Lélektúrák

Tegnap óta a szilveszteri merülések járnak az eszemben. Mekkora őrültségekre voltam képes! Nem tudom, ma rá tudna-e bárki beszélni ilyen kalandra. Télvíz idején, éjféli sötétségben lemerülni egy hajóroncshoz… Nem, azt hiszem, ma már ennyire nem tudnék kilépni a sokat emlegetett komfortzónámból. Szóval elmondhatom, hogy jó, hogy 2008 és 2010 szilveszterén megtettem. Mert így ezek az élmények is az életem részét képezik. És olyan szerencsések vagytok – no, meg én is – , hogy az „amikor először” című történetet meg sem kell írnom. Ugyanis már megírtam. Megírtam az élményekkel frissen felvértezve, 2009 elején. Ez is eszembe jutott tegnap. A divecenter.hu-n jelent meg akkor az élménybeszámolóm. Vajon megvan-e még ez a cikk a neten? Képzeljétek! Igen! Elolvastam, mit is írtam bő 14 évvel ezelőtt. És simán vállalom ma is ezt az írást! Amikor legutóbb azt gyűjtöttem össze , mi mindent írtam már életemben, valahogy ez nem jutott eszembe. No, de nem kalandozom most itt a blogon. Jöjjön...

Egy búvár életében számtalan „amikor először…” búvártörténetet lehet mesélni. Amikor először merültem… Amikor először merültem mélyet. Amikor először merültem hajóroncson. Ez nekem viszonylag korán bekövetkezett: konkrétan a 8. naplózott merülésem egy egyiptomi hajóroncson történt. Egyúttal mesélhetném az "amikor először hánytam a víz alatt" című történetet is ezen merülés kapcsán. Ezt a speciális búvártudást, amit ezen a merülésen kénytelen voltam elsajátítani, később több alkalommal is kamatoztattam, főként hajóroncsoknál (pl. a Baron Gautsch megmerülésénél). Ezek a roncsok gyakran a nyílt vízen találhatók, és mikor itt lehorgonyoz a búvárhajó, akkor jellemzően jócskán hullámos a tenger. Ilyen körülmények között pedig én nagyon gyorsan tengeribeteg leszek. Főleg, ha a merüléshez készülődés során nem tudom meredten bámulni a tengert. Márpedig nem tudom. Így jön a rosszullét, ami a vízben általában enyhül, főleg mélyebben, ha megüt a nitrogén. De visszafelé 5 méteren a bizton...

Egy búvár életében nagy eseménynek számít, amikor először merül a híres dahabi merülőhelyen, a Blue Hole-nál. Ez a legendás merülőhely azonban sajnos nem elsősorban a különleges geológiai formációja miatt lett „híres”, hanem a sok itt történt búvárbaleset miatt. A Blue Hole egy hatalmas, sziklafallal körbevett lyuk, melynek a pereme a parthoz közel, a víz alatt 6m-en található. Több mint 100 méter mély itt a víz. 55 méteren pedig van egy 26 méter hosszú folyosó, mely kivezet a nyílt tengerbe. Kedvtelési célú és technikai búvárok, valamint szabadtüdős merülők is szép számmal megfordulnak ezen a merülőhelyen. A merülési naplóm Én összesen kétszer merültem itt, pontosabban két napon, összesen háromszor: először 2008. április 4-én. Ezen a napon kétszer is. A Buborék Búvárközponttal érkeztem erre az egyhetes egyiptomi búvártúrára. A két Blue Hole-os merüléseim a naplóm szerint a 78. és a 79. számú merüléseim volt. A második alkalom pedig már Dodóval volt, 2017 február 2-án. Ez a 384. merülé...

Az egyik kérdés, amit kapni szoktam, amikor kiderül, hogy búvárkodom, hogy nem félek-e. Nos, a rövid válasz az, hogy de, igen, szoktam. De ez nem ilyen egyszerű. Évek óta figyelem magam, és meglepő, hogy min múlik, hogy félek-e. A tenger felszíne Hogy ti is megértsétek, mire is gondolok, elmesélek egy történetet. A találkozásomat a cetcápával. 2014 tavaszán Dodóval tartottam a Maldív-szigetekre szervezett búvártúráján. Egyik nap cetcápa-nézés volt a program. Mindenki nagyon lelkes volt, persze, én is. Így kellett lennie. Cetcápát akarunk nézni, hú, de jó lesz! Így kellett érezni, hát így éreztem. Megérkeztünk a búvárhajóval a csodaszép zátony mellé, ahol a helyiek szerint legnagyobb eséllyel lehet cetcápát látni. Tudjátok, melyik a cetcápa? Az a hatalmas, szürke, fehérpöttyös hal. Csodás volt a környezet, fehér homok, zöld víz… És igen, tényleg jött a cetcápa! Ott úszott a fehér homok fölött. Szépen, komótosan. Mindenki beugrott a vízbe, csak úgy sznorkel-felszerelésben, azaz mas...

Ismét Korculán. Tegnap este érkeztem. Vezettem 970km-t, kompoztam 15 percet. A tizenharmadik nyár, amit – legalább részben – itt töltök. Dodóval. Mert ő minden évben júniustól októberig itt dolgozik. Búvároktató. Úton Korculára Igen, én is búvárkodom. Az első naplózott merülésem 2006. július 29-én volt Krk szigetén, a Sv. Marak nevű merülőhelyen. Az utolsó, a 399. pedig 2018. augusztus 12-én. Itt, Korculán, a Priscapac Búvárbázison. Négy év kimaradt. Valahogy így alakult. Egyszerűen nem volt kedvem merülni. Idén viszont hoztam magammal búvárfelszerelést. Ki tudja, hátha valamikor sor kerül majd arra a bűvös 400-asra. Addig viszont megosztok veletek néhány emlékezetes búvárélményt az életemből. Szóval ez a 400 című sorozat most olyan búvárkodós, a 400-adikra készülődős, nosztalgiázós lesz. Kezdjük is mindjárt a kezdetekkel. Hogyan is indult a búvárszerelem. 2006 nyarán egy nagyobb búvárcsapattal érkeztem Krk szigetére. A motivációm ekkor egyáltalán nem az volt, hogy megtanulja...

A mai napon ebédidőben újabb táncfutásra indultam a nyári erdőbe. A szokásos 7km-nél egy kicsit hosszabb kört terveztem, így töltöttem még zenéket a táncfutás címet viselő lejátszási listámra. Találtam egy szuper albumot a YouTube Music-on, csupa 70-80-90-es évek slágereivel. Ami egy pici gondolkodásra késztetett, az az volt, hogy ezek mind 150-es   ütemű (bpm-ű) számok voltak. Én pedig eddig – egyelőre – a 140-es zenéket használtam a táncfutásaimhoz. No, de itt az ideje gyorsulni picit, meg miért is ne kísérletezhetnék a lépésszámmal. Szóval végül bekevertem a kiválasztott zenéket. Valahogy úgy éreztem, jó ötlet épp ma kipróbálni a Dodó által Baliról hozott izomlazító, HOT felirattal ellátott krémcsodát. Be is kentem alaposan a nyak-vállöv régiót a hátamon. Persze, amikor déli 12-kor a legmeredekebb emelkedőhöz érve épp merőlegesen tűz az ember nyakába a Nap, akkor azért elgondolkodik azon, miért is nem gondolkodott kicsit okosabban korábban. Azt tudtátok, hogy az égitestek...

Amikor 2018 nyarán megérkeztem a Lillafüredi Kalandparkba, a családi nap rendezőinek egyike így fogadott: „Aha, szóval te vagy az író.” Megmosolyogtató volt ez a pillanat számomra, mert egyébként az APPLiA Magyarország képviselőjeként a Forgó Morgó környezeti nevelési program keretében kaptam a meghívást a rendezvényre. Persze, nem volt alaptalan a megszólítás, hiszen a programunk központi figurájának, Forgó Morgónak a történetei a gyerekrajzokkal illusztrált mesekönyveimben elevenedtek meg. Ettől függetlenül még csak fel sem merült bennem az, hogy én író lennék. Azóta nagyon sok mindent írtam. Még azon az őszön indítottam blogomat a Facebookon, a felnőttkori egyetemi tanulmányaim inspirálta „örökdiák” néven. Ezzel a gondolatfolyam írói tevékenységemmel idén év elején egy szintet léptem: immár Lélektúrák néven ezen az önálló blogspot.hu oldalamon publikálok főként „edutainment” írásokat, ahova a számomra legkedvesebb, korábbi írásaimat is feltettem. Szintén még 2018-ban filmfo...

Umbriában Izgatottan nyitottam be a 114-es szoba aprócska, de barátságos fürdőszobájába. Vajon vár-e rám? És milyen lesz az illata? Általában nem merem magam rábízni az efféle meglepetésekre. De ezen az úton máshogy döntöttem: kockáztatok! Az első találkozás mindig izgalmas. Ahogy a szemed fürkészi, hol is találod, és egyszer csak felfedezed. Ott van! Igen! Kezdesz megnyugodni. Most már minden rendben. Picike, átlátszó teste sötétzöld gömbsapkával a fején türelmesen várakozik. Ki tudja, talán ő is izgul: neki vajon ki jut? Mosolyogva a kezembe veszem. Szép. Finoman megszabadítom a sapkájától, beleszagolok. Isteni az illata! Már alig várom a másnap reggelt. Amikor hajat moshatok vele. Vele, a mini samponnal. Nem tehetek róla. Egyszerűen imádom ezeket a kicsi, hotelszobákban található meglepetéskozmetikumokat. Persze, tudom én, hogy egyáltalán nem környezetbarát megoldás bármit ilyen kicsi kiszerelésbe csomagolni. De akkor is szeretem, és még csalódott is tudok lenni, ha valahol ...