Őrültség

 

Ma reggel befejeztem Adharanand Finn Ultrafutás című könyvét. Emivel (Marcialonga-futótársammal) együtt olvastuk: én hetekkel ezelőtt kezdtem, ő pár napja, és tegnap fejezte be. Ebből látszik, hogy nem csak gyorsabb futó nálam, de gyorsabb olvasó is. Az elmúlt napokban megvitattuk a könyvben foglalt eseményeket és élményleírásokat. És kérdezgettük egymást, nem őrültség ezt csinálni? Több száz kilométereket futni, szélsőséges körülmények között; hol fagyos mínuszokban, meredek hegyoldalakon, hol irgalmatlan hőségben egy sivatagban… Hogy lehet egyáltalán mindezt megvalósítani? Család, munka mellett hogyan lehet felkészülni ezekre a versenyekre? A szerző maga is keresi a válaszokat ezekre a kérdésekre, egyrészt magában, másrészt az ultrafutók világának egyéniségei között.

Kapunk is válaszokat az olvasás során, és a könyv szép gondolatokkal zár. Engem sok szempontból elgondolkodtatott. Ki is jelöltem benne jó pár idézetet, gondolatot, amelyekhez majd biztosan vissza fogok térni. De most inkább arról elmélkednék kicsit, mi is az, hogy őrültség.

Első körben feltettem ezt a kérdést a Gemininek. Íme, a válasza:

Az őrültség fogalma izgalmas, mert attól függően változik a jelentése, hogy ki kérdezi: egy orvos, egy jogász, egy művész vagy egy barát. Nincs egyetlen, kőbe vésett definíciója, inkább több rétege van:

1. Orvosi és pszichológiai nézőpont

A modern tudomány már ritkán használja magát az „őrültség” szót, mert túl pontatlan. Helyette mentális zavarokról vagy pszichózisról beszélünk.

  • Ebben az értelemben az őrültség az, amikor valakinek a kapcsolata a valósággal megszakad (például hallucinációk vagy téveszmék formájában).
  • Ilyenkor az agy kémiai egyensúlya vagy szerkezeti felépítése megváltozik, ami miatt az illető olyasmit lát, hall vagy hisz, ami nincs ott.

2. Társadalmi és történelmi nézőpont

Sokszor azt nevezzük őrültségnek, ami egyszerűen eltér a megszokottól.

  • Michel Foucault, a híres filozófus szerint az „őrültség” egy címke, amit a társadalom aggat azokra, akiket nem tud megérteni vagy irányítani.
  • A történelem során sokszor „őrültnek” bélyegezték a zseniket (például Nikola Teslát vagy Van Goghot), mert olyasmit láttak a jövőben vagy a művészetben, amit a kortársaik még nem.

3. A hétköznapi „őrültség” (Einstein és a rutin)

Van egy híres mondás (amit gyakran Albert Einsteinnek tulajdonítanak, bár valószínűleg nem ő mondta először):

"Az őrültség nem más, mint ugyanazt a dolgot tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen."

Ez a megközelítés inkább a logikátlanságról szól: amikor az ember beragad egy rossz mintába, és nem képes változtatni, hiába látja, hogy nem működik.

4. Kreatív vagy „szent” őrültség

Létezik egyfajta pozitív értelemben vett őrültség is:

  • Ez a bátorság, a kockázatvállalás és a szenvedély.
  • Amikor valaki elhagyja a biztosat a bizonytalanért, vagy egy olyan ötletben hisz, amit mindenki más lehetetlennek tart. Steve Jobs híres kampánya is ezt hirdette: "Think Different" – ünnepeljük azokat, akik elég őrültek ahhoz, hogy azt higgyék, meg tudják változtatni a világot.

Összefoglalva: Az őrültség sokszor csak a nézőpont kérdése. Ami az egyik embernek káosz, a másiknak szabadság vagy zsenialitás.

Ebből a rövid összefoglalásból is átjön, hogy az őrültség fogalma igencsak relatív. Azért jót nevettem magamban az „orvos, jogász, művész” példákon… Méghogy az MI nem előítéletes! Ha-ha! És ha magamra gondolok, aki jogász lettem, bár mindig is vonzódtam az orvostudományokhoz és a gyógyászathoz, no és írogatni, fotózgatni is próbálok… Ezen az úton ne is menjünk tovább.

Jómagam azt gondolom, hogy hajlamosak vagyunk őrülnek nevezni azokat, akik valami olyat tesznek, amit mi nem tennénk. Vagy mert nem akarunk, nem merünk, vagy nem is tudunk megtenni.

Az teljesen biztos, hogy ezeket a könyvben felsorolt versenyeket nem tudnám teljesíteni. Fizikailag is alkalmatlan lennék rájuk, valószínűleg már arra is, hogy most nekilássak és edzeni kezdjek, hogy egyszer majd. És még ha elméletileg tételezzük fel, hogy fizikailag képes lennék rá, akkor is hogy a fenébe futkorásznék valami fenenagy hegyen, éjjel, egyedül a zord hidegben, mikor sötétedés után ide a hárshegyi erdőbe sem merek egyedül kimenni? Na, szóval az én határaim máshol vannak, és minden vaddisznó például ezen határ másik oldalán kaphat csak helyet. Így valahol igen, én egy kicsit (vagy inkább nagyon) őrülnek tartom ezeket az ultrafutó-versenyeket és versenyzőket.

De azt is meg kell vizsgálni, hogy ez az őrültség milyen tükröt tart elénk? Mit érzek, ha belenézek ebbe a tükörbe? Csodálom őket a teljesítményükért? Irigylem őket? Vagy esetleg elítélem, amit csinálnak? Motiválnak, hogy legyek én is jobb, vagy épp visszafognak azzal, hogy na, ezt úgysem tudom elérni, akkor minek tegyek egy lépést is? Esetleg épp önigazolást adnak a saját viselkedésemre, mondván az ő őrültségük még inkább bizonyítja, hogy úgy jó, ahogy én élek? Ha ez megvan, ha sikerül beazonosítani az érzést, akkor saját magunkhoz is közelebb kerülhetünk. Én ezért szeretek ilyen különleges, extrém tükrökbe is belenézni időnként.

Mindenkinek máshol vannak a határai, és mindenki a saját szemén (vagy szemüvegén) át nézi a világot, és határozza meg, hogy szerinte mi az, ami már az őrültség kategóriába tartozik. Így ahány ember, annyi őrültség-értékelés.

De egy biztos: a legnagyobb versenyt mindannyian saját magunkkal vívjuk. Nem az a fontos, hogy ugyanazt elérjük, amit a nagy ultra- vagy maratonfutók. Nem az a fontos, hogy náluk jobbak legyünk. Hanem talán az, hogy a tegnapi magunknál legyünk jobbak. Már ha egyáltalán akarunk versenyezni magunkkal, vagy a határainkat tágítani kicsit, haladni az úton. Egy kicsit valamilyen módon jobbá válni.


A Hárshegyen, január 7-én


Egyesek szerint talán az is őrültség, ha valaki kimegy futni a frissen behavazott Hárshegyre. De én ma úgy gondoltam, hogy ki kell használni ezt a különleges és ritka lehetőséget, és meg kell nézni a hófehér erdőt. Tudom, tudom, a vaddisznók ilyenkor is ott vannak valahol, és akár szembe is jöhetnek. Tudom, hogy ez négy kilométeres kör ultrafutó szemmel még egy sétával sem érne fel. Én mégis imádtam, és nagyon jól esett! Ha őrültség, akkor örömmel vállalom!





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Készülünk!

A második legnépszerűbb italunk

Fényképalbum