Lélektúrák

  Hányszor, de hányszor írtam már az olaszországi síeléseinkről… Több mint 30 éve érkeztünk először a Dolomitok csodálatos lejtőire. Akkor még nem tudtuk, mennyi kaland vár majd ránk a következő évtizedek során. És én, személy szerint azt sem tudtam, hogy egyszer majd eljön egy pillanat, hogy ezeket a kalandokat elkezdem más szemmel nézni. Idén ismét más szemmel néztem a világra. Ó, és hát amúgy még a szemüveg- másság is megállja a helyét! Ez egy új síszemüveg ugyanis. No, majd erről is mesélek! Ezen a képen apuval ülünk egy szuper, hatszemélyes felvonón. Ketten. Itt régen egy lassabb, kevésbé párnázott, négyszemélyes lift járt. Kellett ehhez az örökdiákságom, vagyis az, hogy a 40-es éveimben elvégeztem Szegeden a Környezettan és Környezettudomány képzéseket. Ezek az évek hozták meg a felismerést: hogy a fenébe tudtam úgy leélni 40 évet, hogy a környező világunk működéséből valójában semmit nem értettem. De ezzel a felismeréssel egyidejűleg az időnként iszonyatos küzdelemmel megs...

  Ősz óta más szemmel nézek a világra. 32 év kontaktlencse-viselés után ugyanis elkezdtem szemüveget hordani. Nem kis lépés volt ez nekem… Először általános iskola 7. osztályában kaptam szemüveget. Feles lencsék voltak, mert az iskolai szemvizsgálaton kiderült, hogy nem látok tökéletesen távolra. Nem szerettem a szemüveget, így nem is hordtam. Inkább mindig kicsit közelebb ültem a táblához a suliban. Emlékszem, az első komoly sokk akkor ért, amikor egy sportorvosi szemvizsgálat során a Sportkórházban a doktornő mondta, hogy olvassam a piros X-től. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, mert nagyjából fogalmam sem volt, hol van a piros X, nemhogy onnan lefelé bármit is el tudtam volna olvasni. Ez már valamikor 16-17 éves korom körül lehetett, és nem sokkal utána, amikor Dobó Csillától 6-1 6-0-ra kikaptam a Dózsa fedettpályás tenisz versenyén a Németvölgyi úton (amikor is volt, hogy nem találtam el a labdát, és valójában azt sem láttam, csak tudtam, hogy Csilla áll a pálya másik ...

  A 2024-es év újdonsága volt számunkra a reggeli kávézási szokásaink változása. Dodó az elmúlt néhány évben teljesen leszokott a kávéról. Én pedig reggel ittam egyet. Volt – és van is – itthon egy kicsit Nespresso kávéfőző, de amikor megtudtam, hogy a patronok újrahasznosítása igencsak kihívásos gazdasági feladat (hiszen a nedves zacc kiszárítása nagyon energiaigényes folyamat), felhagytam a használatával, és úgy döntöttem, hogy arra az egy kávéra tökéletes lesz a nescafé is nekem. Az elmúlt években így a reggeli szertartás keretében kavartam magamnak egy nescafét. Ezzel az aznapi kávézást letudtam. A tavalyi nyár folyamán azonban Dodó Korculán visszaszokott a kávézásra. Egy régi, igencsak görbe aljú, hat személyes kotyogós kávéfőzővel készített kávét, és többen is érkeztek az apartman elé a reggelit követően, hogy egy közös kávézással hivatalosan is elindítsák a napot. Én azonban elég nehezen nyitok új dolgok felé; és mivel előbb kelek, mint ő, rendszerint nem vártam meg, amí...