A legrövidebb kéktúránk

Nagyon vártam a szombatot! A héten elhatároztuk, hogy túrázni megyünk. Folytatjuk a kéktúrát. A bringtúráknak szentelt tavasz és a hosszúra nyúlt korculai nyár után végre ismét a kéken! A Gánt-Várgesztes szakasz még hiányzott a füzetünkből, így ezt szemeltem ki. A Menetrendek.hu-val megterveztem, hogyan jutunk majd Gántról Várgesztesre: 9.59-es indulással, két átszállással 11.34-kor érkezünk majd a célállomásra… pontosabban a túrakezdő-pontunkra. Szeles, hideg, de napos időt jelzett a Windfinder. Dodó péntek este letöltötte a térképet, a papírtérképet pedig bekészítette a térképtokba.

Korai kelés, közös napfelkelte-nézés, lelkes készülődés. Szendvicsek, retek, forró, mézes gyümölcstea, extra pulóver és zokni… Mind bekerültek a hátizsákokba. Túrabotok a zsákokra akasztva. Indulás.

Időben értünk Gántra, a már ismerős buszmegállóba. Korábban innen indultunk Csókakő felé. Bőven volt idő egy-két túraindító fotóra.

A gánti buszmegállóban

Az első busszal a Zámolyi elágazás nevű megállóig 9 perc utazás várt ránk. A buszvezető jelezte, hogy ez a megálló a körforgalomnál lesz, ott kell majd leszállnunk. Ez egy elég nagy körforgalom volt a puszta közepében, amelynek mind a négy bevezető útján kb. 60-70 méterre volt egy-egy buszmegálló. 14 perc átszállási időnk volt. A Székesfehérvár felől 10.22-kor érkező és Tatabányára tartó 1841-es számú busz megállóját kellett megkeresnünk. Természetesen, ahol leszálltunk, először ott néztük meg, nincs-e kiírva a buszunk. Ezt követően azt a megállót céloztuk meg, amely a számunkra logikus útirányban volt: a Csákvár felé tartó úton találhatót. Itt volt ugyan egy tatabányai járat jelezve, de teljesen más számmal és időponttal. Hát, jó, akkor nézzük meg a Gánt felől érkező utat, ez az egy maradt (mivel a székesfehérvári útirányt kizártuk). És igen, ott szerepelt a mi buszunk. Kissé fura volt, hogy akkor most elindulunk vissza Gánt felé, de gondoltuk, majd valahol biztosan kanyarodik Csákvár felé a busz.

A buszmegálló, ahol vártuk az 1841-es számú buszt

Álltunk a megállóban. Még négy perc, és jön a busz. Jó is lesz már, gondoltuk, mert igencsak jeges szél fújt. A kapucnit is felhúztam a téli sapkámra. Lehet, hogy alulöltöztem? Nem, jó lesz ez, majd, ha túrázunk. Az erdőben különben sem lesz ekkora a szél, súgta a tapasztalatom. Várakozás közben kicsit merengtünk a mulandóságon a szomszédos benzinkutat fürkészve.

Letűnt korok benzinkútja

10.23. Hol a busz? Még nem láttuk jönni Fehérvár felől. Biztosan jól néztem? Igen, persze, biztosan! Nyilván csak pár percet késik. Nem gond, Környén is lesz 15 percünk az átszállásra. Jön!, szólt Dodó. És valóban. Megnyugodva láttuk a sárga voláncsodát szépen komótosan behajtani a körforgalomba. No… de… Neeem… Nem arra kell kihajtani!

És mi csak álltunk szótlanul. Álltunk és néztük a buszunkat, amely vett egy 90 fokos kanyart, és kihajtott Csákvár felé a körforgalomból. Megállt a buszmegállóban, majd továbbindult. Mi meg csak álltunk. Dodó szólalt meg először: „Elment a buszunk.”

Basszus! Persze, hogy az volt a logikus útirány! De itt áll a táblán, kristálytisztán, hogy ez a 10.22-kor érkező 1841-es busz megállója! A naposnak ígérkező időjárás mostanra igencsak szürke felhőssé vált. A jeges szél felerősödött, és hódara kezdett szakadni az égből.

A Menetrendek app jelzése

Menetrend, ahol vártuk az 1841-es buszt

Menetrend, ahol megállt az 1841-es busz

Nem volt semmi más buszlehetőség, járatkombináció továbbjutni Várgesztesre. A következő megoldást órákkal későbbre jelezte a Menetrendek app, amivel fél 3 után érkeztünk volna Várgesztesre. Az pedig már igencsak késő egy ötórás túra megkezdéséhez. Úgy döntöttünk, a 11.02-kor érkező busszal visszamegyünk az autóhoz és hazamegyünk.

Illetve én, mivel volt még bő fél óránk, hogy álljunk a jeges hódara-esésben, elsétáltam a másik buszmegállóban levő büféhez, és minden érkező és induló autóstól megérdeklődtem, nem tudna-e minket elvinni Várgesztesre. De tegnap se az Univerzum, se az autósok nem támogatták a túratervünket.

Az autóba beszállva új tervet kovácsoltunk, és úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy sétára a Tatai Öreg-tóhoz. Éppen az éves vadlúdnézegető szombat volt, nem voltunk egyedül. A madárfürkésző-seregek mellett kézműves árusok is kínálták portékáikat. Elbeszélgettünk egyikkel-másikkal. Végül mézekkel, erőspaprika-krémekkel és parenyica sajtokkal gazdagodva tértünk vissza az autóhoz.

A Tatai Öreg-tó

Napsütésben

A Tatai Öreg-tó Magyarország legrégibb halastava, mesterséges eredetű állóvíz. Egy mocsaras terület lecsapolásával az 1740-es években jött létre Mikoviny Sámuel vízrendező mérnök tervei alapján. Később az Esterházy-birtok része lett. 1977 óta természetvédelmi, 1989 óta pedig ramsari terület is egyben (a Ramsari-egyezmény a vízimadarak élőhelyeiül szolgáló vizes területeket védi). Egy gyönyörű helyről van szó, érdemes ide sétákat, kirándulásokat tervezni. A tavat tanösvényeken lehet körbesétálni (bő 7km), vagy akár bicikliúton körbetekerni.

A Ramsari Egyezményről:

Minden évben február 2-án ünnepeljük a Vizes Élőhelyek Napját. 1971-ben ezen a napon 18, a vízimadarak pusztulásáért aggódó ország a vizes élőhelyek, különösen a vízimadarak élőhelyeinek védelme érdekében egyezményt írt alá az iráni Ramsar városában. Azóta a csatlakozó országok száma már 169-re növekedett, összesen 1900 helyszín és közel 2 millió km² terület tartozik a nemzetközi összefogás védelme alá. Az egyezmény 1975. december 21-én lépett hatályba. Magyarország 1979-ben csatlakozott, és azóta több területet is jelölt a listára. Jelenleg az ország területének 29%-a és 29 terület tartozik az egyezmény hatálya alá, köztük a tatai Öreg-tó is.

Érdekes volt a tó látványa. A vadludak mellett azt figyeltem, milyen kevés víz van benne. Ilyenkor az örökdiák-lelkem addig nem nyugszik, amíg választ nem kap a felmerülő kérdésekre.

A tavat az Által-ér táplálja dél-keleti irányból, és öt ágon folyik tovább észak felé Tatán keresztül. A tó vízszintjét egész évben szabályozzák: az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság honlapja szerint nyáron a legmagasabb a szintje, és november közepére 3 métert apasztanak rajta. Ekkor történik a halászat: ilyenkor 1500-1600 mázsa halat szednek ki a tóból a halászati szakemberek. Mindezt meg kell tenni addigra, mire a vadludak megérkeznek.

„A vadludak számára egy 50-60 cm-rel magasabb vízállás kedvező, amely biztonságos éjszakázó helyet biztosít a tóban kialakuló zátonyokon. A lehalászás után a Duna-Ipoly Nemzeti Park és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakembereivel folyamatosan egyeztetve állítja be a vadludak számára ideális vízszintet a Tatai szakaszmérnökség.” – olvasható a vízügy honlapján.

Íme, még néhány fotó a tóról:

Bár a kéktúra elmaradt, összességében így is jó napunk volt. A Várgesztes-Gánt szakaszt pedig egy másik alkalommal teljesítjük. Addigra talán a Volánbusz is kijavítja a megállói tájékoztatókat.