Síeljünk vagy ne síeljünk? - 2. rész: Mintha a fák tudták volna...
A síelésben – a sporton és a társaságon túl – a legjobban
azt szeretem, hogy csodálatos környezetben lehetek. A hatalmas fák, az erdő, a
friss levegő mind-mind terápiás hatású testre és lélekre egyaránt. Ha olyan
szerencsések vagyunk, hogy frissen esett a hó, az a hab a tortán; ebben az
esetben „hóhab” a fákon. Gyönyörű látvány.
Amikor 2019-ben érkeztünk Val di Fiemmébe, valami
nagyon furcsa volt. Hatalmas területeken, foltokban hiányzott az erdő, az út
szélén pedig hatalmas fakupacok sorakoztak. Nem tudtuk, mi történhetett…
2018. október 29-én éjjel hatalmas vihar pusztított
az egész völgyben. A Vaia-hurrikán. Több mint 14 millió fa veszett oda benne. A
következő években pedig a még megmaradt fákat a szú kezdte pusztítani. A
hatalmas sebeket elszenvedett erdő jó célpontja volt a bogárnak; sokszor még az
egészséges fákat is célba vette.
Három-négy évvel Vaia után a szakemberek már
látták, hogy a szú legalább akkora kárt fog tenni a maradék erdőben, mint
amekkorát Vaia tett.
2019 minden évben figyelem a fákat, az erdőt. Nagyon
szomorú látvány a természet pusztulása. Szomorú abba belegondolni, hogy az én
életemben ezek a sebek már biztosan nem forrnak be. Az egykoron hatalmas fák rejtelmes
sötétjében kanyargó Via del Bosco most több helyen üres szakadékként, kopár
hegyoldalként kíséri sínyomainkat.
Persze, eltávolodhatunk egy kicsit a saját, emberi
léptékünktől és koordináta rendszerünktől, amiből szemléljük a világunkat.
Val di Fiemme fáit a XVIII. században
telepítették. Döntően lucfenyőket, mert ezek a fák gazdasági szempontból a
legjobbnak bizonyultak az elmúlt évszázadokban. (Itt írtam is erről korábban.)
Az erdőben – az ember mellett – a fákkal együtt
éltek mindig is a gombák, valamint a szú; így adtuk közösen az elmúlt évszázadokban
az ökoszisztéma-gerincét.
2018 nyarán voltak fura jelek, melyeket így
utólag tudtak az erdészeti szakemberek jobban megérteni. Egyrészt augusztusban
és szeptemberben voltak olyan esőzések és szelek, melyek szokatlanul erősek
voltak. Továbbá a fák fura mód elképesztően sok magot hoztak azon a nyáron.
Akkor nem értették a szakemberek ezt a jelenséget. Ma már úgy nyilatkoznak,
mintha a fák tudták volna, mi következik…
A természet megújul. Lehet, hogy mi már nem éljük
meg, hogy Val di Fiemmében az új magokból új erdő növekszik, de a természet
nélkülünk is sok mindent megold. Sőt! Biztosan egyszerűbb dolga lenne, ha nem
lennénk mi is a részei. Kicsit olyan ez, mint az autószerelő. Mennyibe kerül a
javítás? Ha kinn várakozik, akkor ötvenezer forint. Ha bejön és nézi, ahogy
dolgozom, akkor hetvenötezer. Ha pedig segít is, akkor száz. Hát a természet is
valahogy így dolgozik, csak máshogy nyújtja be a számlát.
Viszont amíg itt vagyunk, addig – természetesen –
mi is szerepet játszunk az alakításában. Hiszen mi is a természet részei
vagyunk. De nyilván nem mindegy, hogy mindezt hogyan tesszük.
A sítábor hetében sokat olvastam arról, hogy Val
di Fiemmében hogyan is alakult az élet Vaia és a szú térhódítása után. Első
lépésként megvizsgálták, milyen okok vezettek a történésekhez.
Azt állapították meg, hogy globális és lokális okok egyaránt szerepet játszottak: egyrészt a klímaváltozás, másrészt a XVIII. század óta fennálló tradícionális erdőgazdálkodás tehető felelőssé mindezért. A szén-dioxid kibocsájtás növekedése, a melegedő légkör, éghajlat váratlan időjárási jelenségeket okoz már most is, és a jövőben is fog (a tudósok szerint a Földközi-tenger melegedő hőmérséklete eredményezte alacsony légnyomás következménye volt a hurrikán). Az erdőgazdálkodás tekintetében pedig főként annak volt jelentősége, hogy az erdő a gazdasági érdekeknek megfelelően döntően egyfajta fából, lucfenyőből állt. Egy monokultúra pedig mindig sokkal sérülékenyebb, mint egy vegyes erdő. A jövőre nézve ezen úgy változtatnak, hogy az újratelepítés során többféle fát ültetnek: a nyitvatermők közül nemcsak lucot, hanem több vörösfenyőt és havasi cirbolyafenyőt is. Valamint zárvatermő, lombhullató fákat is (nyír, juhar). Eddig több mint hatvanezer fa telepítésére került sor. Ebben a régióban is lehet támogatni a faültetést, hasonlóan a salentoi olajfákhoz. A WOW nature honlapján választhatunk, hogy lucot, a vörösfenyőt, vagy havasi cirbolyafenyőt szeretnénk-e ültettetni.
„Az ellenálló erdő a vegyes erdő” (un bosco
resiliente é un bosco misto) elve mellett a fiemmeiek egy másik elvet is szem
előtt tartanak. Méghozzá azt, hogy a fenyőfából semmit nem dobunk ki (dell’abete
non si brutta via niente). A helyi közösségek és ipar azokat a fákat, melyeket
lehoztak a hegyről, egyrészt tüzifaként, másrészt ipari alapanyagként használja
fel. A hulladék részeket energetikailag hasznosítják. A fűrészporból és az
apróságokból pelletet készítenek, melyet szintén tüzeléshez használnak fel.
2020 óta pedig létezik a Magnifica Essenza nevű vállalat is, mely illóolajokat
készít a zöld tűlevelekből.
Az események értelmezéséhez és a jövő
tervezéséhez fontos elmesélni, hogy Val di Fiemmében az erdők nagy része a helyi
lakosok tulajdonában van. Konkrétan egy 1111-es rendelet óta. A 11 település
lakóit egy köztestület, a Magnifica Comunita di Fiemme egyesíti és képviseli. Ennek
a szervezetnek a székhelye Cavaleseben van, és ők azok, akik a helyreállítási
munkálatokban és a változásokban elsődleges szerepet játszanak.
Az ipari hulladékhasznosítás és az újraerdősítés mellett még egy fontos próbálkozás zajlik a völgyben: egy újfajta, ma még ritkán alkalmazott megoldás, az ún. mycoforestry eljárás. Nem tudom, hogy magyarra ezt hogyan fordítják; a lényege, hogy az elhalt erdő gyorsított feldolgozását, vagyis a természetes hulladékgazdálkodást bizonyos gombafajok mesterséges elterjesztésével szeretnék támogatni. A Fiemme-völgyben ezzel a lehetőséggel két szakember, Ilario Cavada és Andrea Daprá kezdett foglalkozni pár éve. Főként három gombafajban gondolkoznak: Trametes, Fomes és Armillaria fajokban. Ez utóbbinak egyik alfaja, az ún. Armillaria ostoyae amúgy endémikus ezen a területen (chiodinonak hívják), jelen volt az elmúlt évszázadokban is. Ez az a gombafaj, amely a világ aktuálisan legnagyobb élőlényét adja: egy hatalmasra nőtt oregoni gombát.
Bár vannak, akik kissé aggódva figyelik a
gombásítási folyamatokat, mondván, például ez az Armillaria is egy rendkívül invazív,
parazita és szaprofita (lebontó) faj. Mi lesz, ha túlszaporodik?
Persze, mi, emberek, úgy gondoljuk, hogy kontrollálni
tudjuk a természet folyamatait. Pedig, ha valamit meg kell tanulni Vaia-ból és
a többi hasonló eseményből, az az, hogy nem nagyon tudjuk. A természet mindig
az egyensúly felé törekszik. Amíg sok az elhalt fa, addig a szú és a lebontó
gombák is aktívabban szaporodnak, mint máskor. De ha majd túlszaporodnak, akkor
előbb-utóbb nem lesz elég élelem és energiaforrás a számukra, és akkor elindulnak
ellentétes előjelű folyamatok. Akkor majd megerősödik az újjáéledő erdő. Hiszen
a fák tudták…
A síliften üldögélve néztem a sok beteg fa közötti,
még egészséges fenyőket. Tényleg hatalmas fák! És szinte mind tele volt
tobozzal! Apu azt mondta, olyanok, mintha karácsonyfák lennének. Nem emlékszem,
hogy láttam volna ilyet korábban.
Talán most is tudják. Tudják, hogy a szú, mely a szomszédos fákat már tönkre tette, eléri őket is. Így ebben az évben is sok magot hoznak. Milliónyi magocska várakozik Vaia óta, vagy talán sok már meg is indult, hogy a Val di Fiemmei erdők új generációját hozza létre. Hozzájuk csatlakoznak majd az idei fenyőmagok is. Újjá fog éledni az erdő. A fák, gombák és szúbogarak egyensúlya is újra beáll előbb-utóbb. Talán egy kicsit lassabban, talán „drágábban” is, így, hogy mi is besegítünk a „szervizbe”, de a természet rendbe fog jönni.
De most még kénytelen elfogadni a társaságunkat,
mert itt vagyunk benne, vele együtt mi is. És én nem, közel sem vagyok olyan
cinikus és kemény a szerepünket illetően, mint Jordán Ferenc professzor úr Az
ember vége a természet esélye című könyvében. Már csak azért sem, mert nem
reális megoldás, hogy 100%-ban kivonjuk magunkat belőle. Ha csak ezt fogadnánk
el lehetséges megoldásként, akkor, nem tudván ezt teljesíteni, semmin nem is
változtatnánk. Pedig van bőven mit tennünk. Van bőven min változtatnunk.
A fiemmeiek csodaként élték meg, hogy a szörnyű
természetpusztítása során Vaia egyetlen emberéletet sem követelt. Sőt, még
állattetemeket is alig találtak a kidőlt fák alatt. A cavalesei Nagyboldogasszony
templomba(n) azóta állandóak a búcsújárások, a hálaadások.
Ki tudja, talán tényleg kaptunk egy esélyt, hogy
egy kicsit újragondoljuk a jelenlegi életünket.
De hogyan helyezkednek el a jövőnkben, a jövő
erdeinkben a síterepek? Sieljünk vagy ne síeljünk?
Még mindig ez a nagy kérdésünk…
Az írás forrásai:
https://www.linkiesta.it/2024/10/val-di-fiemme-bostrico-legno-vaia/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése