Lélektúrák Pugliában - 1. rész: Miért utazunk?
Mindig is szerettem utazni. Lassan 14 éve vagyunk együtt Dodóval, és együtt is nagyon sokat utaztunk az évek során. Így hozta az életünk. Gyakran kötöttük össze a munkát a kikapcsolódással: amikor nekem volt az éves APPLiA-találkozóm, akkor ő csatlakozott és toldottuk meg a háromnapos hivatalos programot néhány nap kirándulással. Így voltunk együtt például Skóciában (neki azóta is az a kedvenc utazása), és Isztambulban. Amikor pedig neki volt hivatalos – szárazföldi – búvárprogramja, akkor én utaztam vele. Eljutottunk a Fülöp-szigetekre, Egyiptomba és Norvégiába is. Előző két helyen a szárazföldi programot vizessel, vagyis búvárkodással is kombináltuk.
Szeretünk túrázni, biciklizni, és ezek a közös
tevékenységek is közelebbi és távolabbi utazásokban öltenek testet.
De a kétlaki életünk is hozzájárul ahhoz, hogy
utazunk. Egyrészt nekem utazás az is, ha Korculán meglátogatom őt. Ha onnan felfedezzük
együtt a környéket, pl. Mljetet vagy Lastovot, ahogy 2021 őszén tettük. És mivel
így valójában kimarad a hagyományos közös nyári nyaralás az életünkből, időnként
ezt télen pótoljuk. 2022 telén így jutottunk el Mauríciuszra.
Szóval, akár azt is mondhatjuk, hogy mi egy utazó páros vagyunk.
Amióta tavaly karácsonykor úgy döntöttünk, hogy az
egymásnak szánt tárgyi ajándékok helyett inkább utazásba fektetjük a pénzt, és
karácsonyi ajándékként februárban Szicíliára utaztunk, azóta ezt az elvet még
tudatosabban követjük. Így idén az ötvenéves születésnapomra azt kértem a
családomtól, hogy utazással ajándékozzanak meg. A választásom pedig
Dél-Olaszországra esett.
Persze, nagy része van ebben az olasz-rajongásomnak.
De annak is, hogy jó ideje nézegettem már, hogy Bariba megy közvetlen repülő.
Valahogy mindig megakadt rajta a szemem a reptéri kijelzőkön. Hívott engem.
Szóval, irány Bari, Puglia. Ahogy ezt
eldöntöttük, már jöttek is szembe a Facebookon az utazási ajánlatok és ötletek. Megtetszett nekünk egy animációs kisfilm, mely egy ötnapos körutazást javasolt.
Dodó ki is választotta a szálláshelyeket és autót
is foglalt. Megbeszéltük, hogy ő fog vezetni; Szicílián is végig ő vezetett, így
feleslegesen fizettük ki a nem kicsi extra díjat a második sofőrre. Tanulva
ebből, meg tudván, hogy valójában nagy távolságokat nem fogunk menni, ezúttal
csak őt jelöltük meg autóvezetőként. Megérkezvén Bari repterére, az
autókölcsönzőnél azért jót mosolyogtam. Mert, persze, nem azt a fajta autót
kaptuk, amit ő kért. A VW helyett egy Peugeot 5008-as képét mutatta a hölgy a
kijelzőn. Én pontosan tudtam, Dodóban épp mi játszódik le, meg azt is, hogy
ezek után mire számíthatok az utazás során: folyamatos morgásra, hogy milyen
sz*r ez a francia autó. Választási lehetőségként még valami Opelt kínáltak;
végül maradtunk a Peugeot-nál.
Miután – nem kis küzdelem árán – sikerült az autóval
elindulni (a telefonunk csatlakoztatása igencsak megizzasztott minket, és az
autót is ki kellett kicsit szellőztetni, mert a korábbi utasok vizesen
szállhattak be; így egyrészt belülről teljesen párás volt minden ablak,
másrészt kissé büdös is volt az autóban), jött is a morgás. Mondtam Dodónak,
hogy oké, értem, igaza van. De most ez van, és maradjunk abban, hogy minden
nap, amikor elindulunk, kap öt percet, hogy kimorogja magát, de aztán inkább
élvezzük a napsütést, a tenger és az olasz táj látványát, és a közös utazást.
Hajlott a megegyezésre.
