Irány Szicília! (3. rész - Cefalù)

Szerdán reggeli után bepakoltunk az autóba, búcsút intettünk Palermonak és Cefalù felé vettük az irányt. Nagyon kíváncsiak voltunk erre a kis városkára, mert a beszámolókból úgy tűnt, hogy Szicília egyik legszebb úticélja ez a kis ékszerdoboz. Ahogy Palermoban, úgy itt sem jártam korábbi szicíliai útjaim során.

Mi Cefalù-ban

Nem tudtuk, hogy be lehet-e majd hajtani a belvárosi részbe autóval. De, gondoltuk, hallgatunk a GPS-re. Egyébként ez az egyik hiba, amit listáznak a turistáknak: Olaszországban a GPS-re hallgatni. Meg is tudom erősíteni: elképesztő útvonalakat javasolt állandóan, mely minden gond nélkül tartalmazott a behajtani tilostól a sétálóutcákig mindent. Hogy gyakoroljam az olaszt, ráadásul hagytuk az eredeti beállításon, ami időnként szintén okozott némi kihívást. A franonmolto szót viszont egy életre megtanultam. Azt jelenti: nemsokára, egy kicsivel később. Ez is a pontos olasz útbaigazítás része. De mit tegyen az ember, ha még sosem járt egy bizonyos helyen és kell valami segítség? Szóval GPS. Ezúttal is lazán irányított minket a csak speciális járműveknek engedélyezett behajtást jelző utcába, ahol ráadásul még egy rendőrautó is álldogált. Ez egy háromszögletű útkereszteződés volt, ahol ráadásul már egy kört megtéve másodjára tanakodtunk, mi tévők legyünk, mert elsőre elrontottuk az útirányt. Mivel ennél a pontnál sehova máshová nem tudtunk már menni, behajtottunk. A rendőrt egyáltalán nem érdekelte. Kanyarogtunk az egyre szűkebb utcácskákban, sűrű bocsánatkéréssel nézve a félrehúzódó gyalogosokra (őket sem érdekeltük egyébként), aztán leértünk a tengerpartra. Jelezte a GPS, hogy megérkeztünk. Szuper, akkor jöjjön a következő kihívás: a parkolás. A hosszú strand mellett mindenhol parkoltak autók, és parkoló automaták is voltak. Nem messze (franonmolto) sikerült is leparkolnunk. Némi napsütéses akadályt leküzdve (semmit nem láttunk az automata képernyőjéből) végül 10 euróért vettünk egy 24 órás jegyet (az olasz tudásom ismét fejlődött egy sort, ahogy Dodó türelme is, ami az ilyen és hasonló küzdelmeim során jelentős próbákat kell kiálljon).

A szállásunk ezúttal egy Airbnb-apartmanban volt, ezen a képen látható épület egyik tengerre néző emeleti apartmanjában. Azta! Csak ámultunk, hogy milyen klassz helyre kerültünk!

Szép kilátás :)

A délután egy részét – pontosan három órát – én a számítógép előtt töltöttem. Ugyanis elvállaltam egy előadást a Miskolci Egyetem által szervezett nemzetközi konferencián, mely a körforgásos gazdaságról szólt. Mondtam a szervezőknek, hogy ha megoldják, hogy én online csatlakozzak, akkor „ott leszek”. Egykor kezdődött a rendezvény, mi 12.45-kor értünk az apartmanba. Szerencsére a wifi rendben működött. Nem mondom, hogy ez volt életem csúcsteljesítménye az utazási izgalmak után, a magyar-olasz kombóról hirtelen váltva az angolra, de igyekeztem tisztességgel helyt állni, és a többi előadást is végighallgattam, valamint részt vettem a beszélgetésben is. Mondtam, hogy Valentin-napon nem is dönthettem másként, minthogy elvállaljam ezt az előadást, hiszen a környezeti kihívásaink és a rájuk adható megoldások keresése a szívem egyik csücskét jelentik.

