400 - A tengeri fű
Búvárként azért merészkedünk a tenger mélye felé, hogy csodákat lássunk. Olyan dolgokat, melyeket nem láthatunk a szárazföldön. Például különleges tengeri élőlényeket, izgalmas geológiai formációkat. De talán a kíváncsiság mellett sokunknál van még egy fontos motiváció: hogy elmerüljünk a csend és béke birodalmában, ahol csak a lélegzetvétel lassú, ütemes hangjait halljuk, ahogy a légzőautomatából a fülünkbe érnek a hanghullámok. Ahol egy dolog biztosan nincs: rohanás. Lassúak a mozdulatok, az uszonycsapások. Lassú a süllyedés és az emelkedés. Lassú az úszás is. Az ember tényleg teljesen kikapcsol a felszíni világból, hirtelen mindenről megfeledkezik, ami amúgy a merülés előtt foglalkoztatta, és majd újra fogja, ha véget ér a varázslat. A lebegés súlytalan élménye mintha egyéb, a vállunkat nyomó súlyainktól is megszabadítana egy időre. Legalább a merülés idejére.
Számomra, az igencsak izgága és aktív búvárpalánta
számára talán ez volt a merülésben a legvarázslatosabb dolog. Nem is kellett
hozzá igazán mélyre merülni, hiszen lebegni, elmerülni a gondolatnélküliségben
sekélyebb vizekben is kiválóan lehet. Megvannak bennem azok a pillanatok, amikor
egy-egy merülés végén örömmel nyújtottam kicsit hosszabbra az öt méteren
teljesítendő háromperces biztonsági megállót, és élveztem a lebegés nyugalmát. Ekkor
gyakran érzi azt a búvár, hogy ne, még ne érjen véget ez a pillanat. Még maradjunk
egy kicsit. Akár egy tengerifű-mező felett is, meditatív állapotban nézve,
ahogy a víz játszadozik a fűszálakkal, melyek a kollektív engedelmesség és rugalmasság jegyében szabályosan, együtt mozognak a természet erőivel.
Persze, nem ismerek olyan búvárt, aki azért
merül, hogy a tengeri füvet nézegesse. A merülés során talán csak akkor figyelünk
rá, amikor mutatja nekünk az áramlás irányát. Egyébként jellemzően észre sem
vesszük. A szemünk más élmények, érdekesebb élőlények után kutat. Talán ez a búvár sem vette észre...
Pedig nagyon is figyelmet érdemel ez a különleges
élőlény, latin nevén Posidonia oceanica. Ugyanis a Föld összes növénye közül ez
képes a legtöbb szén-dioxidot megkötni és tárolni. Ötször többet, mint a
mangrove, a következő „legjobb” ebben a kihívásban, és 35-ször gyorsabban, mint
az esőerdők. Bár az óceáni talajnak mindössze 0,2%-át borítja fű, mégis a
teljes óceáni szén-dioxid tárolás 10%-a ennek a növénynek köszönhető:
hektáronként 20 tonnát is képes megkötni és tárolni. Ami még nagyon különleges
az esetében, hogy nem a levelekben, de még csak nem is a gyökerében tárolja a
szén-dioxidot, hanem az üledékben. Miért van ennek jelentősége? Mert az
üledékből nem kerül vissza az atmoszférába (míg a fából, ha pl. elégetjük,
igen).
Ráadásul a legfrissebb kutatások szerint a
tengeri fű a műanyag-szennyezések raktározásában is jeleskedik.
Ezeket korábban én sem tudtam. Az APPLiA tavaly
megválasztott elnökének, Hakan Bulgurlunak a könyvében olvastam (A mountain to
climb; A
Mountain to Climb: The Climate Crisis: A Summit Beyond Everest: Hakan Bulgurlu:
9781913532925: Amazon.com: Books).
Fura, nem, hogy néha milyen csodák mellett
megyünk – vagy úszunk – el? 399 merülés során tényleg csak az áramlásjelzőt
láttam benne. No, de a 400-on már más szemmel nézek majd a tengerifű-mezőkre.
Meg addig is, hacsak egyszerűen úszkálok felettük…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése