Örökdiák-kalandok 2.0 - Tánc Fannival

Az életünk közepe táján sokan elmélkedünk arról, ami mögöttünk van, és arról is, ami még előttünk. Én is megtettem ezt az Amire a világnak szüksége van című minisorozatomban. A B-oldal elején ma is úgy gondolom, hogy nagyon sok mindent kaptam az élettől, és a könnyekért és a veszteségekért ugyanolyan hálás vagyok, mint az egekbe röpítő boldog pillanatokért. Nem csinálnék máshogy semmit akkor sem, ha újra kellene kezdenem.

Egyetlen egy olyan dolog van, amiről az utóbbi években azt gondoltam, hogy de jó lett volna, ha még ez is belefér… Nem, nem a kung-fu és a harcművészet az, amivel húsz évet elkéstem. Hanem a tánc.

Az az érdekes, hogy a szüleim hosszú évekig néptáncoltak. Az ő kapcsolatuknak és egész életüknek mindig is meghatározó eleme volt a tánc. Talán dacos kisgyerekként én ezért hallani sem akartam arról, hogy néptáncra járjak. Egyetlen egyszer bújtam én is népviseletbe: általános iskola negyedik osztályában a március 15-i ünnepségen, ahol az osztályunk néptánccal lépett fel. A fiúk verbunkost táncoltak, mi lányok pedig a Szép szatmári lányok-ra valami lányos táncot. A táncokat a szüleim tanították be nekünk.

Az éveimet és szabadidőmet ekkor már jócskán a tenisz és a hozzá kapcsolódó futó- és erőnléti edzések töltötték ki; 7 évesen a tánc helyett a tenisz útját választottam. 

A tánckarrierem következő fontos állomása – ha a tini diszkó- és házibuli-élményeket nem számoljuk – a szalagavató tánc volt. (Erről feltöltök majd videokat, csak kicsit kell dolgoznom még a vágáson :)).

Az egyetemi évek szintén a teniszről – és további bulis táncikálásokról – szóltak. Az első munkaévek pedig az aerobic-órákról: a kick-box mellett a step- és egyéb táncaerobic órákkal is próbálkoztam; jellemzően valamelyik hátsó sorban ügyetlenkedve. Onnan csodáltam a tanár és az első sorban táncoló lányok fantasztikusan rugalmas és szexi mozgását, miközben igyekeztem hol a lábamra, hol a karjaimra koncentrálni (a kettő együtt sosem ment).

Már a válásomat követő évek igencsak intenzív bulizós időszakából maradt meg bennem az a pillanat, amikor egy kareoke bárban egy ABBA-szám eléneklését követően a DJ odajött hozzám, és azt mondta, hogy kíváncsi lenne, mikor jövök majd rá, hogy nem csak hangom, de testem is van. Akkor a gondolat második felével nem foglalkoztam, hanem inkább örültem az elsőnek (különös tekintettel arra, hogy az önbizalomhiányomat jelentős mennyiségű alkoholos itallal pótolván jutottam csak el a színpadig). Arra, hogy ennek a mondatnak a tényleges jelentésébe belegondoljak, még éveket kellett várnom…

Ismét hosszú időszak következik jelentősebb táncélmény nélkül. Így érkezünk el 2011. október 15-éhez, a második esküvőm napjához. Valami fura indíttatásból Dodóval kitaláltuk, milyen jó lenne, ha egy táncot adnánk elő. Egy kedves ismerősünk, aki nem mellesleg tánctanár, vállalta, hogy betanít bennünket. Talán háromszor, ha gyakoroltuk a rumbát; erre esett a választásunk. De így is nagyszerű élmény volt! Senki nem filmezte le, így az élmény egyszeri és megismételhetetlen volt mind a vendégsereg, mind a mi számunkra. Csak fotók maradtak, és az emlék a fejünkben.

Szilvivel, "tanárunkkal" a tánc után :)

Na, jó, azért néhány komolyabb táncpillanatot is megosztok veletek:

Újabb ugrás az időben, és elérkezünk 2023-hoz. Az idei évben felgyorsultak az események, és az Univerzum számos formában ajándékozott meg a tánc élményével. Ki tudja, talán épp azért, mert az életközépi elmélkedéseim során sokszor eszembe jutott ez a vágyam.

A minden rosszban van valami jó elve alapján elsőként a táncfutás érkezett meg az életembe a februári síbalesetem következményeként. (Erről sokat írtam már, a táncfutás címszó alatt az összes táncfutós gondolatomat megtaláljátok!)

Szintén valamikor az év elején töltöttem le a Body Groove applikációt. Nézegettem az Instán és a Facebookon is hetekig, mit nyújt ez a táncos applikáció. Aztán úgy gondoltam, kipróbálom. Jó döntés volt! Azóta is rendszeresen használom és nagyon szeretem. Nyáron szinte minden, egyedül itthon töltött estémet a napi Body Groove tánclistával zártam.

Az ősz (és a Facebook) pedig, mint már tudjátok, elhozta nekem a jiaidot. Az összekapcsolt mozdulatsorok itt is sok esetben emlékeztetnek a táncra, és tovább segítenek azon az úton, melyen megismerhetem, hogy nemcsak hangom, hanem testem is van. Bár egyes gyakorlatok a hangunk tüzét is élesztgetik, mert néha a gyors és erős, tüzes haya-do kilégzésen túl még egy kia-t is kiabálnunk kell. És ilyenkor rájövök, hogy ez sem olyan egyszerű.

A dojo a jiaidon túl egy extra ajándékkal is meglepett, a táncmeditációs órával. Minden hétfőn a jiaido óra előtt egy órát táncolunk. És én nagyon, de nagyon élvezem! A legtöbb feladat kötött koreográfia nélküli, de olyan is van, amelyben bizonyos elemeket gyakorlunk, és később ezeket építhetjük be a saját táncunkba. Remek zenékre, hol lágyabb, hol tüzesebb ritmusokra ismerkedünk a bennünk élő táncosnőkkel. A tanárunk, Fanni és a lányok még az öltözetben is megadják a módját: nem a szokásos, galléros jiaido pólóban vannak, hanem szép, nőies blúzokban. Nekem még nincs ilyen szép ruhám, de majd lehet, hogy jövőre beszerzek egyet.

Nagy kedvencem az ásványokkal táncolás: ilyenkor mindkét kezünkben egy-egy lapos ásványt tartunk. Nem összeszorítva, hanem nyitva van a kezünk, az ásványok a tenyerünkön szabadon fekszenek. A tánc során így figyelni kell arra is, hogy ne repüljenek el. Ez segíti az összpontosítást, de egyben a lágyság és rugalmasság megvalósítását is. Mindhárom, de főleg az utóbbi kettő bőven rám fér, így gyakran még akkor is a kövekkel táncolok, amikor a feladat szerint már le is tehetném őket.

Amikor első alkalommal táncoltunk a kövekkel, Coelho Alkimista című regényének egy jelenete jutott eszembe.

Ebben a történetben van egy történet, amolyan mese a mesében, amelyet Salem királya mesél el Santiagonak. Egy kereskedő elküldi a fiát a Bölcshöz, hogy tudakolja ki tőle a Boldogság titkát. A Bölcs épp elfoglalt, így addig is feladatot ad a fiúnak: járja körbe a palotát, úgy, hogy közben két csepp olajat visz egy kanálban, és azt nem lötyköli ki. A fiú úgy is tesz: körbejárja a palotát, és közben a szeme mindig a kanálon. Nem lötyköli ki az olajat. De amikor a Bölcs megkérdezi tőle, mit látott út közben, nem tud válaszolni. Mert nem látott semmit, csak az olajra figyelt. A Bölcs elküldi egy újabb próbára, azzal, hogy menjen és nézze meg a világ csodáit. A fiú ismét útnak indul. Mindent alaposan megfigyel, de a két csepp olaj közben kilötyög a kanálból. A Bölcs végül így szól hozzá: „Nos, ez az egyetlen tanács, amit adhatok neked […]. A Boldogság Titka abban rejlik, hogyan lássuk a világ minden szépségét úgy, hogy közben ne feledkezzünk meg egy pillanatra sem a kanálban lévő két csepp olajról.”

Nem tudom, milyen táncos élményeket tartogat még nekem az Univerzum a B-oldalon. De az biztos, hogy az idei ajándékokért nagyon hálás vagyok.

2024 rejtelmeit pedig kíváncsian várom. 

Íme karácsonyi ajándékként néhány személyes ajánlóm. Boldog karácsonyt kívánok!

A Body Groove programról itt találtok meg mindent. Karácsonyi ajándékként is adható egy havi hozzáférés 😊

A Nemzetközi Jiaido Egyesület honlapján itt olvashattok a táncmeditációs óráról. Bárki csatlakozhat. Nem kell hozzá jiaidozni is.

Kedvenc táncos filmjeim:

Hölgyválasz

Vezet a ritmus

Honey

Dirty dancing 2

Dirty dancing (ez semmiképp nem maradhatott ki)

Babyt senki ne ültesse a sarokba!