Dráva menti bringatúra

 

Ember tervez…

Tudom, tudom… Már három évvel ezelőtt is pont így kezdtem az akkori, Duna menti bringatúránk leírását. De így a harmadik túránk után már eléggé nyilvánvaló számunkra, hogy ezek a többnapos tekerések sokkal többről szólnak, mint CSAK a biciklizésről. És igen, mindig úgy kezdődik, hogy mi tervezünk: alaposan, térképpel, honlapokkal, előre lefoglalt szállásokkal, vonatjegyekkel. Mindezek szépen felépített excel-táblázatokba foglalásával. Aztán a túra nagy tanítása, hogy a héphaisztoszi alapossággal megkovácsolt tervek néha nem úgy alakulnak, ahogy azt mi megkovácsoltuk.

Idén azonban az Univerzum már jó előre besegített. Bár ezt a tervezéskor még nem tudtam…

Ebben az évben, részben családi, részben pedig egészségügyi kihívások miatt úgy döntöttünk Dodóval, hogy elég lesz egy könnyebb, maximum 4-5 napos bringatúra. Épp ezért elvetettük a messzebbi német és osztrák folyóparti bringalehetőségeket, mert az utazás sok időt elvett volna. Dodó azt javasolta, nézzünk közelebbi úticélt, például Szlovéniát vagy Horvátországot. Így jött ötletként a Dráva.

A dravabike.si szlovén honlap remek segítséget nyújtott a tervezéshez. Ezen a honlapon ugyanis éppen a folyó szlovén és horvát, a Dravogradtól Legradig tartó szakaszát hat etapra osztva tervezték meg a biciklis útvonalat. Az egyes napi túrák 30 és 55 km közé esnek.

Rendszerint úgy tervezzük a többnapos biciklitúráinkat, hogy a végponton hagyjuk az autót, és onnan vonattal utazunk a kezdőpontra. A honlapról azonban megtudtuk, hogy a horvát szakaszon ez nagyon nehezen lenne megoldható. Ezen kicsit bosszankodtam, mert amúgy olyan tökéletesnek látszott ez az egész túra. Azt láttuk, hogy Ormož-tól már van vonatösszeköttetés, maribori átszállással. De nagyon bonyolult lett volna Legradból Ormož-ba eljutni. Így arra jutottunk, hogy Ormož-ban fogjuk hagyni az autót, és a Legrad – Ormož szakaszt oda és vissza is letekerjük. Így azonban minimálisan egy napot a visszaútra kellett számolnunk, ezért végül lemondtunk a túra elejéről, a Dravograd – Maribor közti két szakaszról. Ezek amúgy is jó kis szintekkel megfűszerezett szakaszok, végül is belenyugodtunk, hogy talán most a lájtos túrán megleszünk nélkülük is.

Tehát a terv a következőképpen kovácsolódott ki: hétfőn elautózunk Ormožba, ott a pályaudvaron hagyjuk az autót, majd vonatra pattanunk és egy óra alatt Mariborba érünk. Innen még aznap délután elindulunk és az első éjszakát Ptujban töltjük. Második nap egyben teljesítjük a Ptuj – Ormož és az Ormož – Varaždin szakaszt, harmadik nap pedig eltekerünk Legradba. Az utolsó, negyedik napunkra így a Legrad – Ormož távot, 82 km-t, visszafelé egyben terveztük megtenni. Itt annyi rugalmasságot hagytunk a tervben, hogy ha Legrad felé úgy érezzük, hogy túl sok lenne vissza egyben a két szakasz, akkor még mindig aludhatunk egyet csütörtök este valahol, és legfejjebb majd pénteken érünk vissza az autóhoz. Ez is belefért még az időnkbe.

A Dráva

A szállásokat is előre lefoglaltuk az első három éjszakára: Ptujban a B&B Šilak panziót választottuk az óvárosi részen, a folyóparton. Varaždinban két panziót is találtam, mely tetszett; a kicsivel drágább oldala folyamatosan feldobta nekem, hogy náluk nagy, saját udvar van, ahol parkolni lehet. Jó, jó, de nekünk most erre nem lesz szükségünk, mondogattam magamban. Jó lesz a másik, olcsóbb szállás. Ehhez viszont valahogy nem tudtunk kapcsolódni, az email sem működött. Végül meguntam azt a hercehurcát, amit a néhány ezer forintos különbség érdekében az ügy igényelt, és lefoglaltam a parkolós Maltar panziót. A legradi szállásunk tekintetében nem volt hezitálás: itt egyetlen lehetőség volt. A Legrađanka panzió fogadja a látogatókat, melyhez egy Michelin Bib Gourmand minősítéssel rendelkező étterem, a Fakin tartozik. Ennek ellenére ez a szállás sem haladta meg két főre, reggelivel együtt a 100 eurót, ami ezúttal forintban számolva is barátságosabb volt.

Első nap: Szélfútta boldogság

A Maribor és Ptuj közötti 30 km megtételéhez a folyó jobb partján jelzett utat választottuk. A jobb és bal parti út között két fő különbség van: a bal parti teljes egészében aszfalt út, de van benne 230 méter szint. A jobb parti viszont szinte teljesen sík, de a fele terepen halad.

Közel sem tekertünk azonban mindig a folyóparton; jócskán volt, hogy mezőkön, falvakon haladtunk át. Az időjárás jó kis leckét adott rugalmasságból: megmutatta, hogyan hajladoznak a fák, a gabonamezők az iszonyatos szélben, a saját érdekükben alkalmazkodva a körülményekhez. A szél igencsak kellemetlen volt és megnehezítette a tekerést, de mi nagyon élveztük, hogy a tavalyi kimaradt túra után újra kétkeréken vándorolhatunk. Pontosabban ketten együtt négykeréken. A rugalmasság-leckét már másnap gyakorolhattuk is…

  

  

Ptuj

Második nap: Nagyon, nagyon, nagyon elázós tekerés

Számítottunk rá, hogy kedden nem lesz könnyű napunk. Az időjárás-előrejelzés egész napra esőt jósolt. Az Univerzum be is váltotta az ígéretét: mennydörgéssel és villámokkal érkező felhőszakadásban indultunk útnak. A ruhánk rendben volt, még a cipőink is vízhatlanok voltak. De félcipők. Így egy idő után, akármennyire is gondosan húztuk meg a nadrágszárakat, befolyt a cipőbe a víz. A kesztyűnk is átázott. Félúton Ormož felé megálltunk egy útszéli bisztróban egy kicsit melegedni. Nem volt könnyű, mert annyira vizesek voltunk, hogy nem mertünk bemenni a belső térbe, inkább a kinti, fedett teraszon fogyasztottuk el a forró teát. Dodó felvett még egy zoknit; én ezt teljesen feleslegesnek éreztem, így csak kiöntöttem a vizet a cipőmből.

Az út további része országútról homokos-köves dózerútra váltott. Nehéz volt rajta tekerni, főleg, hogy egy idő után már sem a lábfejünket, sem a kezünket nem éreztük. Ez volt az a pillanat, amikor az ember tudja, hogy hiába a hiszti, a reklamáció, hogy nem tetszik, hogy ilyen útra tervezték a biciklis utat, hogy ilyen időjárásban kell tekerni, mert úgysincs más választás, mint elérni legalább Ormož-ig.

A városkába beérve még bő 3km várt ránk, mely egy jó kis emelkedőt is tartalmazott. Ráadásul az országúton haladt, ahol elég erős kamionforgalom volt épp akkor. Így még kaptunk egy kis vízfröccsöt oldalról is.

A pályaudvarnál nyert értelmet, hogy az Univerzum beleszólt a tervkovácsolási folyamatainkba: végtelenül hálás voltam, hogy itt állt az autó, és nem Legradban. A túrát teljes egyetértésben félbeszakítottuk. Nagyon gyorsan szétszereltük a bringákat, betettük őket az autóba. Mi is beültünk és levettük a cipőket. Szerencsére egy-egy pár száraz cipő várt ránk az autóban. De nagyjából fél óra volt, amíg a maximumra állított fűtés mellett „kiolvad” a lábam annyira, hogy már éreztem a pedálokat, és vezetni tudtam. Öt fokot mutatott az autó kijelzője.

Átautóztunk Varaždinba, ahol mosolyogva beálltunk a panzió parkolójába. Ugye-ugye? Az Univerzum néha tényleg jobban tudja…

Egész délután aludtunk a meleg, tetőtéri szobácskánkban.

Harmadik nap: Eső után napsütés… És pocsolyák

Napsütésben indultunk útnak, némileg csökkentett csomagmennyiséggel (a szennyest és ami már biztosan nem kellett abban a két napban, az autóban tudtuk hagyni). Mivel tudtuk, hogy ezt a Varaždin – Legrad szakaszt oda-vissza le fogjuk tekerni, Dodó nézett alternatív útvonalat. Ez azt jelentette, hogy a dravabike-si által jelzett útvonallal szemben mi Prelogig, nagyjából féltávig a folyó jobb partján tekertünk.

Változatos volt az út: a duzzasztott részen a mesterséges töltésen haladtunk. Ezt követően azonban egy rövid, az országút mentén haladó biciklisút után a természet lágy öle felé vettük az irányt. Ez volt az egyik legszebb, de a legtechnikásabb része az utunknak. Olyan erdei, part menti ösvényeken haladtunk, melyek igencsak buckásak voltak, és nem kevés pocsolyán is át kellett gurulnunk. Ráadásul még el is tévedtünk. Elmulasztván egy fordulót, egy, a folyóba benyúló kis félsziget dzsungelében kötöttünk ki.

Prelogban egy pékségnél vettünk bureket, és a templomkertben fogyasztottuk el az ebédünket. Egy kávézóban az ebéd utáni kávé is nagyon jól esett. Innen kis falvakon, legtöbbször az országúton haladtunk tovább. Időnként a kis falvakat összekötő murvás útra kanyarodtunk. Legrad előtt a forgalmas országút helyett a csatorna parti köves utat választottuk. Még egy piros köves eltévedést is beiktattunk, de végül csak megérkeztünk Legradba. 66km lett az aznapi etap. Gondolkoztunk, hogy megnézzük-e még a Dráva és a Mura találkozását, de az még 6km lett volna. Inkább másnap reggelre halasztottuk a találkozót a találkozóval.

 

Hotelszoba és ajándék előétel a Fakin étteremben (pitypang fagyi :))

Negyedik nap: … az negyedik nap

A síelés heteiben mindig tapasztaljuk, hogy a legóvatosabbnak a negyedik napon kell lennünk. Addigra kellően elfárad az ember, és bár a kedve, a lelkesedése még bőven kitart, a teste ezt kevésbé tudja követni. Mi is éreztük ezt: a keddi hideg eső és elázás, a sok terepi szakasz, a hupnik, pocsolyák jobban megdolgoztattak minket az előző három napban, mint azt a kilométerek számából gondolni lehetne. Így erre a napra főként országúton vezető biciklis utakat választottunk.

De indulás előtt még eltekertünk a folyók találkozásához. Ez a terület már az Európai Amazon része. Nem véletlenül kapta ezt a nevet: a folyók szabadon meandereznek és hol építgetik, hol bontják saját medrüket. A természet érintetlenségének köszönhetően az élővilág is jelentősen gazdagabb, mint más, szabályozottabb folyószakaszokon.

A Varaždinba tartó utunkon Prelogig nagyjából ugyanazon az útvonalon haladtunk, mint előző nap. Ezt követően viszont maradtunk a Dráva bal partján. Főként az országúton, kis településeken át tekertünk. Varaždin előtt nagyjából 15 kilométeren át a folyó töltésén, vagy éppenséggel a mellette haladó murvás úton kerekeztünk. Ekkor már ismét sötét felhők gyülekeztek, de szerencsére csak egy kisebb eső kapott el minket a városba beérve. Ezen a napon is megvolt a 62km, és bőven elég is volt ennyi. Jó, hogy itt várt az autó a panzió parkolójában (simán megengedték, hogy plusz egy napra ott parkolhassunk), és nem hiányzott már az az extra 30km sem, amelyet – vihar hiányában – Ormož-ig kellett volna még tekernünk.

Záró gondolatok

A négy nap alatt így összesen 190km-t bicikliztünk. Bár az Ormož – Varaždin szakasz így ezúttal kimaradt, de megtanultuk a rugalmasságot a fáktól. Még a Tour de Hongrie versenyének egyik napi távját is csökkentették a vihar miatt, akkor nincs mit szégyenkeznünk nekünk sem. 

Tudom, hogy a májusi eső aranyat ér. És mi is minden egyes májusi bringatúránkon megtapasztaljuk az időjárás szeszélyességét. Mégis szerintem nagyon jó időpont ez a biciklizésre. A hőmérséklet már kellően meleg, de még nem túl meleg (eltekintve, persze, az öt fokos szélsőségtől). A természet gyönyörű! Minden zöld, minden virágzik! Elképesztő akác és bodzaillatban tekertünk több szakaszon is. Ugyanakkor a szúnyoginvázió még megkímél ilyenkor minket.

A mi életünkben pedig azért is van különleges jelentősége, mert ezt követően indul az évünk B oldala. Vagyis amikor Dodó leköltözik Korculára. Nagyon jót tesz nekünk előtte még egy közös kaland, kikapcsolódás.

Szóval jövőre tervezzük a folytatást. Hogy hol? Majd kiderül, merre terelget minket az Univerzum.