400 - Egy új korszak kezdetén

Kifújtam a levegőt és süllyedni kezdtem. Körülöttem minden nyugodt volt, békés. Ahogy mindig lenni szokott. Halacskák úszkáltak erre-arra, némelyik odaköszönt, én visszabólintottam. Másokkal elbeszélgettem kicsit. Időnként a maszkban gyűlni kezdett a víz… Ki tudja, hogy a tengerből vagy a szememből jutott-e oda.

Merülés

Süllyedtem tovább. A színek tűnni kezdtek, minden egyre kékesebb, szürkésebb lett. Vártam a mámoros érzést. Jönnie kellett volna. Nem jött. Csak a mellkasomat és a torkomat szorongató-fojtogató hullámok. Minden óriási lett. Ki mondta, hogy a dolgok a víz alatt 25%-kal nagyobbnak és 33%-kal közelebbinek látszódnak? Valójában minden sokkal hatalmasabb volt, és minden csak nőtt és egyre félelmetesebb lett. A mélység, a sötétség és a visszafelé vezető út is.

Hol járok már? Isten tudja. Most már emelkedhetnék. Ez a mondat kavargott a fejemben. Még pár éve a pszichológusom tanította, ez volt (és a mai napig is ez) az autogén terápiám egyik kulcsmondata. Most már emelkedhetnék.

Nagyon mélyen jártam. Felnéztem, és tudtam, hogy irgalmatlanul messze van a felszín, és hosszú lesz az emelkedés. De fel tudok emelkedni. Szépen, lassan. Tudatosan, nem rohanva. Időt hagyva az egyes megállók betartására. Türelmet gyakorolva. Nem menekülve a mélység elől, hanem hagyva, hogy minden pillanatban körülöleljen. Kivárva, míg az öleléséből továbbenged. Tovább, fölfelé.

Én már emelkedhetnék. Emelkedem. Lassan. Kell idő. Betartom a biztonsági megállókat. Nem rohanok. Már tudom, hogy visszaérek. Mindig visszaérek.

A színek is visszatérnek. A napfény megcsillogtatja a láncokat, melyeket magam mögött hagyok. A maszkomba megint gyűlik a víz. De most már tudom, hogy a mosolygás az oka.

Visszatértem. Felemelkedtem a mélyből.

Ez volt nekem a 400. merülés. És nem, ez nem könnyűbúvárkodás volt. Ez nehézbúvárkodás. Amikor az ember a saját érzelmei tengerébe, a saját lelkének mélységeibe merül le. Talán néha ez is kell. Én nem bántam.

Ahhoz, hogy a tengerben is elmerüljünk, van úgy, hogy előbb ezekből a lelki mélységekből kell felemelkednünk.

Aztán jöhet a könnyűbúvárkodás.

Az elmúlt napokban a tengerbe is visszatértem. No, nem a feneketlen mélységekbe. Először itt a Priscapac Búvárbázis partján merültünk közel egy órát, majd két napra rá egy távolabbi merülőhelyen.

Szóval a merülési naplómba bekerült a 400. és a 401. számú merülés. Vagy még inkább a 401. és a 402. Úton az 500 felé? Egy mérföldkő után? Egy új korszak kezdetén? Mondhatjuk. Hiszen a 400 után az 500 jön, mint kerek szám. De az még messze van. Talán egyszer eljutok oda, de lehet, hogy nem. Nem számít. Most sokkal inkább csak úton vagyok. Vagy mondjuk úton a 403. felé. Az első 400 minden tapasztalatával felvértezve. És az úton annyi minden jó dolog történik minden nap…

Néhány fotó a 401. és a 402. merülésről ;)