Szívem másik csücske, amíg én a konferencián ültem, ETNA-túrákat nézegetett a neten. Meg Cefalù-i egész napos bringatúrákat. Ez utóbbit nem igazán értettem, hogy gondolta kivitelezni, hiszen összesen ezt a délutánt és a másnap délelőttöt szántuk ennek a kis csodahelynek. Mindenesetre mire vége lett a konferenciának és döntést kellett hoznunk, már nem volt hely a bringatúrára. Hogy ne járjunk hasonlóan az ETNA-túrával is, gyorsan kiválasztottuk azt, amelyiket a legszimpatikusabbnak találtunk, és regisztráltunk rá.

Ismét elcsodálkoztam azon, hogy az év legkevésbé turistaszezonnak tartott hónapjában, februárdban is szinte lehetetlen egy-egy ilyen szervezett programra jelentkezni a helyszínen, egy-két nappal korábban. Mi lehet nyáron? Eszembe jutott az a novemberi nap, amikor Benit meglátogattuk Milanoban, és amíg ő az egyetemen volt, mi várost néztünk. Meg szerettük volna nézni Lenardo da Vinci Utolsó vacsoráját. A jegypénztárban a hölgy kérdezte, hogy mikor szeretnénk bemenni. Mondtam, hogy hát most. Erre az volt a válasz, hogy legkorábban január végére van jegy. Novemberben.

Szóval, konferencia legjobb tudásom szerint letudva, ETNA-túra rendben, akkor most már tényleg irány a város. És hát igencsak éhesek is voltunk már...

No, de hol is egyen az ember a mediterráneumban délután négy órakor? Az ebédidőnek már vége, a vacsora pedig hétkor kezdődik.

A városka bája, a kis utcák kirakatai és a tenger megnyugtató morajlása és látványa egy ideig feledtette velünk a korgó gyomrunkat. Először is nekem természetesen kellett egy sort mezítláb sétálnom a homokban, beleállnom a habokba. És néhány fotót is kellett csinálnunk. 

Jaj, de jó itt!

Utána az utcákat jártuk, és nyitva található étterem után kutattunk. Dodó a google-t bújta. Kiegészítés a listára, hogy mit ne tegyél Olaszországban: ne bízz a google (és a Tripadvisor) étteremjavaslataiban. Legalább is, ami a nyitvatartást illeti. Lehet, hogy a google mindent tud, de azt biztosan nem, hogy Szicílián éppen melyik étterem van nyitva. Tízből 7-szer olyan éttermet javasolt nekünk a hét során, amely nem volt nyitva. Vagy egyáltalán nem, mert végleg bezárt, vagy azokban az órákban, vagy azon a napon. Hiába, no! Szicilía segít nekünk, hogy ne váljunk internetfüggővé. Áramolj a jelenben, bízz a megérzéseidben, bízd magad az Univerzumra, a helyre, amely körülvesz és hagyd a fenébe az internetet és a modern technológiát!

Így is tettünk! Végül csak úgy találomra mászkálva találtunk egy éttermet, amely nyitva volt. Nagyon kellemes vacsorát fogyasztottunk. Dodó helyi sört, én pedig egy pohár ETNA vörösbort választottam hozzá.

A vacsora után egész este sétáltunk a városban. És hát Cefalù tényleg varázslatos! Megnéztük a Dómot, végigsétáltunk a főutcán és millió kisebb utcácskán... Bőven voltak társaink ebben, nem voltunk egyedül, de nem volt zavaró tömeg egyáltalán. Elképesztően hangulatos volt minden! Amit még soha sehol nem tapasztaltam, hogy az utcán, a házfalakra kihelyezett hangszórókból zene szól. Pont jó zene, pont jó hangerővel. A Dóm tér, a főutca és a kirakatok is Valentin-napi díszítésbe öltöztek.

Valentin-nap 

Nagyon szembeötlő volt számunkra, hogy az embertársainkon túl (akik vidáman mosolyogtak) az épületekről, párkányokról, kerítésekről és a kirakatokból kerámia arcok is visszanéztek ránk (ők nem mosolyogtak). Sok helyen virágcserép formájában. Tényleg annyira feltűnő volt, hogy este a szállásunkon rákerestem a neten, mit is kell tudni róluk (ha étteremkeresésre itt nem is, de erre azért érdemes Szicílián is használni😊).

Virágcserepek

És hát igencsak jól időzített az Univerzum, mert a Valentin-naphoz kapcsolható szerelmi története van ezeknek a kerámia-fejeknek, virágcserepeknek. Igaz, ez a mindent meghatározó érzés ezúttal kissé véres formáját ölti a helyi történetben.

A legenda szerint egy normann lány a teraszon nevelgette a növényeit. Egy nap egy épp arra járó mór harcos felnézett rá az utcáról. A lány szépsége megigézte őt, egymásba szerettek. Ám eljött a nap, amikor a mór hősszerelmes elárulta szíve választottjának, hogy szívének van már másik, korábbi választottja is: a felesége és gyermekei várják őt haza, hamarosan búcsúzniuk kell. A lány nem tudta elfogadni szerelme elvesztését, és az utolsó éjszakán, míg a férfi az igazak álmát aludta, levágta a fejét. Kihelyezte a teraszra, és bazsalikomot ültetett bele. A szerelem és szenvedély növényét. Minden nap könnyeivel öntözte. Az utcán sétálóknak megtetszett a különös virágcserép, meg talán a csodálatosan növő bazsalikom is. Elkezdtek kerámiából hasonlókat készíteni. Így terjedtek el ezek a virágszerepek, szobrok az egész szigeten. A legtöbb helyen párban vannak, egy férfi és egy nő. Talán épp azért, hogy az adott helyen a szerelem története más véget érjen.

De vajon mikor ér más véget, mint a szomorú szakítás? Ha egész szívünket és lényünket egy életen át egyetlen embernek dedikáljuk? Ha szívünknek csak egy csücske van? De hát ott vannak a gyerekek, rendszerint több is. Kutyusok, cicusok... Szintén szívünk csücskei. Belőlük mind lehet egyszerre többet szeretni. No, és a barátság? Barát lehet szívcsücsök? És korábbi szerelem lehet barát? Lehet-e korábbi szerelem barát szívcsücsök egy mostani szerelem, társ szívcsücsök mellett (oké, egy kisebb, de szívcsücsök)?

Nem, nem... Itt és most csak a kérdések maradnak, mert legalább egy könyv kéne ahhoz, ezt a lélektúrát végigjárjam. Vagyis magát a lélektúrát járom én folyamatosan, ahogy mindenki más is (ha beismeri, ha nem). Csak ahhoz kéne egy könyv, hogy a gondolataimat összefoglaljam. Talán majd egyszer. Addig pedig ajánlom a figyelmetekbe Elizabeth Gilbert Hűség című könyvét. Ez a nagysikerű Ízek, imák, szerelmek folytatása. Én most olvastam el harmadjára.

Másnap reggel reggelizni indultunk. Dodó rendkívül türelmesen arra biztatott, hogy olaszul érdeklődjek az utcán az iránt, hova érdemes mennünk. Persze, még kora reggel volt, ő ilyenkor egyáltalán nem is éhes még, kávét sem szokott inni. Így nagyon türelmes. Meglepetésemre egész jól eltársalogtam egy olaszosan elengáns kutyasétáltató úriemberrel, aki azt javasolta, hogy a Dóm téri kávézókból válogassunk. Sikeremen felbátorodva szinte már tökéletes olaszsággal, de biztosan tökéletesen olaszos lelkesedéssel megrendeltem a két kapucsínót, az egyiket mandulatejjel, és a kiválasztott süteményeket.

Reggeli után megnéztük a régi mosodát.

Azért jobb, hogy ma már van mosógép, nem?

