Környezetbarát olvasás
Olvassunk és táncoljunk; ez a két szórakozás soha nem árthat a világnak! Állítólag a francia felvilágosodás egyik legnagyobb alakja, az író, költő és filozófus Voltaire adta ezt a tanácsot. Talán egyszer majd a táncolást is górcső alá veszem, most azonban azon elmélkedtem, milyen hatással vannak olvasási szokásaink a környezetre. Tíz éve kaptam születésnapomra egy e-könyv-olvasót. Azóta rendszeresen használom. A minap megszámoltam, jelenleg 105 könyv és több mint 130 egyetemi tananyag van rajta; utóbbiak még a 2014 – 2020 közötti szegedi egyetemi éveimből. Bár nagyon szeretem a könyveket, és imádok könyvesboltba járni (órákat el tudok ücsörögni a földön és könyveket nézegetni), az elmúlt évtizedben két okból kifolyólag egyre inkább áttértem az e-könyvek vásárlására. Az egyik ok, hogy egyszerűen beteltek a könyvespolcaink a lakásban. Akármennyivel is szebb egy igazi, nyomtatott könyv látványa, finomabb az illata, egyszerűen nem tudom az újakat hova tenni. A másik ok pedig, hogy ...