Puglia Olaszország legdélibb régiója. Ma az egyik
legszegényebb is, de nem volt ez mindig így. Hiszen a Római birodalom előtti
időkben is már a kelet kapuja volt, kereskedelmi és kulturális szempontból is: a
görögök és az arabok is rajta hagyták kézjegyüket a területen. A régió öt
tartományból áll, északról dél felé haladva Foggia, Bari, Taranto és Brindisi,
valamint Lecce tartományából. A csizma sarkát részben a Taranto- és Brindisi-,
valamint a Lecce-tartomány adja. Ezt a területet Salentonak vagy a
Salentoi-félszigetnek is nevezik.
Aki Pugliába látogat, az utazáshoz hozzávesz egy
fontos várost, látványosságot, Materát is. Mi is így tettünk. Meg kell azonban
jegyezni, hogy Matera nem Puglia része, hanem Basilicataé. Viszont mindössze
65km-re van Baritól, így könnyen bevehető az úticélok közé.
Bariból dél felé vettük az irányt. Első állomásunk
Polignano a Mare volt, 48 km-re Baritól. Leparkoltunk a főtéren, a
parkolóórába pedig elkezdtem bedobogatni a dobozban régóta gyűjtögetett és végre
nem otthonfelejtett 5 és 10 centeseket. Jött egy pasi, aki ezt látva kissé meghökkent,
hogy akkor ez most komoly? Láttam, hogy ő is szeretne jegyet venni. Hogy oldjam a feszültséget, lazán odavettem neki, hogy
estig tervezünk maradni, mindezt nagy meglepetésemre, olaszul. A pasi nevetett
egyet. Amit később nem értettem, mert kiderült, hogy amúgy nem beszél olaszul,
mert francia. Engem viszont ez már nem érdekelt, mert megvolt a jegy, és az önbizalmam
is, hogy hoppá, ez a nyelv most már sokkal jobban fog menni, mint februárban
Szicílián. És a Nap is sütött, a Földünket energiával és fénnyel ellátó
égitestünk. (Azok kedvéért, akik most olvasnak először, jelzem, hogy nem vagyok
hajlandó a mai helyesírási szabályok szerint kis kezdőbetűvel írni a Napot és a
Holdat. Naggyal viszont csak akkor helyes az írás, ha valamilyen tudományos
szempontot hangsúlyozunk. Így minden alkalommal így fogok tenni, hogy mindenki
elégedett lehessen.)
Polignano elsősorban a tengerpartjáról híres,
mely csodálatos mészkő sziklabarlangokat és egy, a szárazföldbe benyúló strandot
kínál a látogatóknak. Utóbbin nyáron nem kis zsúfoltság lehet…
A következő állomásunk a 19 km-re található Monopoli volt. Ez a kis halászfalu is egy a parti gyöngyszemek
közül. Mindenképpen megér egy sétát, és akár egy jó ebédet is. Mi is kellően
éhesek voltunk már, mire ideértünk, hiába kezdtük a napunkat Bari repterén egy
cornetto, cappuccino párossal, ahogy Umberto Tozzi énekli az egyik nótájában. És,
ha halászfalu, akkor együnk egy jó kis seafood-ebédet, nem igaz? Ez még az én
húsmentes diétámba is belefér.
A hely tényleg varázslatos! Olyan, mint egy
mesevilág, mintha manófalvára tévedtünk volna. Az itt és a környéken található
speciális házacskák a trullok. Olaszul mindehol trulli van kiírva; ez a trullo
(pontosabban az il trullo) többes száma: i trulli. Van, amelyik 400-600 éves,
de közel 1000 évesek is vannak köztük. Az építőanyag könnyen hozzáférhető volt a
környéken: durvára vágott kövek, amelyeket szárazon raktak egymásra, így vastag
és erős falakat építettek. A trullo kúp alakban végződik, egyre vékonyabb és
vékonyabb kövek egymásra helyezésével, míg végül egy monolit által lezárt
nyílást találunk, amelyet valamilyen díszítés koronáz. A trullo-k eredete az
idők ködébe vész, de az útikönyvünk, melyet természetesen olasz nyelven vettünk
meg Alberobelloban, hogy gyakorolhassak, megemlíti, hogy különös, hogy hasonló építmények
Törökországban, a Teremtés könyvében említett Harranban is találhatók.
A falu szűk utcáin barangolva varázslatos
szépségű zugokra bukkanunk. Minden olyan, mint régen volt. Azt leszámítva, hogy
annak idején a legszegényebbek laktak ezekben az épületekben. Ma pedig turistalátványosság,
annak minden velejárójával; helyi termékeket, pl. kerámiákat árusító boltokkal,
vendéglátóhelyekkel. Egyes tullo-k pompás kis hotelekké lettek átalakítva. Mi
is egy ilyen kis házikóban laktunk.
