke-ember hármasa? És jól végzi-e a munkáját az az orvos, aki egy gerinc MR radiológiai leletén szereplő információból csak a saját szakterületét veszi figyelembe, és arról már elfelejti (?) tájékoztatni a pácienst, hogy egyébként miómát is jelzett a lelet (amiről az illető így csak akkor értesült, amikor egy későbbi időpontban saját maga letöltötte a leletet az EESZT-ből, és végigolvasta).

Ezek, persze, csak innen-onnan látott-hallott példák, és tudom, mindenkinek lehet rossz napja, sőt, még akár mindenki hibázhat is. Mindannyian emberből vagyunk, így ezek is benne vannak a pakliban. És az sem mindig könnyű, többünknek tanulni kell, hogy ezt elismerjük. Továbbá mélységesen elítélem azt a rendszert, amely a tanárok és az egészségügyi dolgozók kellő erkölcsi és anyagi támogatásának szükségességét figyelmen kívül hagyja. Mindössze annyit szeretnék ezekkel a példákkal sugallani, hogy nem elég, hogy objektíve egy adott szakmára szüksége legyen a világnak, az is fontos, hogyan végzi a szakma képviselője a választott feladatot. Szakmailag megfelelő szinten? Emberileg a világot és másokat segítő hozzáállással? Kellő empátiával, jóindulattal, jószándékkal? Úgy, ahogy fordított helyzetben ő elvárná, neki jól esne, ha vele szemben viselkednének? Beninek ezt szoktam tanácsolni. Ez egy nagyon jó teszt szerintem. Tudom, ezt sem mindig könnyű megvalósítani. Talán neki sem megy mindig. De én nagyon-nagyon büszke vagyok rá, látom benne az egyéni fejlődési igénye mellett a másokért mutatott empátiát, a segítőkészséget és a jószándékot. Halad az útján. Jóval előrébb tart a korához képest, mint én anno az ő korában. Talán még annál is előrébb, ahol én akkor voltam, amikor ő megszületett…

Kire van szüksége a világnak? Azt gondolom, hogy a világnak példaképekre és inspirátorokra van szüksége. Szakmától függetlenül olyan emberekre, akik a világot a saját eszközeikkel, lehetőségeikkel egy kicsit jobbá szeretnék tenni. Akikkel kapcsolatban azt érezzük, jó a világnak, hogy ő is itt van benne velünk. Aki a saját szakmai és emberi hitelességével példát tud mutatni az útkeresőknek, szűkebb vagy tágabb környezetének. Aki arra tud inspirálni másokat, hogy bármiben többek, jobbak legyenek annál, amilyenek éppen akkor. Akár többek, jobbak, mint ő maga.

És nem, nem kell hibátlannak lenni ehhez. Senki sem tökéletes. A hitelesség, valamint a magunkért és másokért vállalt felelősség része az is, hogy időnként hibázunk és hibázni is fogunk, és ezt elfogadjuk, elismerjük. És megpróbáljuk a javunkra fordítani, tanulni belőle, jobbá válni általa. A tanulás, az úton haladás ezt óhatatlanul hozza magával.

Valahogy így képzelem el azt, hogy mire is van ma a világnak szüksége. És a saját lehetőségeimet, feladataimat is ilyen szemmel igyekszem értékelni. 

Egy olyan fotót választottam ehhez az íráshoz, mely nemrég készült a szerelőképzésünkön. Kollégám, Madarász Tamás a szakkönyvünk szerzője, a szerelőképzési projektünk egyik lelkes tanára okítja a nebulókat. A vizsgára készülés jegyében valódi ügyfélszolgálatos bejelentéseket hozott a diákoknak, ezekből húzott mindenki egyet-egyet. A feladat egyszerű volt: meg kellett oldani a helyzetet. És ha már én is ott voltam, én lettem a háziasszony, akit a "helyszínen" ki kellett kérdezni. Elég hitelesen alakítottam a szerepemet :):):) 

Tamás egy olyan ember, aki igazi példakép lehet a fiatal generációnak. Hálás vagyok azért, hogy az APPLiA csapatában vele dolgozhatok, mert engem is minden pillanatban emlékeztet arra, hogy milyen valamit tényleg szívvel-lélekkel csinálni. 

Madarász Tamás Jászberényben, 2022-ben