Duna-menti bringakaland - 1. rész - Ember tervez...

Már csak két hét… Két hét és indulás.

Nagyjából fél éve annak, hogy Dodóval dédelgetjük egy Duna-menti bringatúra ötletét. Először csak komolytalanul rajongtunk érte. Persze, menjünk, szuper ötlet! Nagyszerű lesz! Aztán a kérdés kezdett egyre közeledni, szemünk elé tárva egyre több gyakorlati kihívást. Akkor tényleg akarod, hogy menjünk? És tényleg rendben, hogy visszük magunkkal a csomagjainkat a bringán? Tutira rendelhetem a táskákat? – kérdezgette egyre sűrűbben Dodó. Mert ezek a bringás felszerelések – táskák, lámpák, ruhák – nem két filléres dolgok. Mindenképpen megfontolandó befektetések.

Igen, igen! Rendeljük! Menjünk! Szeretném, van kedvem, képes leszek rá.  – állítottam Dodónak és magamnak is határozottan. Mert így is gondoltam.

Szóval rendeltünk, a táskák és egyéb kiegészítők meg is érkeztek. Ismét rácsodálkoztunk, hogy Németországból rendelni alig több mint féláron lehet mindent, ha kellően kitartóan kutat az ember a neten, és már másnapra itt is van a csomag. Nálunk ez a vásárlás előtti kellően kitartóan kutatás Dodót jellemzi, aki képes akár egész éjjel ezzel foglalatoskodni, amíg én az igazak álmát alszom kisgyermeki cirkadián ritmusomban. Teljesen rá is bíztam a válogatást, egyedüli kívánságom az volt, hogy ha már van választási lehetőség környezetbarát műanyag táskát is választani, akkor én azt szeretném. Szerencsére csak jelképes összeggel volt drágább arányaiban a kevésbé környezetbarát táskánál, így végül az összes táskát ebből a kategóriából választottuk.

A bringazsákom... Ebből van kettő

Azóta már ki is próbáltam, milyen a zsákokkal a bringákon tekerni. No, persze, az a két szendvics és egy pulóver, amit egy-egy napi tekerésre beletettem, azért nem volt óriási kihívás, és igen, tudom, tudom, hogy ha tele lesznek tömve a 20 literes zsákok, akkor az azért biztosan más érzés lesz. Dodó egyszer, hogy demonstrálja nekem, mire is készülök, egy halom szennyessel kitömte a túrahátizsákomat, mondván, hogy nagyjából ebből kettő lesz majd a bringámon, fogjam csak meg. Mondtam, hogy oké, értem én, próbálom is elképzelni, milyen lehet majd, ha két ilyen lóg a bringámon. Meg titokban azt is, hogy a fenébe fogok egyheti cuccot két ilyen kicsi zsákba bepakolni. Emiatt szemlátomást Dodó is kissé aggódik, ismervén az utazási szokásaimat. De már nincs visszaút. Itt vannak a táskák, pakolni kell beléjük és kész!

Könnyű zsákokkal :)

És hát tervezni az utat. Oké. Nézzük a nagybetűs TERV-et. Pozsonyban hagyjuk az autót, onnan elvonatozunk a bringákkal Passauba, és visszatekerünk Pozsonyba. Szépen, megtervezzük a napi adagokat, és minden éjszakára előzetesen foglalunk szállást. Felkészülésképpen megpakolt bringákkal többször is tekerünk legalább 60-70km-t. Például a balatoni bringaúton. Én még extrában elterveztem azt is, hogy amíg Dodó bolygónk egy igencsak távoli pontjának nyári meleg éghajlatán izzadva készül a közös élményekre, addig én itthon a János-hegyre legalább kétnaponta feltekerve izzadok majd, vagyis edzek a 382km-es megmérettetésre.

És ma itt van ez a szép, szombati nap… Két hét múlva indulás. És benneteket nyilván az érdekel leginkább, hol is tartunk a készülődésben. Nos, lássuk!

A fenti tervekből eddig annyi valósult meg, hogy Dodó elutazott a melegebb éghajlatra, és ott nagyon jól érezte magát az elmúlt két hétben, a napi 30+ hőmérsékletnek és 100% páratartalomnak köszönhető izzadás ellenére is (vagy talán pont ezért, lévén ő egy igazi, mediterrán típus). Nemsokára repülőre ül ott a távoli paradicsomban, és holnap, remélhetőleg pontosan, vagyis még Ferenc pápa távozása előtt megérkezik Ferihegyre. Bocsánat, a Liszt Ferenc repülőtérre.

