Lélektúrák

Ma van a Boldogság Napja . Épp ezért ennél a napnál nem is találhatnék jobbat, hogy elmeséljem nektek a legutóbbi boldogságos hárshegyi találkozásomat. Bár futni még mindig nem tudok (tudjátok, amióta legutóbb a szlovák síterepen a talajmenti széllel balra előre tértem ki), az erdőt azért ugyanolyan gyakran látogatom. Holmi kis irgalmatlanul lassan gyógyuló ülőideg-sérülés nem tarthat vissza attól, hogy új sportok után nézzek. Oké, nem megy a futás. Nem baj. Akkor mást kell kitalálni. Nem, nem sakkozni kezdtem, ahogy több kedves ismerősöm, és immáron tinédzser korából kinőtt drága kicsi fiam javasolta. Legújabb boldogságom a gyorsgyaloglás. Az egyik sétának induló alkalommal ugyanis valahogy bekattant, miért is ne gyorsítsak bele picit. Hogy is csinálják azok, akik versenyszerűen gyalogolnak? Igen-igen, az a fura csípőmozgásos sport. Amin magam is annyit mosolyogtam. Sosem értettem, vajon miért gyalogolnak, és miért nem futnak… Igazából ezt még most sem értem, de majd megkérdezem ...

Amikor egy hete erre a napra készülsz, hogy ezen a napon majd jól önmegtartóztatsz és koplalsz 24 órát… Mert időnként koplalni egészséges. Tudod. És Schwab Richard is megmondta, már az egész ország tudja. Szóval, igen, itt az ideje egy ilyen egészségtudatos napnak. Jól megtervezed mindezt. Tudatosan. Erre a napra pont elfogy minden finomság, amit az elmúlt napokban főztél, tehát nem lesz, amit aktuálisan meg KELL enni. Egyedül leszel. Párod egész nap vidéken, gyerek (gyerek… ) iskolában (délután meg ki tudja, hol, már nem számol be). Nem lesz komoly szellemi megterhelést jelentő míting, és – mint előző nap kiderült – futni sem tudsz még, hála a veszélytelen sífutásnak, aminek négy hete hódoltál. Szóval ki tudod majd bírni. És különben is, épp a fogyó Hold második napja van. Szóval tökéletes választás, tökéletes koplalós nap… Amikor 12-t üt az óra (jellemzően te ilyenkor már igencsak éhes vagy), és épp egy jó kis meditációt tervezel a munkából kikapcsolódás- és az ebédről figyelemelte...

Négy héttel ezelőtt kipróbáltam a sífutást. Régi álmom volt: már többször próbáltam rávenni a családi sítúra-csapatunk tagjait, hogy az olaszországi sítúráink alkalmával egyszer tegyünk egy próbát, de a lejtőkön vadul száguldozó fiatalok (vagyis öcsém és fiam) nem akartak engedni a lejtőszögből és a lécszélességből. Azt mondták, elégedjek meg azzal, hogy az évek során egyszer eljöttek velem a helyi geológiai múzeumba; no, az erre való rábeszélés sem volt könnyű, apu szavazati ereje segített végül a családi demokráciában. A fiatalok egyéb ötletem megvalósításában egyelőre nem terveztek részt venni. Így nagyon megörültem, amikor Dodó búvártársa, Robi javasolta tavaly nyáron, hogy valamikor a tél folyamán, célszerűen olyankor, amikor hó is van, látogassuk meg őket Pozsonyban, mert 30km-re tőlük kiváló sífutó-terep található. Ők is oda járnak, ti. Robi és felesége is profi sífutók és síelők. Kaptunk kölcsön felszerelést, és Robi még a soha nem síelő Dodót is rábeszélte, hogy csatoljon ...

Ha az ember gyakran kerül ugyanabba a helyzetbe, akkor előbb-utóbb elgondolkodik azon, vajon miért is történik ez vele. Nos, nekem is van egy ilyen vissza-visszatérő helyzet az életemben: nagyon gyakran állítanak meg emberek, hogy útbaigazítást kérjenek. Ez hosszú évek óta így van, és nem csak Magyarországon, hanem külföldön is nagyon gyakran előfordul, hogy megérkezem valahova, és az első alkalommal, amikor nyakamba veszem a várost, megállítanak és a segítségemet kérik, merre menjenek, hogy eljussanak ide vagy oda. Ezen mindig nagyon jókat mosolygok, tudva, hogy talán pillanatnyilag a legalkatmatlanabb ember vagyok a tanácsadásra, hiszen életemben először léptem utcára az adott településen. Bár a mobiltelefonok korában, amikor jómagam is gyakran használom például a Waze-t vagy a Google Maps alkalmazást, egyre gyakrabban akkor is próbálok segíteni, ha fejből amúgy nem tudom a választ… és az útirányt. Azt már tudjátok, hogy az ÚT milyen központi figyelmet kap az utóbbi időben az élete...

Csodálatos napsütésre ébredtem ma reggel itt Budapesten. Már a héten terveztem, hogy a nyakamba veszem az erdőt a hétvégén, és járok egy jót. A fényképezőgépem társaságában. Talán még a polárszűrőt is felteszem rá, nagyon szeretek azzal fotózni. No, de jön a kérdés: mit is vegyek fel? Most néztem a teraszon a hőmérőt, majdnem 30°C-t mutat.  A teraszunkon ma 9 órakor... :) Persze, nyilván nincs ennyi úgy általában, csak ilyenkor rásüt a Nap. Szóval az erdőben azért kevés lenne a rövidnadrág-póló kombó, hol van még a nyár… Talán még tavasznak is csak óvatosan lehet nevezni ezeket a napokat, mert okozhat még meglepetést március… A ruhák válogatása közben eszembe jutott ismét néhány szám… Évente 5,8 millió tonna ruhát dobunk ki világszerte. Vagyis személyenként 11,3kg-ot. Mit gondoltok, ezeknek a ruháknak hány %-a kerül újrahasznosításra? Tippeljetek magatokban! Admirális lepke (más néven Atalantalepke) Kis rókalepke Ide tettem két lepkés képet pár nappal ezelőttről, hogy tudjatok ...