Örökdiák-kalandok 2.0 - Olasz vágyakozások

Ha találkozom egy régi ismerőssel, az első kérdések között hangzik el, hogy éppen mit tanulok. Valahogy az elmúlt kilenc évben az örökdiák-létem ott maradt az emberek tudatában. Ilyenkor azt szoktam válaszolni, hogy most éppen semmit. Mert nem járok egyetemre. A 40. szülinapomon kezdett szegedi környezettudományos tanulmányaimat 2020 nyarán zártam, és azóta nem jelentkeztem továbbtanulásra.

Novemberben Milanoban 

De ha jól belegondolok, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne tanulnék jelenleg is.

A nyári olaszországi írótáborból hazafelé jövet regisztráltam a Duolingora, és kezdtem újra nyelvet tanulni. Beni születése után jártam a Studio Italiaba, talán nyolc vagy kilenc hónapig. Aztán ez a folyamat félbeszakadt. S ennek már húsz éve. A Duolingon viszont július elseje óta talán két nap kihagyással minden nap olaszoztam, és több mint 150 nap alatt egész sok mindent megtanultam. Zseniális ez az applikáció! És egészen hatékony is. Ezt onnan tudom lemérni, hogy két hete úgy döntöttem, hogy jelentkezem a Studio Italia november végén induló tanfolyamára. Gondoltam, hogy újrakezdem nulláról (mert mire is emlékeznék a 20 éve tanultakból, ugye). De végül kértem időpontot szintfelmérésre. Van ugyanis kezdő 1, 2 és 3 szint náluk. Egy nagyon kedves tanárnővel beszélgettem, és feladatokat is adott. A beszélgetés, persze, enyhe túlzás, mert konkrétan vért izzadtam. De egész jól értettem, amiket ő mondott és kérdezett, és azért valamicske olasz mondatokat karattyoltam is. Végül kiderült, hogy nem is olyan rosszul, mint ahogy éreztem, mert a középhaladó 1 csoportba osztott be a tanárnő. Ez a három kezdő utáni negyedik szint. Szóval vagy a Duolingo ennyire hatékony nyelvtanító app, vagy az előző életemben olasz voltam, és valahol a sejtjeimben ott vannak az olasz szavak elraktározva. Néha tényleg elgondolkodom azon, honnan van bennem ez az olasz rajongás (már húsz éve is ez motivált a tanulásban), és miért néznek engem tízből kilencszer olasznak, bármerre járok is a világban.

Tegnap este részt vettem az első órámon. Nem mondom, hogy nem fáradtam el a másfél óra alatt, de nem éreztem azt sem, hogy totál kilógnék lefelé a csoportból. Azt látom, hogy többet kell majd tanulnom, mint a házi feladatok, mert szükségem van ismétlésre a korábbi szintek anyagából, de most elhatároztam, hogy a következő bő fél évet erre szánom. Ez a kurzus februárig tart, márciusra pedig bejelentkeztem a Scuola Leonardo da Vinci La Dolce Vita nevű kéthetes milánói kurzusára. Ez egy olyan kurzus, amelyen délelőtt vannak órák, délután pedig kultúr- és gasztronómiai programok. És 50+-osoknak van meghirdetve. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz.

Azért azt még elmesélem, hogy volt tegnap egy olyan feladat is, amelyet az egész csoportból csak én tudtam: hogy ki is az a Raoul Bova. No, igen! Az olasz rajongásom lényeges részét képezik az olasz filmek. A Netflix nekem külön olasz kollekciót kínál, Raoul Bova filmjeit pedig már szinte mindet megnéztem. Némelyiket többször is. Olaszul, természetesen. Egyrészt mert imádom hallgatni, másrészt meg azért, mert így tanulok is. Talán a leghíresebb filmje, amely egyébként történetesen nem olasz, a Napsütötte Toszkána. De én nagyon szeretem a Viva l’Italia, a Sei mai stata sulla Luna és a Scusate se esisto című filmjeit is.

Az olasz mellett tanulok a Péterfy Akadémia Zeppelin kurzusán is. Ez már a vége felé közeledik. Még két hét és két feladat van hátra a 12 hetes online tanfolyamból. Írtam e-mentes novellát, abszurdot és szatírát, állatmesét, és még egy csomó izgalmas kihívás mutatta meg, mi mindenre is vagyok képes, ha kicsit tesztelgetem az írói határaimat.

No, és ott van a harcművészeti vonal… Szeptemberben ugyanis beiratkoztam kung-fura. Ezzel folytatom hamarosan.

Még néhány fotó a milanoi hétvégénkről:

A Dóm tetején

Michelangelo befejezetlen Pieta szobra

A Comoi-tó fölött

E-bike próbán a Comoi-tó fölötti erdőkben