Én meg lassan egy hete betegeskedem itthon. Pontosabban egy olyan, általam inkább köztes állapotnak nevezett helyzetben vagyok, ami pont visszatart attól, hogy bármilyen sporttevékenyéget folytassak. De attól nem, hogy amúgy a napi munkát, bevásárlást, sütést-főzést és még a takarítást is elvégezzem. Szóval pozitív szemlélettel akár örülni is lehetne, hogy akármilyen nyavalya is talált meg, a szervezetem elég jól bírja a harcot ellene. De most valójában számomra már kissé bosszantó az az állóháború, ami kialakult az antigének és az antitestek között. Mert mi lesz így a jános-hegyi meg egyéb tekerésekkel, ugye-ugye. Szóval most ebben a három napban kicsit felturbózom az utóbbi csapat támogatását, hátha végre győzelmet aratnak.

De azért pozitív tervezési eseményekről is beszámolhatok. Például arról, hogyan tettünk meg 40km-t a 382-ből már azelőtt, hogy elindultunk volna.

Az interneten kutakodva egyértelművé vált, hogy Pozsonyból Passauba eljutni sokkal nehezebb, mint Bécsből. Mindenfajta úttervező oldal ugyanis csak és kizárólag a Flixbuszt javasolta. Ami bringákkal komoly kihívás. Szóval a tervünk első módosításaként úgy döntöttünk, hogy nem Pozsonyig, hanem csak Bécsig fogunk tekerni. Tehát 40km letudva.

Szuper, akkor tervezzük az utat Bécsből. Ez sem annyira egyszerű, mint hittük. Volt ugyan egy nagyon klassz, kifejezetten bringásokra tervezett vonatjárat Passauba, de ezt 2019-ben megszüntették. 2020-ban viszont indult helyette Bécs mellől egy buszjárat. Májustól szeptemberig heti kétszer, csütörtökön és vasárnap üzemelt ez a járat az elmúlt években. 2023-ról nem találtunk információt, így egyelőre egy emailben érdeklődtem, hogy idén májusban milyen menetrenddel közlekedik a busz, és hogyan tudnék rá helyet foglalni. Közben, persze, a vonatjáratokat is nézzük. Tegnap este három járatból egyre jelezte az osztrák vasúti applikáció, hogy bringákkal is működhet (nagy segítség, hogy az osztrák app keresési feltételeiben azonnal bejelölhető, hogy bringákkal utazna az ember; ez sajnos a hazai rendszerben nincs így). Este kellene indulnunk Bécsből és Linzben átszállni. Így éjjel fél 11 körül érnénk Passauba. Ez a lehetőség a hét minden napján működhet. Viszont ennél jobb lenne a busz, ami délután 3 körül már Passauban van. Jó lesz az a vasárnapi indulás is…

Szóval most várjuk a visszajelzést a buszjártról. Az imént rájuk is telefonáltam, és megerősítették, hogy látták az email-érdeklődésemet, és holnap fognak válaszolni. Úgy tűnik, fog működni ez a buszos megoldás. Amíg azonban ez nem dől el, no meg ezzel együtt az, hogy melyik nap is utazunk, addig a szállásfoglalással is várnunk kell.

Ez utóbbihoz a Bett&Bike oldalt és appot nézegetjük. Fontos ugyanis, hogy a szálláson legyen biztonságos bringatárolási lehetőség. Az eredeti terveink ellenére, én, a racionális és mindent megtervező típus, rábeszéltem a nálam sokkal inkább intuitívabb Dodót, hogy csak Passauban foglaljunk szállást, és ne kárhoztassuk magunkat arra, hogy egy adott napon minden körülmények között le kell tekernünk a tervezett távot a fix szállások miatt. Mert mi lesz, ha szakad az eső? Oké, erre legalább edzettünk már legutóbb az Alföldi kéktúrán. De akkor is, talán lehet, hogy szakadó esőben megelégszünk majd egy rövidebb megázós szakasszal. Vagy mi lesz, ha kidőlünk? Vagy kicsit többet szeretnénk nézelődni egy adott helyen? Dodó végül azt mondta, hogy legalább fejben készítsünk egy tervet arra, hogy hol, melyik szállást nézzük ki. Mondtam, hogy oké, legyen így.

Esőállóak, garantáltan, tesztelten

Szóval, most ott tartunk, hogy ha holnap tudjuk intézni a buszjáratot Bécsből Passauba, akkor utána foglaljuk a kinézett szállást is ezen a célállomáson. Vagyis az indulási állomáson. Ha vasárnap utazunk is, akkor is lesz összesen 6 napunk arra, hogy ezt a 340-350km-t a Duna partján letekerjük. Egy hazai utazási iroda ötnapos bringatúrát hirdet erre a távra, teljesen földi halandóknak. Vagyis nem versenybiciklistáknak. Szóval a hat nappal szerintem jók leszünk.

És talán a jövő hétvégén valamiféle közös edzés is belefér majd. Bár, ahogy már eddig is láttuk, ember tervez…

Ilyen és hasonló szelfiből majd biztos lesz bőven ebben a mini-blogsorozatomban. Addig pedig íme egy korábbi, a János-hegyről

Na, jó, bevallom, hogy kaptam még Dodótól egy cuki kis kormánytáskát is. Így már talán elég lesz... :)