Erre a napra azt terveztük, hogy felmászunk a hegyre a La Rocca nevű kilátóponthoz. Bár fizetni kell a természetbe való belépésért fejenként öt eurót, mindenképpen megéri nem kihagyni ezt a programot. Az út során több helyről is fantasztikus kilátás nyílik Cefalù-ra. A hegytetőn levő várromból pedig egyéb irányokba is. Gyönyörű időnk volt, imádjuk hegyek megmászását, a tavaszi természet csábításában mindketten maximálisan elmerültünk. Beszéljenek most a képek magukért.

Gyönyörű idő, csodaszép hely

A városba kettő körül értünk vissza. Kicsit tanakodtunk, hogy induljunk-e el Taorminába, és majd útközben ebédeljünk-e, de eszünkbe jutott, hogy három óra után már sehol nem fogunk tudni ebédelni,  és ha nem akarunk Taormináig és legalább este hétig éhezni, akkor itt és most gyorsan ebédelnünk kéne. Elsétáltunk az első két, google által javasolt – és természetesen éppen zárva levő – étterem mellett. Szerencsére a harmadik javaslata már nyitva volt. Hiába, vak-google-tyúk is talál szemet.

Ez a kis étterem viszont szuper választás volt! Kiderült, hogy épp a héten nyitottak ki erre a szezonra. Kérdeztük a pincért, van-e arancini. Palermoban már nézegettük ezt a szicíliai specialitást, amely rizottó rizsből készült rántott rizsgolyó. Létezik húsos, sajtos és különböző zöldséges verzióban is. Szerencsénkre épp volt még egy húsos és egy zöldséges. Mintha csak ránk vártak volna. A pincér megmosolygott minket, amikor késsel-villával láttunk neki. Elmagyarázta, hogy ez amúgy egy streetfood ott Szicílián, tehát simán kézbe fogva harapni kell. Kértünk még közösen egy caponata salátát; ez egy hideg, padlizsánalapú zöldséges-paradicsomos csoda, szintén helyi étel. Elképesztően finom volt! Dodó a ház új specialitását, egy tengeriherkentyűs fekete tésztát kért főételnek, én pedig, hogy teljessé tegyem a szicíliaispecialitás-napomat, pasta alla Norma-t kértem. Ez padlizsános tészta.

Caponata és arancino

Az az igazság, hogy nem vagyok nagy padlizsánrajongó. Nem szeretem sem az állagát, sem a kesernyés ízét. A padlizsánkrémet szeretem csak, ha jól készítik. Kíváncsi voltam, milyen a szicíliai padlizsán. És hát valami isteni volt, mind a caponata, mind a pasta alla Norma. Nem tudom, hogy maga a padlizsán más-e ott, vagy az elkészítés speciális, de ízben és állagban is varázslatosak voltak az ételek. Én nagyjából már az arancinivel jól laktam, de szépen, lassan valahogy belém fért még a fél adag caponata és a tészta is.

Ebéd után útnak indultunk Taorminába. Két lehetőséget is kínált a GPS: a sziget belsején keresztül vezető, és a Messina felé a parton haladó autópályát. Utóbbit írta rövidebb időre, így ezt választottuk. Nem voltak sokan az úton, de gyorsan nem igazán lehetett haladni, mert valójában szinte mindenhol volt valami felújítás, útlezárás, sávelhúzás. Vajon milyen lehetett a másik út, ha ez volt a gyorsabb? Nem baj. Már kezdtünk egész jól akklimatizálódni a mediterrán szigethez. Mondjuk ez Dodónak nem megy nehezen. De én is már egészen jó voltam benne. Szép volt az idő, csodás zöld a természet, kék a tenger. És, mint már pontosan tudtuk, “franonmolto” ott várt ránk Taormina.

Néhány érdekesség:

Cefalù (Hetedhétország)

A mór fej virágcserepek

A mór fej virágcserepek (a legenda magyarul)