Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2026

Dráva menti bringatúra

Kép
  Ember tervez… Tudom, tudom… Már három évvel ezelőtt is pont így kezdtem az akkori, Duna menti bringatúránk leírását. De így a harmadik túránk után már eléggé nyilvánvaló számunkra, hogy ezek a többnapos tekerések sokkal többről szólnak, mint CSAK a biciklizésről. És igen, mindig úgy kezdődik, hogy mi tervezünk: alaposan, térképpel, honlapokkal, előre lefoglalt szállásokkal, vonatjegyekkel. Mindezek szépen felépített excel-táblázatokba foglalásával. Aztán a túra nagy tanítása, hogy a héphaisztoszi alapossággal megkovácsolt tervek néha nem úgy alakulnak, ahogy azt mi megkovácsoltuk. Idén azonban az Univerzum már jó előre besegített. Bár ezt a tervezéskor még nem tudtam… Ebben az évben, részben családi, részben pedig egészségügyi kihívások miatt úgy döntöttünk Dodóval, hogy elég lesz egy könnyebb, maximum 4-5 napos bringatúra. Épp ezért elvetettük a messzebbi német és osztrák folyóparti bringalehetőségeket, mert az utazás sok időt elvett volna. Dodó azt javasolta, nézzünk köze...