Azért azon elgondolkodtunk, vajon a ma épülő házak
közül hány fog ilyen stabilan és rendíthetetlenül állni 600-1000 év múlva? Amikor
megépült a házikó, kik lakhattak benne? Milyen életük lehetett? Mit csinálhattak esténként a házban? Mi az
ágyon feküdtünk és nyomkodtuk a telefonunkat. Én a fotókat nézegettem és
válogattam, Dodó meg bicikliket. Azt hiszem, a régi lakók biztosan nem
gondoltak arra, hogy 600 év múlva is fognak a trullo-ban lakni. Ráadásul meleg
és hidegvizes rendszerrel, tévével, légkondival, memóriahabos matraccal és
párnákkal felszerelt szobában, szállodavendégek. A wifiről nem is beszélve!
Ahol mi lakunk Budapesten, vajon ki fog ott lakni
600 év múlva? Meglesz-e még a tízemeletes ház? Akkor is úgy fog süvíteni a szél
a teraszajtó mellett, mint most? Vagy addigra végre leszigetelik majd? Esküszöm,
valahogy visszajövök megnézni.
Másnap reggel a fantasztikus reggelinket a főtér
melletti reggelizőben fogyasztottuk el. Friss péksütemények és kekszek; a hölgyek
hangsúlyozták, hogy minden helyi alapanyagokból, köztük helyi olivaolajból
készült. A capuccionoról mit is írjak? Azt sehol nem tudják elrontani Olaszországban.
(Egyébként a sütiket sem.) Mandulatejjel kértem; nos, a tejhab így is tökéletes
volt, és olyan volt, mintha marcipános kávét innék. Itthon miért nem ilyen az
íze a mandulatejnek?
A fiatal pincérlány elmesélte, hogy ő Bari
mellett született, és ott is élt tini koráig. Akkor költöztek Alberobelloba.
Azóta ott él. Nem tűnt elégedetlennek. Sőt, kifejezetten boldog volt.
Vajon miért utazunk? Miért nem jó – vagy nem elég
jó – nekünk ott, ahol lakunk? Elégedetlenek vagyunk az életünkkel? Unalmas
mindig otthon lenni? Szükségünk van az utazás, az új helyek megismerése nyújtotta
izgalmakra? Kíváncsiak vagyunk más emberekre? Más kultúrákra? Meg szeretnénk
nézni, máshol hogyan élnek az emberek? A hidegből a melegbe vágyunk? Vagy a melegből a hidegbe? Ki
szeretnénk lépni a komfortzónánkból? Szeretnénk szuper izgalmas fotókat az Instagramra?
Ahányan vagyunk, annyi féle választ adhatunk
ezekre a kérdésekre, ha feltesszük őket magunknak.
Engem biztosan hajt egy nagy adag kíváncsiság. De
a Dodóval közös utazás élménye is. Érzem, megtapasztaltam az évek során, hogy
jót tesz nekünk, ha utazunk, kirándulunk. Nemcsak magamról tudok meg új
dolgokat, ha messze tájakon élő emberekkel beszélgetünk vagy beszívjuk a táj
szépségét, különlegességét, kultúráját, hanem a kapcsolatunkról is. Az
egymáshoz kötődésünkről is. És ez jó. Nekünk biztosan jó. Együtt lenni más
körülmények között, közösen megoldani apróbb és nagyobb kihívásokat, amelyekkel
otthon nem szembesülünk, együtt kipróbálni új dolgokat, új ételeket és
italokat, jó dolog. Egyfajta fűszer a kapcsolatnak.
Ezek az utazásaink mind-mind lélektúrák is
egyben. Nagyon sok minden szembe jön, ami elgondolkoztat bennünket a saját
életünkről, emberi kapcsolatainkról, lehetőségeinkről. Én ezt szeretem. És, bevallom,
azt is, hogy ezekről az utazásokról és lélektúrákról írhatok később.
És még egy dolgot nagyon szeretek ezekben az
utazásokban. A végén együtt hazaérni, és újra örülni a hétköznapoknak.
Alberobelloban viszont ennek még nem jött el az ideje. Reggeli után várt ránk egy újabb izgalmas nap. Locorotondo felé vettük az irányt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése