Lélektúrák

  A héten megnyitottam 2025-ös úszószezonomat. Tavaly júliusban kezdtem ismét úszni. Az óvodás úszóórák után kimaradt néhány év. Viszont az az igazság, hogy nagyon megszerettem. Újra. No, nem azért, mert olyan könnyű lenne, meg izgalmas, mert nem az, egy órán át róni az 50 métereket (vagy 33-akat). Főleg nem gyorsúszásban. Ez nekem kifejezetten nehéz. De mivel a csípőproblémám miatt nem tudok mellúszásban úszni, kénytelen vagyok a számomra sokkal megerőltetőbb gyorsot választani. Mindezek ellenére azért szerettem meg, mert nagyon hatékony edzésnek tartom. Elsősorban a légzéstechnika miatt (ahogy erről itt írtam). A 2024-es szezont december 20-án zártam. Ezt követően, bár úgy terveztem, hogy az uszoda januári újranyitásától hetente egyszer eljárok úszni, ez nem jött össze. Utazások, kisebb megfázások visszatartottak a medencébe csobbanástól. Kimaradt három hónap. Múlt hétvégén a vasárnapi ebédnél apu a kezembe nyomott egy kis kék könyvet. Azt a régi sportorvosi könyvecskét. Nem ...

  A keddi órán az olasz tanárnőm teljesen váratlanul egy személyes megjegyzést szúrt a „feladatba”. Először azt hittem, hogy nem értem, amit mond, mert nem állt össze a kép: felém fordult, hogy a házi következő pontját, megoldását olvassam. De nem ezt mondta, hanem teljesen spontán azt, hogy szerinte sokkal fiatalabbnak látszom, hogy nincs rajtam smink, és hogy ez így milyen jó. A nyíltsága és a spontán megjegyzése meglepő erejű volt. Aztán eszembe jutott, hogy aha, tényleg csak egy kis szempillaspirált dobtam fel, mert késésben voltam, és úgy döntöttem, egye-fene, most így megyek. A kék farmeremhez egy fekete pólót, tornacipőt és az ősrégi, fekete, kopott bőrdzsekimet vettem fel. Alapvetően még arra is visszaemlékeztem a tanárnő megjegyzésének értelmezési folyamata során – vagyis abban a kb. 1-2 másodpercben –, hogy amikor elindultam így, tudatosan smink nélkül, laza szerelésben, átsuhant rajtam egy érzés, hogy jól vagyok. Rendben vagyok. Chissà, vagyis ki tudja, talán épp ez ...

  Ma újra levettem a polcról Peter Attia Végigélni című könyvét. Nagy hatást tett rám ez az olvasmány tavaly nyáron, így gyakran forgatom azóta is. Írtam is a nyáron arról, milyen VO 2 max (maximális aerob teljesítmény) értékeket tart a szerző – orvos – megfelelőnek adott korban. Akkor én 40-es értéknél tartottam, amire a Garmin programom azt mondta, hogy kiváló, és a fitnesz korom 20 év. A könyv is a második legjobb kategóriába sorolt a koromat tekintve. Azonban a szerző azt is írta, hogy ahhoz a 80-as éveimben is tudjak kirándulni az erdőben, legalább 30-as értékre lesz szükségem. És mivel általánosan a VO 2 max érték 50 éves kor fölött 10 évenként 15%-kal csökken, ahhoz, hogy a 30-at biztosnak tudjam 30 év múlva, most 46-nak kéne lennie. Végigélni Az elmúlt hónapok tapasztalata számomra, hogy 46-ot nem fogok tudni elérni. Ezért azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a 15%-kos csökkenést kell, hogy megakadályozzam valahogy. Ennek fényében nem örültem kb. egy hónappal ezelőtt, ...

  Tenisz és síelés… Az én életemben ez a két sport összekapcsolódott. Teniszedzőmnek, Katona Sanyi bának köszönhetem , hogy elkezdtem síelni. Általa kapcsolódtunk be gyerekként, egész családunkkal a híres közgázos sítáborokba. Apuval, és később öcsémmel együtt ezekben a sítáborokban tanultunk meg síelni. Egy régi karácsonyi fotó Már jó ideje nem játszom. Ez főként a derékfájásomnak köszönhető. De a tenisz sosem került ki az életemből. Beni is megtanult teniszezni, amikor kicsi volt. De a legnagyobb teniszrajongó a családban apu, aki a mai napig minden teniszversenyt megnéz a tévében, és követi a fejleményeket. Benivel párosoztunk egy tenisztáborban (nem tegnap volt :)) Így amikor épp az Australian Open idején síelünk Val di Fiemmében, akkor is szinte folyamatosan tenisz megy a tévében. Ilyenkor szoktam kicsit én is képbe kerülni. Olaszországban – micsoda csoda! – létezik külön tenisz-tévécsatorna. Ez azonban nem kapta meg a jogot a Grand Slamek közvetítésére. Így, ha épp van ...