400 - Ámerültünk 2009-be

Tegnap óta a szilveszteri merülések járnak az eszemben. Mekkora őrültségekre voltam képes! Nem tudom, ma rá tudna-e bárki beszélni ilyen kalandra. Télvíz idején, éjféli sötétségben lemerülni egy hajóroncshoz… Nem, azt hiszem, ma már ennyire nem tudnék kilépni a sokat emlegetett komfortzónámból.

Szóval elmondhatom, hogy jó, hogy 2008 és 2010 szilveszterén megtettem. Mert így ezek az élmények is az életem részét képezik.

És olyan szerencsések vagytok – no, meg én is – , hogy az „amikor először” című történetet meg sem kell írnom. Ugyanis már megírtam. Megírtam az élményekkel frissen felvértezve, 2009 elején. Ez is eszembe jutott tegnap. A divecenter.hu-n jelent meg akkor az élménybeszámolóm. Vajon megvan-e még ez a cikk a neten?

Képzeljétek! Igen! Elolvastam, mit is írtam bő 14 évvel ezelőtt. És simán vállalom ma is ezt az írást!

Amikor legutóbb azt gyűjtöttem össze, mi mindent írtam már életemben, valahogy ez nem jutott eszembe.

No, de nem kalandozom most itt a blogon. Jöjjön az élménybeszámoló!

Forrás: divecenter.hu

Búvár-bár: Átmerültünk 2009-be

Merülési naplónak: Krk sziget, Peltastis hajóroncs, 24 perc, 24,3 méter. Dátum: 2008. dec 31. - 2009. jan 1. Megjegyzés: leírhatatlan, de úgysem felejtem el soha.

No igen... Azóta is sokan kérdezgetik tőlem, hogy telt a szilveszter, mit csináltam. Amikor elmondom, hogy barátaimmal, búvártársaimmal "átmerültünk 2009-be" és éjfélkor a Peltastis hajóroncs kapitányi fülkéjének tetején pezsgőztünk, akkor mindenkinek elkerekedik a szeme, néhányan megkérdezik, hogy na és ezek után mi a perspektíva a következő szilveszterekre? Én meg olyan furcsán érzem magam, mert az esemény extrémitása valahol valóban a nagyképűség határait súrolja, vagy legalább is kívülről úgy tűnhet, holott amit én valójában érzek ezzel a merüléssel kapcsolatban, az sokkal inkább a meghatottság szóval jellemezhető.

Hogy hogy is történt mindez? Megpróbálom elmesélni...

A Buborék szilveszteri merülőcsapatával (Szarka Géza, Völgyes Ádám, Vass Péter, valamint a helyi csapattagok, Karleto és Ivica) már egy héttel előtte elkezdtük figyelni az időjárás előrejelzést, mert tudtuk, erős szélben túl veszélyes lenne a merülés, s nem fut ki a hajó a siloi búvárbázisról a roncshoz. A héten egyetlen napot, a 31-ét jelezte a meteorológia szélcsendesnek. S ez így is maradt: gyönyörű, kellemes 7 fokos "meleg" és szélcsend volt napközben. Mikor az égiek jelezték, ezen a nap további részében sem fognak -a néhány fok hőmérsékletcsökkenéstől eltekintve- változtatni, a csapat este negyed 11-kor felkerekedett, s "Isten ments, hogy valami pont most itthon maradjon!" felkiáltással a felszerelések legalább háromszoros leellenőrzése után, elindult Krk városából Siloba.

Mikor megérkeztünk, a siloi Neptun búvárbázison már javában forgott a nyárson az újévi malac, s a helyi búvárcsapat is lelkesen készülődött a nagy merüléshez. A merülésvezetők, Robert és Sandro tervet kovácsoltak, s tudatták velünk, hogy fél 12-kor fut ki a hajó, addigra mindenki beöltözve s minden felszerelésével együtt legyen a fedélzeten. Időközben megérkezett a helyi TV is, ennek eredményekén Robert még egy videokamerával és egy fényképezőgéppel is el lett látva. A briefinget Sandro a hajón, menet közben tartotta meg. A merülési terv szerint a hajó kikötésére mindenkinek ugrásra késznek kellett lennie. És természetesen abban is megállapodtunk, hogy a "pezsgőzés" a víz alatt csak jelképes lesz, mindenki csak belekóstol, s az igazi italozás majd a merülés után kezdődik. Először került vízbe a Neptun 6 fős csapata, természetesen merülőpárokat alkotva, majd utána következtünk mi, Buborékosok. Vízbeérkezést követően, páronkénti kötél menti süllyedés után a roncs kapitányi fülkéjének tetején volt a találkozó. A merülést és a tervezett találkozót nehezítette, hogy nagyon rossz, alig 1 méteres volt a látótávolság, és sokan is voltunk. Mire Gézával odaértünk, Robert már javában filmezte, ahogy Sandro a pezsgőt bontotta. Kicsit félrehúzódva és kellő helyet hagyva az attrakciónak várakoztunk, amíg egyszer csak megérkezett hozzánk a fejre állított pezsgősüveg. Most a beszámolómnak ennél a pontjánál őszintén be kell, hogy valljam, amikor fentebb úgy jellemeztem a szilveszteremet, hogy a Peltastison "pezsgőztem", na az azért egy kicsit nagyképűség volt, mert amit én ott a mélyben a pezsgős üveggel pezsgőzés címén műveltem, az jóindulattal is legfejjebb gyenge próbálkozásnak nevezhető. Nem tartom valószínűnek ugyanis, hogy sós pezsgő volt az üvegben... márpedig amit én ott ittam, abban tutira több volt a sós víz, mint a pezsgő...

Ám természetesen mindez a víz alatti "pezsgőzés" élvezeti értékéből egy csöppet sem vont le számomra, igenis büszkén indultam tovább Gézával egy kicsit körülnézni, megtekinteni az éjjeli Peltastis lenyűgöző, színes élővilágát. Ha a búvárkodásnak nem lenne egy nélkülözhetetlen feltétele a reduktor a szájban, biztosan tátva maradt volna a szám a csodálkozástól: aznap éjjel nemcsak búvárokból, de rákokból, kőhalakból is csúcsforgalom volt a fedélzeten. Az árbóc menti emelkedés közben és a biztonsági megállónál is alaposan meg kellett néznem, hol kapaszkodom meg, nehogy egy kőhalba nyúljak.

A merülőpárok biztonsággal és fegyelmezetten emelkedtek a felszínre. A hajón a kapitány és a fedélzeten várakozók Boldog Új Évet! felkiáltással fogadtak bennünket, s mi is puszival, öleléssel köszöntöttük egymást (már akivel erre a víz alatt még nem volt lehetőség). Sandro és Robert riportot adtak a tévéseknek, s kinyíltak újabb üveg pezsgők is az újév ünneplésére.

Így utólag már elárulhatom, hogy egy kicsit azért izgultam a merülés előtt, hiszen sosem merültem még éjszaka hajóroncson és ilyen mélységben. Nem is beszélve az extrém élmény adta izgalomról. Bár ez utóbbival valószínűleg nem csak én voltam így. Szerintem aznap éjjel senki sem fázott a 11 fokos vízben (talán még az a két cseh búvár sem, akik vizes ruhában merültek). Azt hiszem, társaim nevében is mondhatom, hogy egy fantasztikus, életre szóló szilveszteri élménnyel lettünk gazdagabbak. Én biztos vagyok benne, hogy akárhányszor járok majd a Peltastison, mindig meg fogok emlékezni erről a jeles merülésről. Megtisztelő számomra, hogy részt vehettem rajta. Köszönet érte merülőtársamnak, Szarka Gézának, a Buborék csapatának, a Neptun Búvárbázisnak, no és persze a Peltastisnak.

MészárosFanni
Buborék

Nos, hát ez volt az „amikor először átmerültem az újévbe” élménybeszámolóm, 2009-ből. És nagyon hálás vagyok Szabó Károlynak, a divecenter.hu főszerkesztőjének, hogy ennyi éven át megőrizte az írásomat.

Azóta még egyszer, konkrétan 2010-ben részt vettem, akkor Kata barátnőmmel, egy ugyanilyen szilveszteri merülésen ott, a Peltastison. Az kevésbé volt sikeres. Vagy, ha tetszik, nagyon is sikeres volt.

Az történt ugyanis, hogy Katával utolsó párként süllyedtünk a roncs fedélzetére. Kata kicsit nehezebben tudott egyenlíteni, így lassabb volt a süllyedés. Mire leértünk és körülnéztünk, már a vak sötétséget láttuk minden irányban. Nálunk volt lámpa, de a többiek lámpafényeit nem láttuk. Ekkor gyors döntést hoztunk: befejezzük a merülést. Megfogtuk egymás kezét, és szépen lassan a felszínre emelkedtünk. Még éjfél előtt a hajón voltunk, és így a környező színes tüzijátékokat néztük a hajóról a Peltastison pezsgőzés helyett.

De egyáltalán nem bántuk, hogy így döntöttünk. Egyszerűen veszélyesnek ítéltük meg a helyzetet. Attól tartottunk, hogy a sötétben esetleg bemerülünk a roncs belsejébe, és nem találjuk meg a visszautat. Ezt semmiképpen nem akartuk kockáztatni. Jó döntést hoztunk.

Boldog Új Évet puszi Gézától (2009)

Összesen 11-szer merültem a Peltastison hajóroncsán. Ezen az 50m hosszú hajón, mely 1968. január 8-án viharban süllyedt el.

Határozottan élnek bennem az első találkozás emlékei. Legelőször az a pillanat, amikor a búvárhajó fedélzetén ücsörgök, amíg a többiek merülnek. Ez 2006, az első krk-i utam. Amikor még nem búvárkodtam. Emlékszem, mindenki bement a vízbe. Én ültem a padon, és kifelé lógattam a lábam, néztem a vizet, hátha meglátok valamit a híres roncsból. Hiszen az árboc teteje 6 méteren van. De nem láttam semmit.

A 15. merülésem volt az első igazán személyes és közeli találkozásom a hajóval. Kata volt a merülőpárom. Határozottan emlékszem, hogy ez volt az első merülés, amelynél már nem csak a küzdelmekre és a tanultakra koncentráltam 100%-ban, hanem ezekről egy kicsit meg tudtam feledkezni, és élveztem a merülést. Körbenéztem, hogy jé, itt egy hajó. Meg egy csomó állatka. Azta! És lebegek! De jó! Ez az érzés a mai napig bennem van. Szóval ezt is a Peltastisnak köszönhetem.

A 2008-as szilveszteri merülésem a negyedik Peltastis-merülésem volt, és a 147. naplózott merülésem. A 2010 szilveszteri pedig a 8. Peltastis és a 175. naplózott. Ez utóbbi nem tartott 20 percig, de azért elég jelentős búvárélmény volt, így beírtam a naplómba.

A következő, 176. merülés szintén itt, már Dodóval történt. Ahogy erről már meséltem is nektek.

Vajon tartogat még nekem merülést ez a hajóroncs? Talán egy tizenkettediket? 😊