Lélektúrák Szlovéniában (2. rész) - Bryan és én

Már az 1992-es budapesti koncertjén is ott voltam. Gondolkoztam a napokban, és arra jutottam, hogy nincs még egy olyan előadó, akit ilyen kitartóan kedvelnék és hallgatnék, mint őt. Voltak, persze, fellángolások az életemben… Queen-korszak, aztán Robbie Williams… De Bryan valahogy tinikorom óta elkísér. Igazából magyarázatot sem nagyon tudnék adni rá. Szerettem a zenéjét, ennyi. Sokat nem is tudtam róla, semmilyen rajongói közösségnek nem voltam tagja. Pár éve, talán a legutóbbi budapesti koncertje óta követem az Instán és a Facebookon a hivatalos oldalát. Nagyjából ekkortájt jöhetett szembe egy-két cikk, interjú vele, róla a neten, melyekből megtudtam, hogy fotós is, no meg, hogy vegán. Előbbivel rokonszenveztem, mert akkor már jómagam is kattintgattam szívesen, utóbbit meg jól megmosolyogtam. Én, a húsevő. Aki akkor gyakorlatilag még húst hússal ettem.

Szóval semmiképpen nem lehetett ezt a Bryan-elköteleződést belepasszírozni semmiféle tini- vagy egyéb rajongási sémába szerintem. Legalább is korábban nem…

Amikor meghirdette az idei turnéját, néztem, vajon jön-e megint Budapestre. Szomorúan láttam, hogy most kimaradunk a célállomások közül. No, de miért ne lehetne valamelyik közeli helyszínre elutazni, gondoltam. Még sosem csináltam ilyet. Nézegetve a tervezett körutazást, a decemberi bécsi és ljubljanai helyszín tűnt a legjobb választásnak. És mivel utóbbi városkában még nem jártam, gondoltam, irány Ljubljana. Ezúttal Dodót is megkérdeztem, eljönne-e velem. A korábbi koncerteken valahogy mindig nélküle voltam. Nyilván azért, mert nyáron voltak, amikor ő nem volt itthon. Most viszont igent mondott, sőt, még a jegyvásárlással is őt bíztam meg, mert a szlovén honlapból egy szót sem értettem. Mondtam, hogy szigorún állójegyet vegyen, mert én végig akarom tombolni és táncolni a koncertet.

Persze, az új albumot is idejében letöltöttem és elkezdtem hallgatni. Az úton Ljubljana felé Dodónak is megmutattam, hogy őt is kicsit ráhangoljam a koncertre. Az album címe a So happy it hurts, 2021-ben adta ki Bryan. Szállást úgy foglaltam, hogy gyalog elsétálhassunk a helyszínre, ne kelljen a parkolással bajlódni egy idegen környéken. Kissé megázva érkeztünk a Dvorana Stozice arénához, ahol egy jó hosszú sor kígyózott a bejárathoz, mert akkor még nem kezdték meg a beengedést. Megkerestük a végét és beálltunk. Ami már itt furcsa volt nekünk, hogy az ég világon senki nem próbált meg ide-oda befurakodni. Mindenki szépen, nyugodtan a sor végére állt. Bejutva kerestük a ruhatárat. Az már gyanús volt, hogy az ernyőket a bejáratnál egy kupacba letették az emberek. Aztán rájöttünk, hogy nincs ruhatár. Szóval a kabátot mindenki fogta, vagy a derekára tekerte, de ez sem zavart szemlátomást senkit.

Dodó javaslatára beszereztünk nekem egy Bryan Adams pólót. Na, ilyet sem csináltam még soha. Az aréna egyébként jóval kisebb, mint a budapesti. Nagyjából a harmada lehetett. Ez az egészet még családiasabbá tette. Szerintem sosem leszünk még egyszer ilyen közel a színpadhoz.

Mi "öten" ;)

 

A koncert zseniális volt! Semmi nem volt túltolva, minden tökéletesen tálalt és természetes volt. Bryan kedves volt és vicces, és átjött, mennyire jól érzi magát. Ahogy a csapata is. Az is nagyon átjött, hogy sokkal inkább tolta a fénybe, a figyelem középpontjába a társait, mint saját magát. Nagyon szimpatikus volt az egész csapat viselkedése. 2 óra 20 percet játszottak, úgy, hogy közben ő végig a színpadon volt. Az utolsó pár számot egyedül, a gitárjával és a szájharmonikával nyomta le. Az emberi mivolta, a béke és az egymás elfogadása iránti elkötelezettsége is nagyon átjött, mindabból, amit mondott és ahogy ezt beillesztette a koncertbe. Nem volt giccses, nem volt izzadságszagú. Természetes, mélyről jövő, őszinte volt.

A koncert végén az emberek türelmesen és egymással barátságosan viselkedve, szépen megvárták, amíg elindulhatnak sorban a kijárat felé. Dodó a személyzetet is megfigyelte. Azt mondta, hogy szerinte alig egy-másfél tucat biztonsági kollégával szervezték meg az egészet, az amúgy totálisan tele arénában. De látszott, hogy egyszerűen nem kellett több ember. Neki is nagyon tetszett egyébként az egész koncert, egyenesen fantasztikusnak nevezte. Az én igencsak kritikus Dodómtól ritkán kapni ilyen jó véleményt. Szóval Bryan nagyon elégedett lehet!

Én pedig úgy döntöttem, hogy mostantól hivatalosan is Bryan Adams rajongónak nyilvánítom magam. Most, hogy már pólóm is van, épp itt volt az ideje. Ráadásul most már meg is tudom fogalmazni, hogy miért leszek hivatalosan is a rajongója: nagyon szeretem a zenéjét, a számainak a sokszínűségét, a dinamikáját, a mondanivalóját. Bryan szenvedélyességét, értékrendszerét, emberségét. Tudom, kissé későn érő típus vagyok. Bryan szavaival élve, 18 till I die. Egyébként ezt a számot is játszotta a koncerten, és ezt is nagyon szeretem!

Ebben a blogsorozatban pedig minden íráshoz megosztok veletek egy-egy számot tőle. Ha van kedvetek, hallgassátok meg! Mi Dodóval már másnap az autóban ismét őt hallgattuk. És nagyon kíváncsi voltam, hogy Dodó mikor fogja azt mondani, hogy hallgassunk már valami mást… Nos, majd erre a rejtélyre is fény derül 😊

Amikor Ljubljanába tartva Bryant hallgattuk az autóban, mondtam Dodónak, hogy szerintem az első szám a koncerten a Kick ass lesz. És így is lett! Így most ehhez a poszthoz én is ezt ajánlom nektek!