Lélektúrák Pugliában – 5. rész: Az élet csupa polaritás
Utolsó napunkon várt ránk a leghosszabb utazás;
Materáig közel 160km-t autóztunk. Matera nem Puglia, hanem Basilicata régiójának
része, de mivel Baritól mindössze 65km-re található, a turisták ezt a híres
helyet is meglátogatják.
Hogy miről is híres ez a dél-olasz város? Azon
túl, persze, hogy számos nagy filmet forgattak itt, pl. a Passió vagy a 2016-os
Ben Hur, 2017-ben a Wonder Woman, 2021-ben pedig a Nincs idő meghalni című
James Bond film néhány jelenetét? A történelmi városrészéről (Civita), ahol a
barlanglakások, vagyis a sassok találhatók. Ez a rész a Sassi di Matera.
Már az őskorban is lakott volt ez a terület,
hiszen a karsztosodás számos barlangot vájt a mészkőbe. Az elmúlt századok
során ezeket a barlangokat vájták tovább a hegy belseje felé, majd bővítették
úgy, hogy a barlang elé előszobát, előtereket építettek. Még az 1950-es évek
elején is éltek ezekben a barlanglakásokban emberek, közel 18 000-en, víz
és csatorna nélkül, elképesztő higiéniai körülmények között. Az olasz kormány a
borzalmas körülmények miatt 1952-ben döntött az itt élő emberek kiköltöztetéséről.
A későbbi évtizedek során a sassok kulturális megóvása is napirendre került
(1965-ben); 1993 óta pedig a Sassi di Matera az UNESCO Világörökség része.
Ma a történelmi városrészben a következő épületek
találhatók:
- 60 barlangtemplom,
- 20 épített templom,
- 3012 lakás, amelyből:
- 665 barlanglakás, melyek bejárata az utca
szintje alatt van,
- 1672 barlanglakás, melyek bejárata az utca
szintjén van,
- 362 már meglévő lakásra épült barlanglakás,
- 307 egyemeletes ház,
- 8 kétemeletes ház,
- 1645 kezdetleges barlanglakás.
(Forrás: Wikipédia)
Mire Materába értünk, a napsütésből kissé
borongóssá vált az időjárás, majd eleredt az eső. Nem esett nagyon, esőkabátban
simán útnak indultunk, még a fényképezőgépet is a nyakamba akasztottam. De ez a
kicsi csapadék is pont elég volt ahhoz, hogy a meredek utcák és lépcsők elképesztően
csúszóssá váljanak. A Civita összes utcája kicsi, szabálytalan mészkődarabkákból
épült, melyek az évszázadok során tükörsimává koptak. Olyan volt, mintha
jégkockákon sétáltunk volna. Ha valaha meg szeretnétek nézni Materát, kényelmes
cipőben tegyétek. És, lehetőség szerint ne esőben.
Talán a történelmi háttér ismerete mellett a borongós
idő és az igencsak küzdelmes közlekedés is hozzájárult ahhoz, hogy nekem Matera
rendkívül nyomasztó volt. Kétségkívül elképesztően különleges látványt nyújt a város,
festői a fekvése is a környező szurdokkal és hegyvonulatokkal, mégsem éreztem
itt igazán jól magam. Nyomasztó volt. Tudom, ez szóismétlés, de ez a szó írja
le tökéletesen, amit ott éreztem. Valahogy az útvonalakat is nehezen találtuk
meg, többször is eltévedtünk, és amikor a barlanglakás-múzeumot végre megtaláltuk,
épp akkor volt váltás a pénztárban, amelyet végül nem vártunk ki. Valahogy nem
igazán voltunk összhangban aznap Materával.
Persze, azért körbesétáltunk, megnéztük az egyik
leghíresebb barlangtemplomot, a San Pietro Barisanot, valamint a katedrálist.
Utóbbiban kerestük a híres Madonna szobrot, amely éppen akkor nem volt
megtekinthető. De az úr, aki a bejáratnál beszélgetett egy hölggyel, és akitől mindezt
megérdeklődtem, adott nekem egy képeslapot ajándékba, melyen a szobor látható.
A Madonna della Bruna a XIV. század óta a város
védőszentje. A legenda szerint egy fiatal lány egyszer felkéredzkedett egy pásztor
szekerére és megkérte, hogy vigye őt a püspökhöz, mert fontos üzenete van
számára. Azonban még a város határában leugrott a szekérről, és megkérte a pásztort,
hogy mondja meg a püspöknek, hogy ő (a lány) a Szentanya. A püspök a hír
hallatán nagy kísérettel kivonult a helyszínre, ahol a pásztor a lányt hagyta.
De csak egy szobrot találtak ott. Amelyet egy díszes szekéren bevittek a
városba. Hogy a szép szekér ne jusson a kalózok kezére, az út végén lerombolták
azt.
A Madonna della Bruna megünneplésére minden év
július 2-án kerül sor, amikor a szobrot egy díszes szekéren körbeutaztatják a
városban, majd visszaviszik a katedrálisba. Ezt követően az összegyűlt tömeg –
a hagyománynak megfelelően – lerombolja a szekeret.
Matera után – egy-egy remek olasz szendviccsel az
ebédet kipipálva – Bari felé vettük az irányt. Csodák csodájára a felhők
eltűntek és napsütéses időben érkeztünk meg a városba. A városfalon kívül egy nagy
parkolóban hagytuk az autót. A szállásunk, egy kulcsos magánszállás, a katedrálistól
két perc sétára volt. Gyorsan letettük a bőröndöket és még napnyugta előtt a nyakunkba
vettük a várost.
Bari, bár sok időnk nem volt, nagyon tetszett
nekünk. Iszonyú hangulatosak az utcácskák, a tengerpart. Keresztül-kasul
bejártuk többször is a várost. Megnéztük a katedrálist, és megkóstoltuk a helyi
nevezetességet, a sgagliozze-t, amely olivaolajban sült, sózott polentadarabkákból
álló streetfood-ot. Nagyjából jól is laktunk vele. Így a többi helyi
ételkülönlegesség (pl. a spagetti all’assasina és a tiella) már a következő
látogatásunkra marad. Íme tehát a … hányadik ok is? Hogy visszajöjjünk
Pugliába!
Másnap hajnalban, még sötétben indultunk a
reptérre. Az olasz életérzés zárásaként egy pisztáciás cornetto – cappuccino reggelit
még elfogyasztottunk a reptéren. A repülő nem késett, így kényelmesen, kevesebb
mint másfél óra alatt már itthon is voltunk.
Epilógus
Ez az utazás is beváltotta a hozzá fűzött
reményeimet; az olasz rajongásom egy cseppet sem csökkent. Rengeteg élménnyel
gazdagodtunk, csodálatos természeti és kulturális látványban volt részünk.
Élveztük a novemberi meleget, a tenger illatát és kékségét, az emberek
kedvességét, és a mindenhol kifogástalanul finom ételeket és italokat. A
kevésbé vidám materai érzéseink sem vonnak le semmit az út varázsából. Az élet
csupa polaritás. A borongósabb tapasztalatok is az élet részei. Sötét nélkül
nincs világosság, szomorkásság nélkül vidámság. Olaszországban is megélhetünk számos
ellentétet. Ha az olajfák pusztulására gondolok, ott vannak az új csemeték is.
Olaszországban csak az isteni kávénak és ételeknek nincs ellentéte. Ezeket
minden bizonnyal 100%-ban exportálták más országokba.
Bár ez az öt nap így pont elég volt, nyilván
számtalan dolgot meg lehetne még nézni, fel lehetne fedezni a környéken. Megkóstolni
való is maradt bőven. Szóval, nem kizárt, hogy egyszer visszatérünk.
Már csak azért is, mert nagyon kíváncsi vagyok,
hogy növögetnek majd a családi olajfácskáink. Ugyanis idén karácsonykor több
családtagnak is olajfát adtunk ajándékba. Az OlivaMi jótékonysági programjában
három fácskát ültettettünk nekik. Ahogy ígérték, be is futott december 23-án,
még időben a támogatásért járó olivaolaj is. A támogatási okleveleken található
QR-kód segítségével pedig meg is tudjuk nézni, hová ültették az általunk
megadott, a családi csemeték nevével ellátott fácskákat: harmadik nap autóztunk
el a terület mellett, a Grotta della Poesia és Otranto között. Ki tudja, talán
majd egyszer, ha felnőnek, ők maguk mennek el megnézni a fáikat. Én biztosan
mosolyogni fogok, akárhol is járok majd akkor, ha így lesz…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése