Az ötvenhez közeledve

 

Gyakorlatilag még két hónap és két nap van hátra, hogy betöltsem az ötvenet. Valahogy ezt az Univerzum is tudhatja, mert sorra jönnek szembe az ötvenes nőkről szóló elemzések és tanítások. Ma például a Telex „rólunk” szóló sorozatának második része; ennek kapcsán gyorsan az elsőt is elolvastam (megosztom a hozzászólások között). De sokkal inkább mosolyogtam azon, hogy a nyaralás alatt olvasott könyvem egyik fejezetében is találtam egy részt, ami úgy szól, hogy tegyük fel, hogy egy 50 éves nő vagy… Tegyük fel!

Valahogy mindig sikerül jól beválasztani a nyaralós könyvekkel. Tavaly Dr. Richard Sheperd, híres angol patológus két könyvét faltam be, szinte szó szerint, pedig mindkettő igencsak vaskos: A halál hét kora és a Holtak vallatója című könyveket. Imádtam mindkettőt! Annyira, hogy az elsőt néhány hete újra is olvastam. Talán morbidnak hangzik ez, de szerintem pont azért, mert a holtakat vallatja Dr. Sheperd, és a halál hét korát (a hét évtized fő halálokait) elemzi, nagyon is az életről szól. Mert elképesztően sokat tanulhatunk belőlük az életről.

Sv . Markonál

Idén Dr. Peter Attia könyvére, a Végigélni-re esett a választásom. A szerzője a Stanfordon végzett orvos, a John Hopkinsban szerzett sebészi képesítést. Célja, hogy részben saját tapasztalatát és életeseményeit is felhasználva (ezt én nagyon, de nagyon szeretem, mert szerintem nagyon hitelessé teszi a megállapításait) arra törekszik, hogy megalkossa az Orvostudomány 3.0-t. Azt az orvostudományt, mely a jelenleginél, a 2.0-nál jóval nagyobb hangsúlyt helyez a ma krónikus betegségeinek (szív- és érrendszeri betegségek, rák, 2-es típusú diabétesz, Alzheimer) megelőzési lehetőségeire, és arra, hogy azt az időt, amit itt töltünk a Föld nevű bolygón, lehetőleg jó egészségben és erőben, jó életminőségben töltsük el.

Nyári olvasmány

Nem könyvajánlót szeretnék most írni, mert egyrészt még csak a 279. oldalon tartok a 432-ből, másrészt majd inkább elő-előveszek belőle olyan gondolatokat, melyek rám nagy hatással vannak.

Most térjünk vissza a tegyük fel, hogy egy 50 éves nő vagy példájához (nem mellesleg ez is egy olyan rész, mely több szinten is megszólított, nemcsak a koromnál fogva).

A testedzéses fejezetnél az egyik vonatkozás, melyet elemez, a VO₂ max-érték. Ez röviden a szervezet oxigénfelvételi képességét jelzi; relatív érték esetén mL/perc/testtömeg kg-ban megadva. Minél magasabb, annál jobb edzettségre utal. Az én Garmin órám is kalkulálja, szoktam is nézegetni. Amióta nem futok intenzíven, egy kicsit csökkent az értéke, jelenleg 40. Ezzel, azt írja, elvileg a felső 25%-ban vagyok, és a fitnesz-korom 20 év. Ez nagyon hízelgő nyilván, bár így önmagában eddig nem kezdtem vele semmit. Egészen a könyv 259. oldalán olvasható mondatig: „Tegyük fel, hogy ötvenéves nő vagy, és szeretsz túrázni a hegyekben: szeretnéd ezzel tölteni nyugdíjas éveidet. Ez a fajta tevékenység nagyjából 30 körüli VO₂ max-értéket igényel. Feltételezzük azt is, hogy a korcsoportod közepén helyezkedsz el; az értéked így 32ml/kg/min. Vagyis mehetsz túrázni!

Ez jó hírnek tűnik – pedig valójában nem az. A vizsgálatok szerint a VO₂ max-értéked évtizedenként nagyjából 10 százalékkal csökken – majd ötvenéves kor felett évtizedenként 15 százalékkal.”

A lényeg a lényeg, hogy 32-ről indulva 80 évesen már csak 21 lesz, ami meg kevesebb, mint 30, tehát nem lesz elég a túrázáshoz. Ahhoz, hogy a kilencedik évtizedemben is tudjak majd túrázni, most 45-49 között kéne lennie.

Amihez meg kevés a mostani 40. Még akkor is, ha a 262. oldalon található táblázatból meg tudom állapítani, hogy még a 40-49-es korcsoportban (még ide számolom magam) is „magas” a 40-es érték (ennél már csak az elit kategória magasabb, ami ebben a korcsoportban 47-nél, az 50-59-es korcsoportban pedig 46-nál kezdődik).

Mi a következő gondolata ilyenkor a magamfajta nőszemélynek? Igen, pont az! Hogy hogy a fenébe tudnám akkor elérni a 46-ot!

Persze, Dr. Attia megosztja saját tapasztalatát is, ti. hogy 4X4 perces interval tréningeket kell heti egyszer-kétszer tartani, amikor magas pulzussal dolgozom, és két intenzív 4 perc között menjen vissza a pulzus 100 alá.

Hajrá akkor! 30 fokban irány a hegy, a Sv. Marko kápolna (itt Korculán). 920 méteren 150 méter emelkedés, sziklás, kanyargós ösvény. Pont jó lesz kísérletezni! Négy percig nyomom erőteljes terheléssel, kvázi futással, már amennyire egy ilyen talajon lehet futni. Majd pihenek egy bokor árnyékában, és várom, hogy 165-ről (ez a max, amire fel tudom tornázni a pulzusomat), visszamenjen 100 alá. Ez kb. 2,5 perc. Várok 3-at, hogy könnyebb legyen követni a perceket. Végül 3X4 perc alatt felérek a kápolnához. Onnan nincs tovább negyedik négy perc. Nem baj, elég ez most kísérletezésnek.

Felviszem magammal a jógamatracot, belecsavarva egy üveg vizet és egy törölközőt. A kápolnánál rövid súlyzós edzést tartok; az elképesztő mennyiségű, formájú és tömegű szikladarabka kiváló választékot biztosít ehhez. Csinálok néhányat abból a gyakorlatból is, amit nem tudok (Dodó így definiálta a fekvőtámaszt; megtartom, tetszik). És végigjárom az első katát a jiaido gyakorlatok közül. Egy madár-póz is belefér még; ezt nemrég tanultuk.

A lefelé út kész meditáció. Teljes a fókuszom az úton: a köveken egyensúlyozás és csúszkáláselkerülés egy másodperc figyelemkihagyást nem tűr.

Út a Sv. Markohoz

Végül is, ha jól belegondolok, Dr. Attia mozgáskoncepciójának több részletét is megvalósítottam: megvolt a magas intenzitású VO₂ max-edzés, a súlyzózás, a stabilitásedzés (jiaido és köveken egyensúlyozás). Az első felcserélhető az alacsony intenzitású, aerob sétával is; ez még a testedzés-koncepció része.

El is neveztem Sv. Marko edzésnek. Társaságban némi módosítással szintén gyakorolható. Ekkor könnyű séta felfelé, fenn a hegytetőn sziklán ücsörgős-tájnézegetős-fotózkodós-beszélgetős percek, órák, lefelé óvatos séta.

Ötvenen innen és túl is mindenkinek ajánlom, aki ide látogat. VO₂ max-értéktől függetlenül.