Más szemmel nézni a világra
Ősz óta más szemmel nézek a világra. 32 év
kontaktlencse-viselés után ugyanis elkezdtem szemüveget hordani. Nem kis lépés
volt ez nekem…
Először általános
iskola 7. osztályában kaptam szemüveget. Feles lencsék voltak, mert az iskolai
szemvizsgálaton kiderült, hogy nem látok tökéletesen távolra. Nem szerettem a
szemüveget, így nem is hordtam. Inkább mindig kicsit közelebb ültem a táblához
a suliban.
Emlékszem, az első
komoly sokk akkor ért, amikor egy sportorvosi szemvizsgálat során a
Sportkórházban a doktornő mondta, hogy olvassam a piros X-től. Nem tudtam, hogy
sírjak vagy nevessek, mert nagyjából fogalmam sem volt, hol van a piros X,
nemhogy onnan lefelé bármit is el tudtam volna olvasni. Ez már valamikor 16-17
éves korom körül lehetett, és nem sokkal utána, amikor Dobó Csillától 6-1
6-0-ra kikaptam a Dózsa fedettpályás tenisz versenyén a Németvölgyi úton
(amikor is volt, hogy nem találtam el a labdát, és valójában azt sem láttam,
csak tudtam, hogy Csilla áll a pálya másik oldalán), eldöntöttem, hogy ennek
most már fele se tréfa. Ráadásul jött az autóvezetés is, no, ott sem árt, ha
lát az ember. Így lettem 1992-ben – a jogsim megszerzésével egyidejűleg – kontaktlencsés.
Annyira kényelmes volt
mindig is számomra a lencse, hogy sosem hordtam mellette szemüveget. Ha néhány
évente egyszer-egyszer kaptam valami szemgyulladást, ami akadályozta, hogy
betegyem a lencsét, és az orvos közölte, hogy legalább egy hétig nem hordhatom,
azonnal meggyógyultam.
Aztán nagyjából másfél-két
éve eljött az a pillanat, amikor a közellátás elkezdett kihívást jelenteni.
Először csak kevéssé világos környezetben. Például egy félhomályos étteremben. Sebaj!
Előkaptam a mobil-zseblámpát; probléma megoldva, már látom is az étlapot. Aztán
észrevettem, hogy a könyvkiadók mintha egyre kisebb betűkkel nyomtatnák a
könyveket… De én a legtöbbször ebook formájában olvastam, vagy a mobilon. Ahol
a betűméret állítható.
A 2023-as éves
szemvizsgálaton a doktornő olyan kacifántos megoldásokat javasolt, hogy vissza
sem tudom idézni. Köztük volt a multifokális kontaktlencse is. Amitől nagyjából
annyira rettegtem, mint a szemüvegviseléstől.
Aztán kaptam egy új kontaktlencsét. Ez nem
multifokális volt, hanem cilinderes, és egy-egy negyeddel erősebb a korábbinál.
Elképesztő élesen láttam vele távolra. Tényleg. De ezzel párhuzamosan a közel
megszűnt értelmezhető lenni számomra: sem a laptopon, sem a kezemben tartott
telefonon, könyvön, étlapon, boltban az áruk feliratán nem tudtam elolvasni
semmit. Oké. Akkor jöhet az olvasószemüveg. Így szokás, gondoltam, el kell
fogadnom.
Borzalmas volt. Félpercenként fel-le-fel-le… Nem
tudom, hogy bírják ezt azok, aki ezzel a megoldással élnek. Minden tiszteletem
az övék.
Én viszont ismét gyors döntést hoztam: vissza a
hagyományos kontaktlencséhez, egy kicsit alacsonyabb dioptriával. Amivel még
látok közelre, de biztonsággal vezethetek is.
Aztán ajánlották nekem Budakalászon az Optikalász
Optikát. Gondoltam, teszek egy próbát. Tudtam, hogy kell egy hosszabb távú
megoldás.
Életem legalaposabb szemészeti kivizsgálásán
vettem részt. A régi dioptriáim a cilinderrel még mindig működnek: megfelelőek
távolra, és közelre is tudok velük olvasni. Elhatároztam, hogy adok egy esélyt
a szemüvegnek. Választottam egy keretet.
Rábeszélt az optometrista a multifokális lencsére
is: rendelt nekem egy próbalencsét. És meghagyta, hogy két hét viselés után
menjek vissza ellenőrzésre (az is fontos volt, hogy a vizsgálat napján legalább
6 órát viseljem előtte a lencséket).
Izgalmas időszak elé néztem: egyrészt hozzá kellett szoknom a szemüveghez. Ez egyáltalán nem volt könnyű. A lakásban kb. két hét után már rendben voltam, de a szabadtéren is meg kellett tanulnia az agyamnak értelmezni a távolságokat. A multifokális lencséhez ezidő alatt hozzá sem mertem nyúlni; gondoltam, elég az idegrendszeremnek egyszerre egyfajta kihívás. Hordtam a régi lencsét, ha épp úszni vagy futni mentem.
Aztán amikor úgy éreztem, hogy rendben vagyok a
szemüveggel – amelyet közben kifejezetten meg is szerettem (a novemberi pugliai
utunkat például végig szemüvegben töltöttem) – , úgy döntöttem, teszek egy
próbát a multifokális lencsével.
Fogalmam sincs, hogy a fenébe működik ez a
találmány. De konkrétan betettem, és annyi történt, hogy láttam távolra és
közelre is. Semmi szédülés, homályosság… Fel nem tudtam fogni, hogy lehet ez. Most
sem tudom még, de végül is mindegy. A lényeg, hogy bevált. Visszamentem a
kontrollra is, és szerencsére minden rendben volt.
Végtelenül hálás vagyok az Optikalász Optikának
(nem mellesleg a kedves ismerősömnek, aki őket ajánlotta), hogy ilyen profi módon
megreformálta a látásomat.
Müller Péter szavait sokszor látom a szemeim
előtt: ahhoz, hogy az ember változtasson az életén, meg kell elégelnie a
korábbi helyzetet. Nekem tavaly ősszel jött el ez a megelégelés. Hogy nem
láttam teljesen tisztán az engem körülvevő világot (és benne saját magamat). Nem
volt könnyű a változás: kellett hozzá – a megelégelésen túl – elhatározás, türelem,
odafigyelés, a külső jelzések és képek megfelelő feldolgozása, az új közelségek
és távolságok, a változások meglátása, megértése és elfogadása.
Most minden reggel, amikor felteszem a
szemüvegemet, elmosolyodok azon, milyen jó új szemmel nézni a világra.
Íme néhány szemüveges fotóm az elmúlt hónapokból.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése