Áttúráztunk 2024-be
Sok felé jártam, sok mindennel töltöttem életem első 49 szilveszterét. Gyerekkoromban hatalmas nap volt a szilveszter, mert akkor fenn lehetett maradnunk éjfélig. Elképesztő erőfeszítésbe került, és igazából a verseny éjfél után indult, hogy ki meddig tud fennmaradni.
Aztán
jöttek a bulizós szilveszterek. Kisebb-nagyobb házibulik osztálytársakkal,
teniszező társakkal.
A kezdeti
búvárkodós évek élménye volt a szilveszteri merülés. Kétszer is jártam a
Peltastis hajóroncson. Totál őrült voltam. De ma örülök, hogy ilyen is volt.
Az elmúlt
néhány év december 31-e már sokkal csendesebben telt. Igazából próbáltam visszagondolni,
mikor is voltam utoljára táncos mulatságban, de nem jutottam egyről a kettőre. Nem
tudom.
Dodóval
általában kirándultunk az év utolsó napján. Vagy kettesben, vagy öcsémékkel, vagy
barátainkkal. A túrák után jól esett egy finom vacsora, és a beszélgetések,
társasjátékozások.
Tavaly felmerült
az ötlet, hogy milyen klassz lenne feltúrázni a János-hegyre az Erzsébet-kilátóhoz,
és ott ünnepelni az újév beköszöntét. De belustultunk.
Nem úgy az
idén! Már az elmúlt napjaink is túrázással teltek: karácsony után az első
túránk a János-hegyre vezetett.
Majd Dodó kitalálta, hogy nézzük meg a bécsi karácsonyi vásárokat. Ugyan nem mindegyik van már nyitva 26-a után, de több még igen. A Mária Terézia téren, majd a Belvedere-kastélynál is sétáltunk egy jót.
Másnap pedig a természet felé vettük az irányt: az ún. Stadtwanderweg 1 és 1a utakra esett a választásunk, így megmásztuk a Leopoldsberget, és áttúráztunk a Kahlenbergre is. Fantasztikus időnk volt, csodálatos kilátással a Dunára.
Hazaindulás előtt egy
nussdorfi vendéglőben wienerschnitzeleztünk.
Ez a
spontán bécsi kirándulás nagyszerűen sikerült, talán épp a spontaneitása miatt.
A túra közben valahogy egyszerre jutott eszünkbe Dodóval, mi lenne, ha idén szilveszterkor
nem lustulnánk be, és feltúráznánk a János-hegyre?
Előszilveszter
gyanánt a már többször teljesített Nagykovácsi-túrát jártuk meg. A Szénás tető
ezúttal igencsak szeles volt.
Kicsit
izgultam, hogy mi lesz a vaddisznókkal a sötét erdőben. Pontosabban mi lesz velünk,
ha majd jönnek a vaddisznók. Aztán, hallván a folyamatos petárdázást és
tüzijátékozást (olyan volt a város két órán át, mintha mindenhol lőnének és
robbantgatnának), elkezdtem sajnálni az állatokat. Elég szörnyű lehet nekik ezt
megélni. Aztán ismét szegény mi… Mert, ugye, mi lesz, ha totál bekattannak, és
nem fognak állatracionálisan viselkedni, azaz gyorsan elfutni, ha találkozunk?
A valóság
az, hogy a durrogásokat leszámítva elképesztően nyugodt volt az erdő. A
fejlámpáink kiválóan világítottak, körülöttünk pedig mindenhol „csend” és béke honolt.
Az időjárás kellemesen enyhe volt: egy vékony polár pulóver bőven elég volt a hegymenethez.
Hol is van a tél? Vajon milyen telekre számíthatunk a következő években? A
klímamodellek a fagyos napok számának jelentős csökkenését jelzik a század végéig.
De jeleznek hideghullámokat is. Módosul a szélrendszer, és ahogy nyaranta egyre
gyakoribbá válnak majd a délről ide a kontinentális övbe betörő forró légáramlatok,
úgy telente számíthatunk majd az északról érkező hidegáramlatok okozta hirtelen
lehűlésekre, fagyos viharokra. Az időjárás egyre kiszámíthatatlanabbul változékonyabb
lesz, sok szélsőséggel, váratlan változással.
Gyorsabban
felértünk az Erzsébet-kilátóhoz, mint gondoltuk. A piros túraút kellemesen
kanyargósan vezet fel a Szépjuhásznétól. Már fél 12-kor ott voltunk. És mi
voltunk az elsők. Mert, bizony, utánunk mások is jöttek. Egy bringás srác
érkezett pár perccel később. Dodó rögtön arra jutott, hogy jövőre jöhetnénk mi
is bringával. Majd, ha a klímaváltozás miatt 10°C fölé megy a szilveszter
éjjeli hőmérséklet! Akkor elgondolkozom az ötleten.
Éjfélre
legalább 15-20 ember befutott. Elképesztő látvány volt az a milliónyi
tüzijáték, amely legalább hajnali egy óráig tartott mindenfelé Budapesten és
környékén. Vajon hány darabot lőhettek fel összesen? A város ugyanakkor nemcsak
csillogásoktól volt tele, hanem a rátelepedő füsttől is. Azon is elgondolkoztam,
jó-e nekünk mindez…
Mi minden
kerül a levegőbe, a Dunába, az erdőkbe egy-egy ilyen szilveszter este után? Például
fémsók: ezek adják a tüzijátékok színét. A pirosért a kalcium és a stroncium, a
rózsaszínért a lítium, a narancsért a nátrium, a zöldért és részben a kékért a
réz és a bárium felel. A kék színhez adhatnak a tüzijátékhoz ólmot, arzént és
szelént is. A magnézium pedig a fehér színt idézi elő. Foszfor- és nitrogén-vegyületek
is kerülnek a levegőbe a robbanáskor. Továbbá ott a szállópor. Mondhatjuk, hogy
á, csak egy napról van szó, nem oszt, nem szoroz. De igen. Egy nagyváros
levegője amúgy sem kristálytiszta. Bőven jut bele szennyezés a közlekedésből,
az ipari tevékenységekből, valamint télen a tüzelésből is. A légszennyezés
évente több mint négymillió ember halálához vezet. Kutatások vizsgálják szerte
a világon, hogy milyen hatással van a levegőminőségre egy-egy nagyobb tüzijáték,
vagy akár a szilveszter, és mind a levegőből, mind a közvetlenül érintett vizekből
(tavak, folyók) kimutathatóak a negatív hatások (ólomszennyezés, nitrogén- és
foszforterhelés stb.). Az asztmások, a szív- és érrendszeri betegségekkel élők
fokozott kockázatnak vannak kitéve ilyenkor.
Némi
szerencsére Budapesten hajnalban érkezett meg a korábbra jelzett eső. Megvárta,
míg az összes tüzijátékot eldurrantjuk. Így a levegőből egy kicsit kimosta
mindazt, amit ünneplés gyanánt beleeresztettünk. Igaz, ez csak arra jó, hogy
korábban elérjék a szennyezések a talajt és a Dunát, de legalább a levegő egy
kicsit tisztult mára. Ennek ellenére január elsején egyáltalán nem javasolt a
szabadban időt tölteni, futni, kirándulni. (Akit részletesebben is érdekel a
tüzijáték-kémia és a környezeti és egészségügyi hatásai, itt olvashat egy jó
cikket róla.)
Szóval, szép,
szép és különleges a tüzijáték, én magam is megbámultam a várost az éjjel
Budapest legmagasabb pontjáról, de lássuk be, óriási pazarlás, kínozza az
állatokat, és árt a természetnek és a saját egészségünknek is. Elfogadom, hogy
jelenleg az életünk része, és sokan biztosan úgy gondolják, mi a fenéért
foglalkozom ezzel, ahelyett, hogy az ünnepre fókuszálnék. Fókuszálok rá. Különlegessé,
emlékezetessé tettük Dodóval. De én már csak ilyen lélektúrázó vagyok. Ezek a
kérdések felmerülnek bennem, elgondolkozom rajtuk, beszélgetünk róluk Dodóval
útközben, és utánanézek annak, amit nem tudok. Ha jobban belegondolok, az
örökdiák-létemből automatikusan következik ez a lélektúrázó létem. Ezért, megint
csak, hálás vagyok Szegednek és az egyetemnek.
Lefelé nem
a piros, hanem a kicsit hosszabb sárga jelzésen jöttünk. Ahogy felfelé, úgy lefelé
sem találkoztunk senkivel. És állatokkal sem. Nyilván próbáltak a lehető
legtávolabbi részébe húzódni az erdőnek. A hangzavar, a durrogások egy óra felé
kezdtek alábbhagyni.
Séta közben
azért kevésbé tudományos gondolatok is megkörnyékeztek. Például, hogy mit
hozott és mit vitt 2023, és milyen tervekkel indulunk neki 2024-nek.
Év elején elindítottam
ezt a Lélektúrák blogomat, és új oldalt nyitottam neki a Facebookon. Az írás az
életemben egy új szintre lépett. Jött Todi és az írótábor, és augusztusban
elindult a rovatom is a Képmás magazinban.
Nagyszerű
új élmény volt az életünkben a Duna-menti bringakaland Dodóval.
12 év után
újra eljutottam Krkre Kata barátnőmmel. Nosztalgikus volt ez az utazás.
Az
APPLiA-val Pozsonyban és Brüsszelben többször jártam, és Isztambulba is
eljutottam. Minden utazás pozitív élményeket adott, a sok szakmai kihívás ellenére
is.
Beni fiam leérettségizett,
és Milánóba költözött. Ott jár egyetemre. Bár az elmúlt 20 évben sokat volt
távol tőlem, ez a szeptemberi költözés valahogy mégis mérföldkő volt. Nem éltem
meg könnyen.
A családba három jövevény érkezett. De sajnos olyan is volt, akinek az útja véget ért. Ilyen az
élet: megszületünk, itt vagyunk és egyszer továbbállunk. Mindannyian.
Húsz év
után elkezdtem újra olaszt tanulni. Épp tegnap, szilveszter napján jutottam fel
először a Duolingo gyémánt ligájába. Ez a legmagasabb liga. Ráadásul úgy értem
ide, hogy az obszidián ligában első helyen végeztem a heti kihívásban. Ilyen
sem volt még.
És a jiaido
is megérkezett az életembe. Egy kis kung-fu előzménnyel és kerülőúttal.
No, és hogyan
tovább? Sok tervem van. Utazások. Például megyek Milánóba a La Dolce Vita
nyelvtanfolyamra. Aztán folytatjuk a Duna-menti brigakalandot a Duna felső,
német szakaszával.
Folytatom a
jiaidot. Jövő karácsonykor, remélem, sokkal jobban fog menni az első kata, és talán
megtanulom addigra a másodikat is.
Idén az
APPLiA Europe a meghívásomra Budapesten tartja a nyári találkozóját. Nem kevés
szervezési feladat ez, de nagyon élvezem. Inspirál. Szeretném, ha nagyon jól
sikerülne. Ráadásul az APPLiA Magyarország idén 20 éves. Az alapítás, sőt, az
alapításon gondolkozás óta én is része vagyok az életének. Talán mondhatom,
hogy elég jelentős szereplője vagyok. A találkozó alapprogramja és a helyszínek
már összeálltak. Finomhangolással folytatjuk januárban.
Az APPLiA
Magyarország 20 éves lesz. És ha már a számoknál tartunk, én pedig 50. Ehhez
egyelőre nem szeretnék semmit hozzáfűzni. Mert igazából nem érzem különösebbnek,
mint a 49-et, vagy majd az 51-et. Tudom, hogy kéne. Mert mégis csak kerek szám.
Szerintem meg csak egy szám. S ebben az évben azt is megtanultam, hogy mindig az
a szám a legjobb, amelynél éppen tartok. Az én 50. évem már szeptemberben
elindult. Idén csak beteljesedik. Meglátjuk, a tervek mellett mi mindent hoz majd
ez az év.
A lélektúrázást
is folytatom 2024-ben is. Ezt biztosan ígérhetem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése