Lélektúrák Pugliában - 3. rész: Múzsa, múzsa...
Pugliai utazásunk harmadik napján nem várt ránk
sok kilométer. A végső célunk Otranto volt. Ez a városka Leccetől, a
tengerparti látnivalókat is útba ejtve, kevesebb mint 50 km-re található. A
terv az volt, hogy egy közértben kezdünk reggel, ahol ebédre vásárolunk némi
harapni valót, és majd valahol egy tengerparti piknik keretében megebédelünk. Az
első két napon úri módon délben és este is étteremben ettünk; ezúttal a
költéseket egy kicsit vissza akartuk fogni. Gyümölccsel, olivabogyóval és
tarallival a locorotondoi piac óta el voltunk látva. Izgatottan vártuk, hol is
terít meg nekünk a nap során az Univerzum.
A Salentoi-félszigetet, avagy a csizma sarkát
keletről az Adriai-, nyugatról az Jón-tenger határolja. Erre a napra több olyan
megállót terveztünk, mely az adriai part szépségeit tárja elénk. Polignano a
Mare és Monopoli már mutatott nekünk csodálatos sziklapartokat, aranyló homokú
strandokat. Kíváncsiak voltunk, mi mindent rejtenek a délebbi partok: Otranto
és környéke. Négy tengerparti állomás szerepelt az útitervben: közülük az első
a Grotta della Poesia volt. A Költészet Barlangja.
A nyári időszakban belépőt kell fizetni ezen a
kétségtelenül különleges tengerparti szakaszon. Most azonban szabadon
odamehettünk a világ egyik leghíresebb „természetes medencéjéhez”. A természet
erői itt is szemet gyönyörködtető sziklaformációkat alkottak. Több
kisebb-nagyobb barlangot, sziklatornyokat, falakat. Közülük természetesen a
Költészet Barlangja a legnagyobb és a leghíresebb.
A legenda szerint élt egyszer egy káprázatos
szépségű hercegnő, aki nagyon szeretett a barlang zöld vizében fürdőzni.
Szépsége számtalan költőt vonzott a sziklapartra, akik költészetük
inspirációjaként, múzsájaként tekintettek a földöntúli szépségű lányra.
A múzsák a görög mitológia szereplői, a
költészet, a zene, a tánc és a tudományok istennői. Pauszaniasz görög
történetíró szerint eredetileg három múzsa létezett: az éneklés, a gyakorlás és az
emlékezés múzsája. Ezek a tevékenységek – és ezáltal múzsák – kellettek ugyanis
a költészet „megvalósításához”.
Hésziodosz már kilenc múzsáról ír. Az ő
elsődleges feladatuk az volt, hogy megénekeljék az istenek és a titánok
harcait, valamint a zene, a tánc és a költészet által támogassák az emberek
boldogságát és boldogulását. A kilenc múzsa csak később kapott állandó és
konkrét megbízatást, az alábbiak szerint:
Ha felidézzük irodalmi tanulmányainkat, talán
eszünkbe jut, hogy a számos költő műve elején megidézi a múzsákat (vagy egyet
közülük). Így tett Homérosz az Odüsszeiaban, vagy Dante az Isteni színjáték
második énekében. De talán még arra is emlékszünk, hogy Ady két híres múzsája
Léda (Brüll Adél, Diósy Ödön felesége), majd Csinszka (Boncza Berta, Ady felesége) volt. Csinszka maga is írt verseket. Épp úgy ismerte meg Adyt, hogy
elküldte neki a saját költeményeit. Vajon neki ki lehetett a múzsája? Erre nem
találtam információt a neten.
Visszatérve a Költészet Barlangja költőihez: a
történetet olvasva elképzeltem magam előtt, ahogy a hercegnő úszik a vízben,
miközben a parton pennával a kezükben sorban ül és ámuldozik a költők sokasága…
És csak reménykedhetünk, hogy a hercegnő nem csuklott folyamatosan a fürdőzés
és úszás közben.
A parton sétálgatva és fotózgatva Kata barátnőm jutott az eszembe. Idén nyáron jelent meg verseskötete. Vajon neki kicsoda-micsoda a múzsája? Szerencsére őt meg tudom kérdezni. Vagy megpróbálom kifürkészni a verseiből.
Mi a helyzet velem? Régen én is írtam néhány
verset. Mindegyiket a viszonzatlan szerelem inspirálta. Ma viszont ezek az idők már a múlt emlékei, és békés
házasságban élve az edutainment jellegű publicisztika jellemző rám.
Időnként néhány novellával színesítettem a palettámat az elmúlt években. Ha meg
kellene határozni, hogy ki az én múzsám, azt hiszem, egyértelmű, hogy Dodó az.
De én múzsámnak tekintek még két dolgot: a tanulást (vagyis az örökdiákságot),
és az utazásokat (lélektúrákat) is. És tulajdonképpen mindent és mindenkit, ami,
aki ezen tevékenységeim során megihlet. Bár lehet, hogy mindezeket Kalliopé és Kleo, a tudomány és a történetírás múzsája tárja
elém, és elég lenne őket a múzsáimnak tekintenem? Hajaj, nem egyszerű ez a múzsakérdés...
Otranto előtt még három, egymást a tengerparton követő állomás várt ránk: a Torre dell’ Orso, a Faraglioni di Sant’ Andrea és a Baia dei Turchi. Első kettőnél sétálgattunk kicsit, a harmadikhoz viszont minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerült eljutnunk.
Ugyanis akármerre is
szerettük volna megközelíteni ezt a tengerparti nevezetességet, minden úton
akadályba ütköztünk. Vagy le volt zárva, vagy konkrétan egy kerítéssel határolt
magánterülethez vezetett az út. Végül feladtuk a keresést, és mivel már nagyon
éhesek voltunk, úgy döntöttünk, hogy elautózunk Otrantoig, és ott a
tengerparton megebédelünk.
Találtunk is egy hangulatos strandot. Nem voltunk
egyedül: sokan, hozzánk hasonlóan a lépcsőkön piknikeztek. Mások a homokban
napoztak. És olyanok is voltak, akik fürödtek.
Egy igencsak különc figura pedig beszélgetett. Mindenkivel. És mellette fürdött és fotózkodott. Nem volt már mai fickó, viszont elképesztően napbarnított bőrén rikított az UV-narancssárga fecske. Már messziről feltűnő jelenség volt. Nekem a Derült égből Polly (Along came Polly) című filmből a búvároktató (Hank Azaria) jutott az eszembe. Megvan a figura?
A beszélgetős sorból mi sem maradhattunk ki. Érdeklődött, honnan jöttünk, és nagyjából három mondatváltás után elkérte a mobilomat, hogy az Instámon bejelölhesse saját magát. Tudom, hogy az olaszok kedvesek és nyitottak, barátkozóak, no de ennyire? 😊 Olaszul társalogtam vele, de angolul is tudott, így amíg én a tengerparti pózolós fotóitól inspirálódva feltűrt nadrággal beálltam a habok közé, hogy lőjek néhány jóval kevésbé napbarnított szelfit, addig ő Dodóval megvitatta a bringája részleteit.
Az otrantoi strandon
A nap folyamán még többször láttuk a
tengerparton. Tolta a biciklit és meg-megállt beszélgetni emberekkel.
Otrantoban van Olaszország legkeletibb pontja, az
Otrantoi-fok. Bármily meglepő legyen is, de az Otrantoi-szoros is itt
található. Igaz, az én képzeletemben valahogy sokkal szorosabbnak gondoltam.
Valójában 71km-re van Otrantotól az albániai Vlora nevű városka.
Az Otrantoi-szoros fontos csaták és események
helyszíne volt az első világháborúban. Az antant és a központi hatalmak számos
ütközetet vívtak itt. A negyedikre indulva, 1918.
június 10-én az Olasz Királyi Haditengerészet torpedókkal felszerelt
motorcsónakja Premuda szigete közelében elsüllyesztette az első útjára indult,
valaha volt legnagyobb magyar építésű csatahajót, az SMS Szent Istvánt.
Ha egy kicsit visszalépünk időben, az első híres
történelmi esemény, amely Otrantohoz köthető, az 1480-as csata volt. Ekkor foglalták
el a törökök a várost, melynek során 12000 embert mészároltak le. 800 embert
kiválasztottak és ultimátumot adtak nekik: vagy áttérnek az iszlám hitre, vagy
lefejezik őket. A hős hazafiak csontjai az Otrantoi Katedrálisban láthatók. A
pápa kereszteshadjáratot hirdetett a város felszabadítására. Az I. Ferdinánd
nápolyi király által vezetett seregeket Hunyadi Mátyás seregei is segítették.
1481-ben visszafoglalták a várost.
Ezt a történetet egyébként, Hunyadit is megemlítve (!), a tengerparti újdonsült barátunk is elmesélte az Insta és a bringatörténetek mellett, amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk. Tényleg különc figura volt. Megérdemli, hogy ebben az írásban ő is egy múzsám legyen. Főleg, hogy azóta is kitartóan lájkolgatja a fotóimat az Instán :):):)
Ebéd - és múzsabeszélgetés - után kíváncsian vettük
utunkat az óváros felé…
…amit szintén nem szabad kihagyni, ha a csizma
sarka környékén kirándultok! Végigtekeregtünk a szűk utcácskákban, megnéztük a
katedrálist, valamint a várba is betértünk. Éppen Frida Kahlo életéről volt egy
fotókiállítás.
A szállásunk a La Casa del Gelso Bianco volt.
Csak azért említem ezt meg külön, mert rendkívül kedves vendéglátónk volt. Egy
korábban vegyész, pontosabban gyógyszerész olasz úr, aki nyugdíjas éveiben
vendéglátóként dolgozik a saját kis vendégházában. Ezen az estén csak mi
voltunk a vendégek. Érkezésünkkor főzött nekünk teát, reggelire pedig friss
péksüteménnyel, valamint házi finomságokkal – sajtokkal és lekvárokkal – lepett
meg bennünket. Ha arra jártok, ezt a szálláshelyet nagyon-nagyon ajánljuk! A tengerpart
gyalog nagyjából 3 perc, az óváros pedig 10 perc séta. A belső udvarban parkoló
is van (nem kell az utcán fizetni a parkolásért).
Másnap nyugatra indultunk: az első úticélunk
Gallipoli volt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése